Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Böröcz Sándor

Kovács Béla egykori kisgazda politikust 1947. február 25-én tartóztatták le, és hurcolták a Szovjetunióba. Az Országgyűlés 2000 júniusában döntött arról, hogy a középiskolákban ettől kezdve minden év február 25-én emlékezzenek meg a kommunista diktatúrák áldozatairól. Múlt hét szerdán azonban nemcsak az említett tanintézményekben, hanem egyebek mellett a XII. Kerületi Művelődési Központban is fejet hajtottak a kommunizmus áldozatainak emléke előtt. Ünnepi beszédet mondott Pokorni Zoltán, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség alelnöke, dr. Zimányi Tibor, a Recski Szövetség elnöke, valamint Fehérvári István, a Politikai Elítéltek közösségének elnöke. Ezután Sághy Gyula forgatókönyvíró-rendező Kiáltás a mélyből című dokumentumfilmjét vetítették le, amely a Vorkutát megjárt Böröcz Sándor evangélikus lelkész visszaemlékezéseiből készült.

„…én pap vagyok, nem kívánhatom senki halálát. Azért imádkozom, hogy Sztálin változzék meg, és minket engedjen haza, mert ezen a földön mint ember ezt csak ő teheti meg. De én hiszek Istenben, aki Sztálinnál is nagyobb, és Ő akkor is tud segíteni, amikor az emberek halálra ítélnek bennünket.” (Böröcz Sándor: Kiáltás a mélyből)

Az egyik országos napilap híradása szerint a középiskolákban többnyire érdektelenség kísérte a február 25-i emléknapot. A Magyar Optikai Művek (MOM) egykori kultúrházáról mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy kongott volna az ürességtől. Igaz ugyan, hogy – egy-két kivételtől eltekintve – jobbára az idősebb korosztály tagjai töltötték meg a színházterem széksorait. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Antall József egykori miniszterelnök özvegye, a köztársasági elnök hitvese, Mádl Dalma, továbbá Boross Péter volt miniszterelnök is.

Elsőként dr. Zimányi Tibor, a Recski Szövetség elnöke emlékezett a közelmúlt eseményeire. Majd Pokorni Zoltán arról szólt, hogy egyszer egy tanár kollégája azt kérdezte tőle: miért kell mindig a múlttal, a halállal és a szenvedéssel foglalkozni, miért nem mutatnak inkább jövő felé forduló, optimista képet a mai fiataloknak? A Fidesz alelnöke szerint azonban az a feladatunk, hogy „a jövőt építsük, és szolgáljuk ezzel a tanúsággal”. Mint elmondta, Sághy Gyula emberi tartásról, szeretetről, büszkeségről szóló filmjei alkalmasak arra, hogy megérintsék és tanítsák az ifjabbakat. „Jövőt építeni csak a múlt tapasztalatainak átadásával lehet” – emelte ki az utolsó felszólaló, a Politikai Elítéltek közösségének elnöke, Fehérvári István is.

Az ünnepi beszédek után a Böröcz Sándor evangélikus lelkész visszaemlékezéseiből készült, Kiáltás a mélyből című filmet tekinthették meg a jelenlévők. (Az azonos címet viselő kötet az Ordass Lajos Baráti Kör kiadásában jelent meg 1993-ban. Azóta négy kiadást ért meg. Kereskedelmi forgalomban nem kapható.) Bár az 1913-ban született Böröcz Sándor idén márciusban ünnepli 91. születésnapját, mégis pontosan fel tudja idézni a történteket, szinte a legapróbb részletekre is emlékszik. A filmben életének több mint fél évszázaddal ezelőtti eseményeire, elhurcolására, kínszenvedéseire tekint vissza. Fel-felvillannak pokoljárásának állomáshelyei: Szombathely, a budapesti Katonapolitikai Osztály (Katpol), Ausztria, valamint – korabeli képeknek és rövid filmrészleteknek köszönhetően – még az oroszországi lágerek világa is megelevenedik. A hatvanperces alkotás egyik legmeghatóbb jelenete az, amikor Böröcz Sándor egykori cellatársaival, Fehérvári Istvánnal és gróf Zichy Péterrel találkozik a Katpol fővárosi börtönében, ahol együtt kellett gyötrődniük. Az egész művet átjárja Böröcz Sándornak a felesége, Szentgyörgyi Horváth Ida iránt érzett szerelme és szeretete is. A film befejezéseként mégsem a jogosnak is mondható bosszúvágy vagy a felgyülemlett harag jut kifejezésre. Az utolsó kockákon a Luther-kabátos Böröcz Sándor a vadosfai templomba lépve az oltár felé indul. Ez a gesztus a megbocsátást és a megbékélést sugallja.

Gazdag Zsuzsa (Fotók: Barta Imre)

::Nyomtatható változat::