evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Idén október 31-én a 11 órai istentiszteleten a Deák téri templom tele volt iskolásokkal. Ha nem tudtam volna, milyen nap van, és ha kezdőénekként nem énekeltük volna fennállva az „Erős vár a mi Istenünk”-et, az ünnep jellege nem derült volna ki. A prédikációból legalábbis nem. A reformáció ünnepe kifejezés is csak akkor hangzott el, amikor a lelkész a délutáni istentisztelet időpontját hirdette. Luther Mártonról egy szó sem esett, még a nevét sem ejtette ki a lelkész. (Hadd jegyezzem meg, tavaly ugyanez volt a helyzet.)

Én szívből támogatom az ökumenizmus törekvéseit, de Luther Márton nevét a reformáció emlékünnepén elhallgatni nem egyszerűen túlzás, hanem megbocsáthatatlan mulasztás, sőt nevetséges is. Mert akkor mégis mit ünnepelünk október 31-én?

Ezt a mulasztást az ország első templomának nevezett helyen követték el, olyan istentiszteleten, amelyen a gyülekezet legnagyobb részét diákok alkották. A napokban még a televízióban és a rádióban is többször elhangzott a világ jeles tudósainak azon véleménye, hogy a Római Birodalom bukása óta Európa szellemi fejlődésére Luther volt a legnagyobb hatással. Az ő munkássága vetett véget a középkori gondolkodásmódnak, tevékenységének a könyvnyomtatás fellendülésével való egybeesése megsokszorozta és szinte felmérhetetlenné tette hatását. Arra, hogy mindezt a maga vallás- és kultúrtörténeti jelentőségével együtt az evangélikus ifjúság számára kifejtsük, a reformáció napja volna a legkedvezőbb alkalom. Különösen most, amikor új szellemű európai egyesülés küszöbén állunk.

Pamer Nóra (Budapest)

::Nyomtatható változat::