evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Több mint húsz éve vagyok az Evangélikus Élet előfizetője. Bibliám mellé teszem, amikor megérkezik, és naponta olvasom. Jó lenne beszámolni azokról a tudat- és lélekformáló hatásokról, amelyek nyomot hagytak életem folyásán, csakhogy erre még a kibővült lapban sem lenne elég hely, és persze a lapot átfutó olvasónak sem lenne rá ideje.

1986-ban írtam Életjel című versemet, majd a Lepramisszió munkatársaként Teréz anyához is írtam. Azóta is sokszor volt visszhangja költeményeimnek. Az irántam érdeklődőknek azt mondhattam – és ezt a rólam megjelent riport címeként is közölték –: „Nekem szenzációs életem van!”

Mit jelent számomra a szenzáció? Az élet intenzív megélése, a sokféle lehetőség észrevétele és javunkra-javamra történő felhasználása, azzal az igyekezettel, hogy benne Istent mint a Gondviselőt, Fiát mint a Megváltót, Lelkét mint a Lelkesítőt láttassam. Valaki egyszer azt kérdezte, miért rohanok. Önkéntelenül kiáltot- tam vissza: „De ha egyszer engem visz a Lélek…” Ezért „mindig” (legtöbbször) ott vagyok, ahol legjobban tudok lelkileg töltekezni. A televízióban azt nézem, ami épülésemre szolgál; arról olvashatok, ami az életem része…

Nagyon megfogtak például az Evangélikus Életnek a Biblia vasárnapjára megjelent cikkei. Elsősorban is a vezércikk, amely azt a kérdést szegezte nekem, hogy evangélikus vagyok-e. Ez számomra mindig természetesnek tűnt, de törökországi és ciprusi utaimon döbbentem rá igazán, hogy mennyire fontos a vallásom! Mert sem az egy istent hívő moszlimok, sem a sok szentjük képét csókolgató görögök hitét nem tudtam magamévá tenni. Egy versemben így emlékeztem meg erről:

„Nem kell a sok pénz közbenjáróknak, nem kell sok aranya véráldozatnak, csak fogadjuk el Őt Megváltónknak!”

A belső oldalon Kőháti Dorottya a Bibliáról szóló igehirdetését (Levetett saruval) „helyettem” írta, hiszen 1940-ben a konfirmációkor kapott Bibliáról azt tanultam, hogy „zsinórmérték”. Bár volt időszak, amikor csak annyi volt az imádságom: „Ne vess el engem orcád elől!” vagy „Ne keményítsd meg szívemet!”.

Riskóné Fazekas Márta lelkésznő szavait olvasva örültem, hogy őt „élőben” is hallhattam az Alagi téri lepramissziós központban.

Bencze Imréné Nyíregyházán tett látogatásáról tudtam, Bálint Anikó erről szóló tudósítását (Keresztelés, tanítás, gyógyítás – misszió) hálás szívvel olvastam, mert annak idején pápua új-guineai miszsziói kiküldetésüknek többedmagammal imádkozó-levelező részese lehettem.

Az EBBE-találkozóról szóló híradásnak is örültem, mert lelkészünk is tagja ennek a közösségnek.

A dunaharaszti lelkésziktatás nem csak az édesapa (Bozorády Zoltán) és a fia (Bozorády András) öröme. Adja Isten áldását rájuk és gyülekezeteikre!

Könyvakció – de jó! Nyugdíjasok is könnyebben jutnak hozzájuk.

Hírek-események – bár ott lehetnék mindenütt, ahol a zene és az ige hangzik!

Az egész hétre szóló műsorválogatást köszönöm, kiváló segítőtárs!

Az Új nap – új kegyelem jó, hogy visszakerült a hátsó oldalra.

Kívánom, hogy a Misszió továbbra is megjelenhessen, igen szeretjük.

Túl sokat írtam magamról? Dicsekvés volt? Szerettem volna csak az „Úrral dicsekedni”, az Ő szolgálatával és az újság szerkesztési módjával, tartalmával. Ennyit kellett, hiszen az EvÉlet életem támasza, része. Köszönöm!

Hesp Edéné Házos Mária presbiter (Dunakeszi)

::Nyomtatható változat::