Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

A tehetség áldás és átok is lehet. Kegyelem és teher. Ígéret, esély a tehetség, amelyet beváltani annak a felelőssége, aki valamilyen területen - a művészetben, tudományban, sportban - átlagon felüli képességekkel bír. Mert a tehetség csak lehetőség. A beválás a rendkívüli adottságok egyik ismérve - talán a legfontosabb közülük. Annak bizonyítéka, hogy valóban tehetség született, aki immár igazolta talentumát. De ehhez feltételek is kellenek. Család, barátok, iskola, társadalom, szűkebb és tágabb környezet. Tetszetős, de alapjaiban hibás az a nézet, hogy a tehetség mindig utat tör magának, mindig érvényesül. Sajnos éppen a magyar történelem, a magyar sors bizonyítja azt, hogy értő környezet, szakszerű tehetséggondozás híján tehetségeinknek legfeljebb húsz százaléka tud élni a kapott talentummal, nyolcvan százalékuk elveszik.

Az is jellemző, hogy a legkiválóbbak közül számosan külföldre kellett, hogy távozzanak tehetségük kibontakoztatása érdekében. Minden Nobel-díjas magyar tudós külföldön hunyt el, idegen földben pihen.

Ma is fenyeget az agyelszívás néven ismertté vált jelenség: a legjobbak hazájukat elhagyva olyan országokba mennek, ahol több a lehetőség, nagyobb az erkölcsi és az anyagi megbecsülés. Ez főleg akkor egyértelműen negatív jelenség, ha általánossá válik, ha szinte el kell menniük a tehetségeseknek ahhoz, hogy talentumuk kibontakozzék. Bizonyos mértékig természetes, hogy a tudomány, a művészet, a sport nemzetközi, de a folyamat nem lehet egyirányú, illetve tehetségeink nagyobb része elsősorban minket kell, hogy gazdagítson. Ide tartozik a nemzeti nyelv és kultúra ápolásának a kérdése is, amely különösen jelentős hangsúlyt kap a globalizálódó világban.

Fontos a felzárkóztatás - valójában ez az első lépcsőfok -, ezt követi a tehetségkutatás, majd a tehetséggondozás. Nyilvánvaló, hogy nem minden tehetség születik jómódú, a gyerekekre fokozottan figyelő értelmiségi családban. A felzárkóztatás azt célozza, hogy - megfelelő programok segítségével - a szerényebb háttérrel és emiatt kevesebb eséllyel induló, eleve hátrányos helyzetű fiatalokról is kiderülhessen tehetségük, illetve hogy legyen lehetőségük ennek kibontakoztatására. Ebben már a tehetséggondozó programok is segítségükre vannak.

Mindez ízelítő volt a dunántúli egyházi iskolák - Bonyhádon rendezett - tehetséggondozó konferenciájának gazdag gondolati anyagából.

A hazai egyházi iskoláknak és kollégiumoknak rendkívül jelentősek a tradícióik a magyar művelődéstörténetben. Van tehát hová visszanyúlni, van miből, és van mire építkezni. Túl kell lépni, túl kell jutni az elmúlt fél évszázadon, az egyházi iskolák erőszakos megszüntetésének az időszakán, egyben a szürkeség, az egyenlősdi, a nyájszellem, a tehetséggondozás háttérbe szorulásának az időszakán.

Az újjáépült, megerősödött egyházi iskolarendszer nemes feladata a tudatos tehetséggondozás. Az egyházi iskoláknak nem elit intézményeknek kell lenniük: a szerényebb képességű diákoknak is helyük van iskoláinkban, hiszen közöttük is vannak támogatásra érdemesek. Ám az egyházi iskolák programjában különösen fontos szerepet kell kapnia az elitképzésnek, a tehetséggondozásnak is. Ez csak kiváló tanárokkal valósítható meg. Olyan tanáregyéniségekre van szükség iskoláinkban, akik alkalmasak erre a feladatra. Több előadásban is elhangzott - másokéval együtt - a fasori gimnázium egykori matematikatanárának, Rácz Lászlónak a neve, aki többek között az informatika jelen kori forradalmát megalapozó Neumann Jánosnak és a Nobel-díjas Wigner Jenőnek a tanára volt. Ez utóbbi a díj átvételekor tartott beszéde második mondatában tanárának mondott köszönetet.

Nemrég jelent meg egy írás a Nature című nemzetközi tudományos szakfolyóiratban, mely azt taglalta, hogy a huszadik század Budapesten született. Az atomfizikától az informatikáig, a pszichoanalízistől a filmművészetig a tudományos és kulturális élet számos területén tevékenykedtek Budapestről érkezett nagy - a világot előrevivő - egyéniségek.

Jelentős figyelmet kapott a tehetséggondozással foglalkozó konferencián a kollégiumok ügye. Az egyházi iskolák tradíciói a kollégiumi nevelés területén különösen erősek. A tehetség beváltása, a terhelések elviselése erős személyiséget igényel. Ezért is fontos az egyházi iskolarendszer újjáépítésével együtt a kollégiumi hálózat tartalmas megújítása. Ma, amikor az oktatás mellett a nevelés java része is az iskolára hárul, ennek az igen nehéz - egyedül végezve majdhogynem reménytelen - feladatának csak szilárd kollégiumi háttérrel tehet eleget.

Ismeretes, hogy bonyhádi iskolánk, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium részt vesz az Arany János felzárkóztató és tehetséggondozó programban, amelynek szintén alapvető eleme a kollégiumi életforma. Így hát közvetlenek e téren is tapasztalataink, ezért is érthető, hogy éppen Bonyhád vállalkozott e fontos tanácskozás megrendezésére.

A sok disszonáns hang, a társadalmat megosztó manipulációk, az igénytelenségre, az ösztönök szintjére apelláló médiumok időszakában a konferencia egészséges üzenetet közvetített. Üzenetet arról, hogy az egyházi iskolák ma is vállalják, képviselik azt az Istenre figyelő, a hitből táplálkozó, nyitott, befogadó, autonóm szellemiséget, amely a tehetségek beérésének, az alkotó egyéniségek színre lépésének a záloga.

A múlt magasra emelte a mércét.

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::