A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Mindennel elkészült. A tűzhelyen gőzölgő leves és krumpli, a sütőben hús. Az asztalon több tepsi sütemény. Jóleső fáradtsággal ült le, kezét ölébe ejtve, és arra gondolt, hogy most már nyugodtan jöhetnek a gyerekek és az unokák. Minden kész, és az idő is gyönyörű, nagyot sétálhatnak majd a falu mellett az erdőben. Észrevétlen bóbiskolt el, telefoncsörgés ébresztette. A fia volt az. „Ne haragudj, mama, fontos, halaszthatatlan pluszmunka adódott, most sajnos nem tudunk elmenni hozzád” – mondta. „Persze, kisfiam, megértem, majd legközelebb” – felelte, és letette a kagylót. A lehulló könnycseppet csak Cirmos, a macska vette észre.

*

„Igazán elpakolhatnád már a dolgaidat magad után! Ebben a rumliban semmit se lehet megtalálni!” Persze a lánya rá se hederített. „Majd jövök” – felelte, és már csukta is be az ajtót maga után. Hiába, kamaszodik – sóhajt, és pakolni kezd. „Nahát, ez meg mit keres itt?” – kérdezi magától félhangosan. Luca – a gyermekkort idéző kedves baba – váratlanul kerül elő, sok emléket idézve fel benne. Lucával együtt édes volt a délutáni alvás. Ha Luca is bevette a gyógyszert, akkor az biztos nem lehetett annyira keserű. Bizony volt idő, amikor nem kellett más, csak egy baba, néhány kedves szó, egy erőt adó ölelés ahhoz, hogy újra rendben legyen minden, és helyreálljon a közte és a lánya közt lévő harmónia, az elszakíthatatlannak tűnő, örök szövetség.

„De most már aztán elég a nosztalgiázásból, különben soha nem leszek kész. Még főznöm is kell, és a mosnivalót sem ártana berakni a gépbe.” Amint kilép a szobából, majdnem a lányának ütközik. „Szia, mama, ugye még mindig szereted a tulipánt?” – kérdezi tőle, és mosolyog. Az anya nem szól semmit, csak bólint, és megsimogatja fejét.

*

Mekkora rúgás! Biztos focista lesz ez a gyerek. Már csak egy kis idő, és anya lesz. Anya. „Istenem, milyen furcsa is ez!” Megszületik egy kicsi, gyenge gyámoltalan lény. A fiam. Ízlelgette a szavakat, mint gazda a nemes bort.

Hónapokkal később, a szülőszobán várta az orvost. Szünet állt be a fájások között. Egyik kezével izgatott és aggódó férje kezét fogta, a másikkal domborodó pocakját simogatta. Ahogy egy percre enyhült a fájdalom, arra gondolt: mostantól fogva már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt volt. Világra jön Ő, akit kilenc hónapja várnak. Egyszerre volt fáradt és boldog. Most először érezte át igazán feladata és kötelessége teljes súlyát, az anyai hivatás édes gyötrelmét. Életet adhat. Talán nem is utoljára. Ki tudja, mi mindent hoz még a jövő…

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::