evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Kíváncsian figyeltünk a feltett kérdésre, amikor az örömhíresekről szóló cikk megjelent (EvÉlet 2004/40. szám) a Liturgikus sarokban: vajon kik ők? Imaközösségünk minden tagja elolvasta otthon az ismertetést, és irigykedve gondoltuk: milyen jó lehet ilyen gyülekezetbe tartozni! Igaz, mi is azt tartjuk, amivel „Kovács József” befejezte a cikket: „maradok persze a saját közösségemben”, de vágyakozva sóhajtottunk: „Bárcsak a mi közösségünk is ilyen lenne!

Nem tudtuk, nem sejtettük, hogy kikről szól az írás. Aztán a következő Dorkász-órán együtt elővettük az újságot. Minden pontját jól megrágtuk a cikknek. S bár volt egy-egy olyan tulajdonság, amely jellemző ránk, evangélikusokra, csak erős rávezetéssel fogtuk fel, hogy valóban rólunk van szó!

S akkor még egyszer elolvastuk, pontról pontra haladva. Igen, rólunk van szó. Mi vagyunk az a felekezet, amelyben a tanított és a megélt hit ugyan nem mindig fedi egymást, de szeretnénk, ha közeledne egymáshoz. Mi vagyunk, akik szeretik egyházukat, őseik templomát, akik szívesen jönnek istentiszteletre, ahol az evangéliumé az első szó, s csak utána jön minden. Nálunk nem furcsa, ha megszólalnak mások is az istentiszteleten, nemcsak a lelkész. Komolyan vesszük a tradíciót, az ősi, kötött imádságokat szívesen használjuk, és nemcsak a fiatalok kedvéért viseljük el az újat, hanem magunk is átérezzük annak erejét. Énekeink is erre alapozódnak, a tradícióra és a modernre. Tudatosan valljuk, hogy minden vasárnap Krisztus feltámadásának a napja, s ez minden csüggedt szívet felvidít, és reménységgel tölt el. Lehet, hogy valóban rólunk van szó ebben az írásban?

Vannak persze beugrató és félrevezető kifejezések, de lehet, hogy csak félreolvasott részek. Egyikünket-másikunkat megzavarta az, hogy kisebb felekezetek „következtek” – nem tűnt fel a múlt idő. Megtévesztő, hogy „Kovács József” marad a saját közösségében. Nem segített a görög szó sem, hiszen manapság már nagyon sok „evangéliumi”, „evangélikál” stb. nevű kisgyülekezet van. Azután talán nem is gondoltunk arra, hogy ez találós kérdés, rejtvény akar lenni.

Nos, jelentjük: a pesterzsébeti Dorkász imaközösség megfejtette a rejtvényt: bár nem segítség nélkül, de ráismert saját magára. Ráismertünk a mi templomunkra, a mi istentiszteleti életünkre, a mi hitünkre. Jelentjük, hogy Isten segítségével maradunk a saját közösségünkben, az ágostai hitvallású evangélikus egyházban.

Lejegyezte: Bencze Imréné

::Nyomtatható változat::