Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Isten „keresett magának egy üres helyet a peron padjain, hogy kifújja magát. Mikor leült, csodálkozva vette észre jobbján a negyven év körüli férfit, aki a Találkozásom Istennel című könyvet olvasta, szemmel látható lelkesedéssel; és a balján ülő fiatal nőt figyelte, aki az Isten halálával foglalkozó cikket tanulmányozta egy színes magazinban. Lám, mosolyodott el Isten, mennyire érdeklődnek irántam, mennyire foglalkoznak velem az emberek, csak az a kár, hogy igen eltérőek a rólam alkotott vélemények. Hogy kimeresztenék ezek ketten is a szemüket, ha megtudnák, ki ül mellettük a padon!” – írja Gilbert le Mouel Isten a metrón című könyvében, amely egy képzeletbeli utazás egyik pillanatát villantja fel. Talán szokatlan ez a kitalált történet, mégis tanulságos, hiszen azt az alapvető emberi kérdést érinti, hogy az ember érdeklődik Isten iránt. Sajnos sokan sokféleképpen vélik őt megtalálni, és ezek a próbálkozások nem is járnak eredménnyel, ha az ember csupán a maga bölcsességére támaszkodik.

A főpapi imádságban Jézus arról beszél, hogy a világ önmagától nem képes megismerni az Atyát, mert ez csak Krisztus által lehetséges. Hiszen Isten Fia nemcsak megismerte Istent, hanem meg is ismertette őt az ő követőivel. Egész földi szolgálata során rá mutatott. Amikor csodákat tett, és meggyógyított valakit egy olyan betegségből, amely reménytelenül gyógyíthatatlannak látszott, az Atyaistent hívta segítségül. Amikor halottat támasztott fel, Isten nevében cselekedett. És amikor a kisgyermekeket hívta magához, akkor is az Isten országáról beszélt a tanítványainak. Minden szava és cselekedete mögött a szeretet érződött: „És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.” (Jn 17,26) A szeretet jelenti a találkozási pontot Istennel. Az ő szeretete az, ami Krisztusban vált egészen közelivé, s ami magához öleli a gondoktól, betegségektől, békétlenségtől megfáradt embert.

A kedves olvasó is bizonyára számtalanszor megtapasztalta már Isten jelenlétét az életében. Talán egy-egy nehéz helyzetben, amikor megoldást keresett, és sok imádságra volt szüksége ahhoz, hogy tovább tudjon lépni. Talán egy-egy betegségben érezte azt, hogy ereje gyorsan fogy, de Isten küldött valakit, aki segített. Vagy amikor az évek múlásával a családtagok egyre távolabb kerültek tőle, mutatott egy közösséget, ahol lelki társakra lelt.

Az Istennel való találkozás tehát nem annyit jelent csupán, hogy valaki elolvas egy könyvet vagy cikket a metrón, aztán kialakít magában egy istenképet, hanem hogy a Krisztusban emberré lett Isten a mindennapokban jön közel hozzánk. Azzal a szeretettel, amellyel „egyszülött Fiát küldte a világba, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” .

És Isten ezt a szeretetet kéri számon rajtunk. Hiszen aki megtapasztalja Isten jelenlétét, annak az életén meglátszik e meghatározó találkozás hatása. Aki Isten igéjéből él, és naponta imádságban fordul az Úrhoz, arról sugárzik, hogy honnan veszi az erőt és az örömöt az előtte álló feladatokhoz. És aki kapott testvéreket, akik törődtek vele, maga is odafordul az elesettekhez, és meghallgatja azt, aki szeretné elmondani, ami a szívét nyomja.

A fent idézett történet utolsó gondolata így szól: Isten „most is látott könnyeket, látott fájdalmat a tekintetekben, és újabb szenvedéseket sejtett meg a szívekben. De itt-ott felfedezte a csendes öröm és a serény boldogság csíráit is, amelyek egy napon színpompás virágcsokorrá fognak terebélyesedni az örökkévalóságban. Csak akkor, azon a napon, az örökkévalóság nagy napján válik majd mindenki számára nyilvánvalóvá a titok, hogy csak akkor lehetünk mindannyian együtt boldogok, ha önmagunkból azt ajándékozzuk, amire a másiknak szüksége van”.

Hulej Enikő

::Nyomtatható változat::