Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A kilencvenes évek törvényhozó zsinatainak egyik fő feladata az alapelvek megfogalmazása, az ezeket meghatározó alapkérdések megvitatása volt, így szóba került a presbitériumok és a közgyűlések viszonya, illetve az, hogy szükség van-e egyáltalán két testületre, vagy elegendő egyet működtetni.

Végül a többség minden kérdésben a demokratikusabbnak tartott megoldást választotta, egyben súlyt helyezett a szakmaiságra. Így alakult ki az elfogadott modell. Megmaradt mindkét testület, és – elsősorban a személyi kérdésekben – a közgyűlés kapott nagyobb hatáskört. Ebben az a gondolkodás tükröződött, mely negyven év kedvezőtlen tapasztalatai alapján úgy vélte, hogy a presbitérium jobban manipulálható.

A túlszabályozás veszélye jelentkezett legutóbb, amikor délelőtt az országos presbitérium, délután az országos közgyűlés ülésezett. A törvény a szakmaiság érdekében a presbitérium feladatává teszi a közgyűlés előkészítését. Így viszont a presbiterek, akik a közgyűlés tagjai is, kétszer vitatják meg ugyanazokat a témákat.

Számomra a nap legfőbb tanulsága az volt, hogy jelentősen javítani kell a kommunikáción, az információáramlás módján az egyházban – nemcsak a választott tisztségviselők között, hanem minél szélesebb körben. Ezúttal a két legtöbbet vitatott napirendi pont az országos iroda strukturális fejlesztése, illetve az aszódi Podmaniczky-kastély ügye volt.

Szemlátomást a közgyűlési tagok többsége a kiküldött anyagokon túl – érthetően – kevés információval rendelkezett az ülés fő napirendi pontjairól. Ez a helyzet egyrészt félreérésekhez vezethet, másrészt nehézzé teszi a felelős döntés meghozatalát. Ha az a jogos igényünk, hogy ne szűk körben szülessenek a fontos döntések, hanem azok valóban az egyháztagok többségi véleményének feleljenek meg (természetesen kellő szakmai megalapozottsággal), akkor ennek meg kell teremteni a feltételeit.

E téren is csapdahelyzet mutatkozott. Az országos iroda fejlesztése többek között a jobb kommunikációt, a gyülekezetek jobb tájékoztatását is szolgálná. Természetesen alapvető igény a színvonalasabb hivatásos munka, az egyházi és – a ránk is természetszerűleg vonatkozó – világi törvényeknek való megfelelés. A korábbi, az egész társadalmat jellemző „kézi vezérlésről”, paternalista gyakorlatról, a hasonló esetekben szubjektív tényezők alapján hozott ellentétes döntésekről át kell állni a törvényes rendnek megfelelő munkastílusra. Ennek viszont meg kell teremteni a személyi, tárgyi, költségvetési feltételeit. Ezt célozta az az előterjesztés, amely elsősorban a meglévő erőforrások célszerűbb felhasználására épült, és csak szerény létszámfejlesztést igényelt (két fő felvételét). A vitában részt vevők többségének véleménye viszont az apparátus túlzott kiépítésétől, egyfajta egyházi bürokráciától való félelmet tükrözött.

Bár az előterjesztést végül az országos közgyűlés elfogadta, nem kétséges, hogy a továbbiakban több tájékoztatást kell nyújtani az országos iroda munkájáról, a törvényeink által meghatározott tevékenységéről. Ennek lényege, hogy a gyülekezetek és az intézményrendszer működésével kapcsolatos adminisztratív és egyéb teendők jelentős részét az iroda végzi, illetve számos kérdésben koordinatív funkciót lát el. Működteti az országos bizottságokat, előkészíti a testületi üléseket. Intézi a testvéregyházi, az állami, a nemzetközi kapcsolatokból adódó teendőket. Felelős a költségvetés végrehajtásáért. Ehhez képest szerénynek mondható a létszám, tehát valójában megfelel a helyzet a kritikus hozzászólásokban megfogalmazott elveknek. De a jó tájékoztatás továbbra is igen szükséges.

Ezt támasztotta alá a másik neuralgikus vitatéma, a Podmaniczky-kastély ügye is. Itt végül az iroda eredeti előterjesztésével szemben az országos presbitériumban nagy vita után elfogadott javaslatot tette magáévá a közgyűlés. E szerint a döntést a májusi – netán egy korábban összehívott – közgyűlésig elhalasztjuk. Az iroda előterjesztése szerint a kastélyt – amely az elmúlt hetekben már birtokunkba került, így minket terhelnek az őrzési, állagmegóvási költségek – azonnal visszaadjuk a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóságnak, fenntartva egy esetleges későbbi kompenzáció reményét. E megoldás előnye, hogy megszabadulunk a fenntartás terheitől, hátránya, hogy lemondunk mindenfajta hasznosítás lehetőségéről. Nyilván ezért is fogadta el a közgyűlés a döntés halasztását célzó javaslatot. Ez arra épült, hogy fél év alatt kiderülhet a jelentkezett magánbefektető tőkeereje, Aszód város közreműködésének jelentősége, az Északi Egyházkerület, illetve az Észak-Pest Megyei Egyházmegye törekvéseinek realitása. Bár a vita jelentős része és az érvek többsége emocionális tartalmú volt, kétségtelen, hogy a halasztás ezúttal nem tehetetlenséget, hanem egy nagy múltú, értékes egyházi épülettel kapcsolatos felelősséget tükröz. Persze lehet, hogy fél év múlva mégiscsak le kell mondanunk a kastélyról, bár még a küszöbön álló európai uniós csatlakozásunk is ígér némi mozgásteret a megoldásban.

A többes jelölés kétségkívül demokratikus eljárás. Ez is nagy hangsúlyt kapott a rendszerváltozáskor. De alapvetően szakmai pozíciók betöltésekor nem biztos, hogy a titkos többségi szavazás a kiválasztás legjobb módja. Ehhez járul hozzá az is – bármennyire is elfogadja minden jelölt a módszert –, hogy óhatatlanul kisebb-nagyobb sérülést okozhat a vesztes szerep. Lehet, hogy a jövőben jobban szocializálódunk erre, de valóban kellemetlen helyzetet teremt, amikor egy kitűnő lelkész vagy nem lelkész szakembert egy-egy tisztségre felkérnek, az illető elvállalja, azután a demokrácia jegyében jön még egy vagy több jelölt, és a – végső soron – szakmai kérdést egy testület többnyire szoros szavazása dönti el. Az eljárás tisztességes voltához nem férhet kétség. Ezúttal az országos ügyész megválasztásakor alakult ki 17:13-as szavazati arány, egy érvénytelen vokssal. Érdekes volt a folyosón hallott vélemény, miszerint a minimális különbséggel elért eredmény főleg azzal függ össze, hogy az egyaránt kiváló és jó benyomást keltett jelöltek közül a többség szívesebben szavazott a vidéki jelölt mellett, netán a fővárosi ellen. Ha ebben lehet is némi igazság, reméljük, nem ez a szempont határozza meg döntően a közgyűlési tagok gondolkodását.

A törvény szerint az országos presbitérium feladata az egyházi költségvetés elfogadása. Ebben az esetben a jó előkészítést, az iroda, a Gazdasági Bizottság, az elnökség munkáját dicséri, hogy a felelős testület alig több mint félórás vita és néhány kérdés tisztázása után elfogadta a 2004. évi, közel hatmilliárdos főösszegű előirányzatot. Ez természetesen tartalmazza az iskolák, az intézmények normatív támogatását, a hitoktatás költségeit is.

Az már a testületek ismert gondját tükrözte, hogy egy ugyancsak jelentős döntést – már a határozatképtelenség rémétől fenyegetve – a közgyűlésnek néhány perc alatt, késő délután kellett meghoznia. 2004. április 1-jén átvesszük a Vas Megyei Önkormányzattól a Szombathelyen működő Egészségügyi Gyermekotthont és Idősek Otthonát, ahol 80 idős személyt és 70 fogyatékos gyermeket gondoznak. Ebben a döntésben a diakónia iránti elkötelezettségen túl – netán az időkényszertől is befolyásolva – az előkészítők iránti bizalom tükröződött, amely nélkül nem lehet dolgozni. Ez talán a nap legfőbb üzenete. Sokat erősödött az elmúlt időszakban a bizalom az egyházban, de sok még a gyanakvás, az előítélet, olykor az indokolatlan félelem. Tovább kell mennünk a bizalomépítés útján. A tisztességes tevékenységen túl e téren a nyitottság, a minél teljesebb információáramlás, a széles körű tájékoztatás jelenti a legtöbbet.

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::