Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2003
- 48
- "Sugárzó" arccal szolgálni
Evangélikusok
Hozzászólás a cikkhez
"Sugárzó" arccal szolgálni
| Füller Mihály |
Füller Mihály evangélikus lelkész a Tolna megyei Tengelicen él családjával együtt. Aprócska gyülekezete ellátása mellett – mint mondja – nyugodtan marad ideje a misszióra, amelyhez az áldást is megkapja. Lelkészi munkája mellett tudását egyéb területeken is kamatoztatja, hogy ne rójon elhordozhatatlan anyagi terhet a rá bízott nyájra. Minden munkát szolgálatnak tekint, hiszen a hívő ember bárhol jár, Isten követe kell, hogy legyen. A közelmúltban – többek között – a Paksi Atomerőműben kellett tolmácsként helytállnia...
– Alig néhány hónap telt el a Paksi Atomerőműben történt üzemzavar óta. Még mindannyiunkban elevenen él az emlék, hiszen ezzel volt tele a média. Hozzáértők és dilettánsok elemezték, vitatták a helyzetet, próbálták vizsgálni a hatásokat, keresték a felelőst és a megoldást a felmerült problémára. Sokan rettegtek, és rengeteg kétség támadt az emberekben. A sajtóban közölt sokféle információ csak még bizonytalanabbá tette őket. Ebben a helyzetben hívták Önt tolmácsolni az erőműbe. Nem félt-e az annyit hangoztatott veszélyektől, amikor ezt a felkérést megkapta?
– Több éve vállalok már tolmácsolást az atomerőműnél. Jól ismerem a biztonsági intézkedések megbízhatóságát és a sugárzási viszonyokat. A mért értékek nem haladták meg a korábbi adatokat, konkrét személyi sérülésről sem értesültem, ezért is nevezzük csak üzemzavarnak és nem balesetnek a történteket. Nem volt bennem félelem. A feleségem persze aggódott egy kicsit, de így legalább mindig tudtam, hogy imádságos háttér kísér a munkám során.
– Hogyan került kapcsolatba az erőművel?
– Eredetileg nem lelkésznek készültem, hanem erdőgazdasági gépészmérnöknek. Az egyetemet a csehországi Brnóban végeztem el, így szereztem meg a mostani munkához szükséges nyelvismeretet. Emellett németből van még nyelvvizsgám. Mindezek birtokában idén nyáron két cseh és két német munkacsoportnak lehettem segítségére.
– Hogy érzi magát lelkészként egy világi munkahelyen?
– Érdekes kihívás ez számomra is, hiszen mindig más és más területeken kell fordítani és új szókészletet elsajátítani. Színesebbé teszi az életemet a fordítás. Ahogy az ige tolmácsolásával az Isten és az emberek közötti megértést munkálhatom, a nyelvismeretemmel is tulajdonképpen közvetítek, segítek. Ahogy tréfásan mondani szoktuk, ebből a szolgálatból mindig „sugárzó” arccal jövök haza.
– Mit szólnak a munkatársai, amikor kiderül, hogy lelkész?
– Először is már azelőtt igyekszem hívőként, lelkészként jelen lenni, mielőtt a foglakozásom kiderülne. Ez nem jelenti azt, hogy tökéletes vagyok. A munka sodrában az ember könnyen követ el hibákat. Itt most nem a fordítási bakikra gondolok, hiszen ezeket hamar, segítőkészen kijavítják a kollégák. Emberi súrlódásokról van szó, amelyek bárhol előfordulnak. Felelősségteljes munkában, sokszor 12 órás műszakokban vagyunk együtt, és természetesen közöttünk is támadnak konfliktusok, melyekre ki-ki vérmérséklete szerint reagál. A lelkész sem tökéletes, bűntelen. Lehetetlen tőle emberfeletti viselkedést elvárni. A különbség csupán az, hogy esendő természete ellenére mégis megpróbál az isteni normák szerint élni. Ahol látom, hogy hibáztam, törekszem arra, hogy bocsánatot kérjek embertől, Istentől egyaránt. Amikor pedig kiderül, hogy lelkész vagyok, mindig nagyon meglepődnek a munkatársaim. Aztán számtalan kérdést tesznek föl Istennel és a hittel kapcsolatban. Jó alkalom ez a bizonyságtételre. Hála az Úrnak, gyakran lehettem részese áldásos, elgondolkodtató beszélgetéseknek.
– Az új szituációban milyen tapasztalatokkal gazdagodott?
– Nagyon elgondolkodtatott az, ahogyan a paksi üzemzavart a sajtó kezelte. Nem akarom most a médiát ostorozni, de azt hiszem, nem egyedül gondolom úgy, hogy meglehetősen szenzációhajhász módon sikerült tálalni a tényeket, s ez az igazságot nem megmutatta, hanem inkább elferdítette. Mindenhonnan azt zúdították ránk – tisztelet a kevés számú kivételnek –, hogy milyen hatalmas veszélyforrást rejt az erőmű, holott kimutatható, mérhető, bizonyítható egészségkárosító hatást nem tudott senki igazolni. Más komoly gondok is vannak, amelyekre kevésbé figyelünk. Egyéb ipari tevékenységek is szennyezik a környezetünket, a talajt, a levegőt, a vizeket. Ezekről azonban hallgatunk, mintha nem is léteznének. A bűnökkel is valahogy így van: időnként felkapott lesz egy-egy téma, bizonyos szenvedélyek ártó hatása a figyelem középpontjába kerül, másokat meg egyszerűen tudomásul sem veszünk, pedig léteznek. Rombolnak, ártanak, nagy pusztítást végeznek az életünkben. Természetesen nem riogatni akarok. Fontos, hogy ne essünk túlzásokba se a veszélyeket illetően. Kezeljük őket súlyuknak megfelelően, és az isteni rendet szem előtt tartva törekedjünk lelkünk és környezetünk tisztaságának, épségének megóvására. Ez az, amit mi, emberek megtehetünk. Ez még nem jelent biztonságot, de meg kell tennünk, hiszen Isten ránk bízta a teremtett világot. Igen, vannak korlátaink is, van, ami nem rajtunk múlik. De ne feledjük el, nem vagyunk árvák. Urunk ígéretet adott nekünk: nem kell elhagyatottan élnünk: igazi biztonságot, védettséget Isten oltalmában találhatunk.
F. T.
Regionális hozzárendelés:
Tengelici Evangélikus Egyházközség
::Nyomtatható változat::
|