evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

November 2-án nagy várakozással néztem meg a Deák térről közvetített istentiszteletet. De csakhamar nagyon szégyenkeztem a gyér hallgatóság láttán. Hát mások is úgy gondolták, hogy otthonról kényelmesen „részt vesznek” egy istentiszteleten? Remélem, ezt látva többen is kényelmetlenül érezték magukat.

Eszembe jutott, hogy őseink – tanultuk – vasárnaponként messzi szomszéd falvakba is elgyalogoltak azért, hogy templomba mehessenek. Ma a technika segítségével már otthonunkból se kell kimozdulnunk ahhoz, hogy prédikációt hallhassunk. De azért ez nem ugyanaz, mint a jelenlét. A templomban kialakul a hívők, az úrvacsorát vevők testvéri közössége. Azt hiszem, tisztázni kellene, hogy a mozgásképes hívő keresztényeknek ott a helyük a templomi istentiszteleten (ezt magamnak is mondom), több okból is. A tele templom Istent dicsőíti, és másokat is követésre inspirál. A rádiós és tévés istentiszteletek főleg azoknak készülnek, akik betegek, vagy akiknek lakhelyén nincs templom, illetve azokhoz szólnak, akik csak érdeklődnek a kereszténység iránt, tehát missziós jelleggel minél több embert igyekszenek megszólítani.

Igaz, a reggeli, családi istentiszteleten sokan voltak a Deák téren. Azt is tudom, hogy a renoválás miatt november 2-án még nem volt fűtés a templomban, így lehet, hogy sokan a hideg miatt maradtak távol. Mégis szeretném, ha templomaink tele lennének igét szomjúhozó emberekkel – akár van közvetítés, akár nincs.

Tisztelettel:

Vitális Dezsőné (Budapest)

::Nyomtatható változat::