Liturgikus sarok

Musica Sacra XVII.

Hozzászólás a cikkhez

Sokan talán még soha nem nyitották ki énekeskönyvüket a 14-es számnál. Pedig az ott és a következő két szám alatt található liturgikus rend gyakorlatilag 1963 óta (!) megtalálható az Agendában is. Ennek ellenére csupán néhány gyülekezet használja rendszeresen, bár a teológusok közössége, a kántorképzős fiatalok, egy-egy ifjúsági konferencia résztvevői örömmel élnek vele. A liturgikus rend gazdagságáról, kincseiről most - és még egy alkalommal - dr. Finta Gergely, hittudományi egyetemünk egyházzenei tanszékének vezetője osztja meg gondolatait az olvasókkal. (H. K.)

A magyarországi evangélikus gyülekezetekben az istentiszteleti rendek közül bizonyára az énekverses a legismertebb. Ezen írásunk azzal a formával foglalkozik, amelynek nyomán az énekverses rend létrejött úgy, hogy az egyes tételeket énekversekkel helyettesítették. A liturgikus rend tehát nemcsak az énekverses rend lehetséges alternatívája, hanem valójában az istentiszteleten használt műfajok eredeti formája. Ennek gyökerei abba a korba nyúlnak vissza, amikor a zenét nem egyszerűen a liturgia számára írták, hanem a zene magában a liturgiában, azzal együtt jött létre.

A liturgikus énekkultúra felbecsülhetetlen sokszínűségéből énekeskönyvünk is kínál néhány tételt. A főistentisztelethez tartozók a 14. rendben találhatók. Ebben megtaláljuk az istentisztelet állandó, úgynevezett ordináriumtételeit: a Kyriét (Uram, irgalmazz), a Glóriát (Dicsőség a magasságban Istennek), a Sanctust (Szent, szent, szent) és az Agnus Deit (Krisztus, Isten Báránya). (A felsorolásból hiányzó Credót, azaz a hitvallást általában szóban mondjuk el az istentiszteleteinken, vagy protestáns hagyomány szerint erre a célra írt gyülekezeti énekkel - ilyen például a 247. és 252. énekünk - helyettesítjük.) A liturgikus rend másik jelentős részét a lelkész éneke teszi ki. És végül, de nem utolsósorban a 14. liturgia jellegzetességeihez szorosan hozzátartoznak a lelkész és a gyülekezet közötti rövid énekes párbeszédek is. Természetesen a liturgikus rendben helyet kapnak a korálok is, kezdő-, fő-, offertóriumi, úrvacsorai és záróénekként.

Vizsgáljuk meg most az egyes liturgikus tételeket! Az istentisztelet bevezető zsoltárára (Introitusára), amelyet a lelkész olvas, a gyülekezet az úgynevezett "kis glóriával" (Dicsőség az Atyának és a Fiúnak... - EÉ 70. o.) felel. Ősi keresztény szokás, hogy a zsoltárokat, vagyis az Ószövetség könyveit "Gloria Patri"-val zárják, utalva arra, hogy a teljes Szentírás a Szentháromság Istenről tesz tanúságot. A tétel könnyen megjegyezhető dallama egy 16. század közepéről származó német kompozíció.

Ezután a lelkész és a gyülekezet az első keresztények köszöntésével fordul egymás felé, melyben a lehető legtöbbet kívánják egymás számára: "Az Úr legyen veletek! - És a te lelkeddel!"

A Kyrie éneklésére kétféle formát ad rendünk (EÉ 71. o.). Az egyik Luther alkotása. Ebben egyszer-egyszer hangzik el az a kérés, amely az Isten előtti hódolat jele: "Uram, irgalmazz! - Krisztus, irgalmazz! - Uram, irgalmazz!" A másik változat szintén 16. századi. Itt kétszer hangzanak el a Kyrie-könyörgések párbeszédes formában.

A Glória éneklésére szintén két dallam áll rendelkezésre. Az első verzió (EÉ 71. o. alsó sor) rövid forma. Ennek a gyülekezet által énekelt részében a 43. ének (A menny Urának tisztelet) előképét fedezhetjük fel. A második változat (EÉ 72-73. o.) a Glória terjedelmesebb éneklésére ad lehetőséget. Ez a legdallamosabb és egyben legközismertebb gregorián miséből, a VIII.-ból származik, és a bibliai szövegen (Lk 2,14) kívül tartalmazza a kereszténység egyik legősibb Szentháromság-dicsőítő himnuszát is. A rövid, illetve főként a teljesebb forma az Isten imádatának és az ember megszentelésének gyönyörű kifejtése.

A liturgikus istentiszteleti rend következő énekei (EÉ 73. o. alsó és 74. o. felső sor) az oltár előtt felolvasott igére válaszolnak vagy az Ószövetségből ismert dicsőítéssel: "Halleluja!", vagy Krisztus magasztalásával: "Áldunk téged, Krisztusunk!". Mindkettő dallama gregorián eredetű, de megtalálható a protestáns forrásokban is. Mindkét rövid tétel gazdagítható azzal, hogy egy, az elhangzott olvasmányhoz illő szóló zsoltárverssel egészítjük ki, és ez előtt, illetve ez után az egész gyülekezet énekli a Halleluját vagy a Laus tibit.

Az úrvacsorai rész énekeiről a következő számban olvashatnak.

Finta Gergely

::Nyomtatható változat::