Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Érdekes dolog a kérdés. Ha azt mondom például: Luther Márton 1483-ban született – ez nem különös. De ha így mondom: Mikor született Luther? Ez már rögtön más lesz. Máris ott a feszültség. Talán azáltal, hogy tudnom kellene, de nem tudom, vagy legalábbis nem jut eszembe. Még inkább így van ez, amikor egy kérdés személyesen rám vonatkozik, ha valaki engem kérdez, szólít meg. Talán számon kér. Ilyen az a helyzet, amikor Isten megszólítja a barlangba elvonuló Illést: „Mit csinálsz itt, Illés?” (1Kir 19,9) Isten ezzel kérdőjelet tesz Illés egész életére. Vajon ez a te dolgod, Illés, vajon ez a feladatod? Miért merülsz bele a búslakodásba, az önsajnálatba? Miért mondod: „Elég most már, Uram! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!”

És most Illés helyett gondolj magadra. Hogyan rezzennél össze te is, ha Isten egyszer rád kérdezne: „Mit csinálsz? Mivel töltöd az időd? Mire költöd a pénzedet, hogyan élsz?” Mikor ember kérdez, az is nehéz. A kérdés kizökkenti az önző módon élőt is. Kizökkenti azt is, aki természetesnek tartja, hogy csak magának él, csak magával törődik, csak saját vágyait akarja elérni. „Természetes.” Mi mindent is próbálunk ezzel igazolni! A tisztátalan életű férfi azzal védekezik, hogy hiszen „a férfi poligám”. A hitetlen azzal mentegeti magát: „Felvilágosult vagyok, és ma ez a divat…”

A kérdés nyugtalanít. Átérzem, hogy valaminek meg kellene felelnem – de nem tudok. Ott a magas léc, amelyet át kellene ugornom – de nem megy. Mérlegre kerül az életem. Ahogy Bélsaccar (Belsazár) királyé, aki ezt hallotta: „…megmérettél a mérlegen, és híjjával találtattál.” (Dán 5,27; Károli-fordítás) Lelepleződnek mulasztásaink, hiányosságaink, múltunk jóvátehetetlen dolgai, ha Isten kimondja: „Miért?” Amikor kérdeznek, nem mindegy, hogy ki kérdez. Embereknek rendszerint adhatunk nyegle, hamis, kitérő választ. Lehet mellébeszélni. De ha Isten kérdez…? Tudom, hogy ő belém lát, ahogy a 139. zsoltár mondja: „Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram!” (Károli-fordítás)

Jó, ha már szíven ütött Isten kérdése: „Mit csinálsz?” Jó, ha ki tudott zökkenteni a hamis nyugalomból, abból a meggyőződésből, hogy vannak bűneim, de „ma mindenki így él”. Nevetnek a Biblián. Gúnyolják a Tízparancsolatot. Nem lesz ítélet – mondják. Nincs túlvilág. Nincs Isten. Nem igaz, hogy az embert Isten a maga képére teremtette. Hiszen az ember csak „értelmes állat”, „főemlős”, tehát nyugodtan élhet ösztöneinek.

Jó, ha ezen már túl vagyunk, ha abbahagytuk a mentegetőzést, és megvallottuk, hogy céltalan, üres és önző az életünk. Jó, ha elveszettnek tudjuk magunkat. Mert Jézus azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, aki elveszett. Illésnek is új célt adott. Kiragadta őt a kétségbeesés barlangjából. Jézusnak célja van mindenkivel, aki tőle kér új életet.

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::