A vasárnap igéje

MENNYBEMENETEL ÜNNEPE

Hozzászólás a cikkhez

Amit Péter apostol pünkösdi prédikációjában hirdetett, hogy tudniillik „Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek”, összefoglalásnak tekinthetjük. Jézus élettörténetét, keresztre feszítését, feltámadását és mennybemenetelét, a teljes krisztusi életművet így vallja meg az apostol.

Az evangéliumok különböző módon közelítik meg a nagy titkot. Máté például az ígéretet és a missziói parancsot hangsúlyozza, majd bemutatja a hódolattal leboruló tanítványoknak Immánuelt (velünk az Isten). Jézus még a születése előtt kapta ezt a nevet, kifejezve azt, hogy a miszsziói munkában, a tanításban és igehirdetésben továbbra is tanítványaival lesz az Úr. Márk evangélista Jézus Krisztust úgy mutatja be, mint aki az Atya jobbjára ül, ugyanakkor továbbra is együtt munkálkodik a tanítványokkal, hogy megerősítse igehirdetésüket. Lukács kétszer is közli a mennybemenetel eseményét: evangéliuma végén számol be először a különös búcsúról, amikor az Úr megáldja tanítványait, és felemeltetik; az apostolok cselekedeteiről írott könyv első fejezetében pedig azt is hozzáteszi, hogy mennybemenetelekor Jézust egy felhő takarta el a tanítványok szeme elől. Ők feszülten néztek az ég felé, majd egy figyelmeztetést és egy ígéretet kaptak. „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve?” – hangzott feléjük a két fehér ruhás alak figyelmeztetése, akik ugyanakkor azt is elárulták, hogy Jézus vissza fog jönni: ugyanúgy, ahogy elment, de akkor már hatalommal. Végső soron az Újszövetség Jézus Úr voltát hangsúlyozza, aki előtt le kell borulni, aki jelenlétét ígéri mindenhol és minden napon, aki – Luther szerint – azért ment el innen, hogy mindenütt jelen legyen, és aki sokféleképpen bizonyítja egyháza történetében, hogy él, és együtt munkálkodik népével. Páratlan Úr ő!

Itt kapcsolódik össze ünnepünk mondanivalója a mai ószövetségi próféciával. Az Úr vigasztalása ez, bátorítás, hogy Jézus előtt minden térd meghajolhat, és minden nép vallja, hogy ő az Úr az Atyaisten dicsőségére. Ézsaiás 40. fejezete jól ismert szakasz, így kezdődik: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!” Kijelölt igeszakaszunk a számunkra Krisztusban megismert Istent nevezi Úrnak, aki valóban Úr a földkerekségen, aki örökkévaló, hiszen tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ő nem fárad el, nem lankad meg, nem alszik el a mi őrizőnk – ahogyan a 121. zsoltárban is valljuk.

A kijelölt részben tulajdonképpen egy párbeszéd tanúi lehetünk, amelyben elhangzik a „miért” kérdés. Most azonban nem az ember kérdezi az Istent, hogy miért nem gondol rá, miért nem tartja számon sorsát, hanem Isten kérdezi az embert, mint egykor Ádámot („Ádám, hol vagy?”) vagy Káint („Hol van Ábel, a te testvéred?”). Az ember nem rejtőzhet el kérdései mögé, és Isten is kinyilvánítja önmagát, szeretetét, vigasztalását. A megfáradtat bátorítja. Nem vonja kétségbe, hogy az ember fizikailag, szellemiekben vagy lelkileg megfáradhat – öregen vagy akár fiatalon is. Még a legkülönbek is megbotlanak. Még a hitünkben, egyházi szolgálatunkban is megfáradhatunk, ugyanúgy, mint Illés próféta, Keresztelő János vagy az emmausi tanítványok. A fáradtság különösen is jellemző korunkra, erre a nyugtalan, lázas, lármás korra.

Az az Úr, aki Ura volt a szombatnapnak, Ura a templomnak, Ura Mózes törvényeinek, ezentúl is Úr, nemcsak lábai nyomát hagyta itt kitörölhetetlenül, de Úr maradt. Nemcsak szelíden korhol, hanem a hit bátorságára is biztat: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.”

Mennybemenetel ünnepe karácsony „ellentétének” is tekinthető: a testet öltésben hozzánk jött, megalázkodott az Úr, mennybemenetelével viszont visszanyerte isteni dicsőségét. Amikor kimerülnek az emberek és az energiahordozók is, akkor új erőt, biztatást adhat ez az igeszakasz Isten mai népének.

Imádkozzunk!

Mindenható Isten, aki egyszülött Fiadat megdicsőítetted, és jobbodra ültetted, kérünk, ne hagyj minket vigasztalás nélkül, hanem küldd el Szentlelkedet, hogy kísértéseinkben mellénk álljon, a hitben megtartson, és az örök életre felkészítsen, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik örökkön-örökké. Ámen.

Id. Hafenscher Károly

::Nyomtatható változat::