EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 37 - Farmer és Luther-rózsa

Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Farmer és Luther-rózsa

„Meg kellett fordítani a biciklit”

Ilyen temetésen se szolgáltam még. Nem is temetés volt, hanem baráti együttlét, istentisztelet, evangélizáció. Amit a gyászjelentésen olvasunk, mellbevágó: ötvenhárom éves korában elhunyt Metzler Vilmos, a kelenföldi gyülekezet tagja. Ez a tény önmagában elviselhetetlenül fájdalmas lenne (különösen is közvetlen szeretteinek), ha nem tudnám, hogy Isten belépett Vili életébe, megtérítette, és magához vonta őt…

Kapcsolatunk, mely később testvéri barátsággá fejlődött, nyolc évvel ezelőtt kezdődött. Családjával együtt megjelent egy kelenföldi istentiszteleten. Vasmunkás termetével azonnal feltűnt. Elmondta, hogy szeretne megkeresztelkedni és családjával együtt bekapcsolódni a gyülekezet közösségébe. Néhány hét alatt szinte kiolvasta az iratterjesztési könyvtárat.

Feledhetetlen az az istentisztelet is, melyen kamasz fiával együtt megkereszteltem. Új színt, mozgást hozott Kelenföldre. Szinte mindenbe bekapcsolódott. Ötvenévesen ifjúsági programokon is részt vett, jött a nyári konferenciákra, szervezett bicikliszakkört, éveken át számtalan fizikai, karbantartási munkát elvégzett. Megtéréséről egyszer azt mondta: meg kellett fordítani a biciklit.

Volt honnan megtérnie. Több ezer kortársával együtt a budapesti munkások életét élte. Kőbányai családban született, egyházhoz nem volt köze, a szociális eszme megragadta, munkásőr lett. Később csalódott a sok hazugság miatt, de szociális érzékenysége megmaradt. Megismerte és megszerette Jézust, igazi nagy találkozás volt ez számára. Rajongott Lutherért, azonosulni tudott igazságérzetével, lényeglátásával, harcaival. Többször beszélt arról, hogy az egyház nem érti a munkások világát, nem találja meg feléjük az utat.

Eljött a templomi esküvő ideje is. Csodálatos alkalom volt. Feleségével együtt kézen fogva térdeltek, közben mindnyájunknak ömlött a könnye. Az alagsori kis teremben volt a menyegzői vacsora barátaival, régi és új testvéreivel. Igazi jézusi lakoma, együttlét volt, az Atya és a hazatért fiú közössége.

Az utolsó hetekben csak Biblia és Reményik-kötet volt a kórházi éjjeliszekrényén. Megbeszéltük, hogy betegen is elviszem őt autóval két nyári konferenciára: a piliscsabai missziós hétre és a soproni roma–magyar találkozóra. Azonban beteg, fáradt teste már nem bírta az utat, de a nyitónap délutánján felhívott telefonon.

Tudom, hogy Vili már az örök, menynyei konferencia részese, boldog tagja a Bárány menyegzőjének… A ravatalozóban gitárkísérettel zengtük egyik kedves énekét: „Oda megyek, ahol a Bárány trónja áll.” Az útmutató napi igéje, a 18. zsoltár adott vigasztalást, útmutatást és reménységet: „Szeretlek, Uram, erősségem!… Körülvettek a halál kötelei… Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam… Meghallotta hangomat…lenyúlt a magasból és fölvett… Fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben… Sokszor lehajoltál hozzám… Olyan nép szolgál nekem, amelyhez nem volt közöm (!)… Él az Úr, áldott az én kősziklám!” Szeretett párja kérésére utolsó földi útjára farmerbe öltöztették. A kabátra Luther-rózsát tűztek.

Vili hiányzik nagyon, de hiszem, hogy találkozunk.

Létfontosságú kérdés: figyel-e az egyház ezekre a jelekre, üzenetekre?

Szeverényi János


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
A metodista istentisztelet tradicionális és mai jellegzetességei (I.)
Élő víz
Itt a szeptember - fussunk!
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Óvodaszentelés Nagytarcsán
Jeremiás beszlani siralmai
Kapu- és tanévnyitás
Lelkésziktatás Tabon
Új tanév, új tagozat
Toronymagasban Csepelen
Igevers a Kinder tojásban
Mátrai Názáret
Indulj az úton
Keresztutak
Felhívás
Magyarország - német szemmel
L'Abri konferencia - "EmberSég" címmel
Izrael szent földje - a Wesselényi utcában
Evangélikusok
Áldásadás Kapi Béla sírjánál
e-világ
A Magyar Keresztény Portál
Keresztény szemmel
Farmer és Luther-rózsa
Személyes emlékek
A hét témája
Adománygyűjtés a beszlani tragédia károsultjainak megsegítésére
evél&levél
Miért nem?
Oldalszél?
Homokvihar? Vihar egy kanál vízben!
A csoda
Közlemények, nyilatkozatok
Kedves Előfizetőnk!
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Tudni kell szeretni!
Déli harangszó ezúttal Kondorosról
Művészeti estek az ökumené jegyében
A vasárnap igéje
Elihútól Jézusig
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Legyünk-e érzékenyek?
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2004 37 Farmer és Luther-rózsa

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster