Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

„Nem számítottunk rá, hogy így fog szakadni a hó” – panaszolták többen is azokban a gyülekezetekben, amelyekben a múlt pénteken, március 4-én megünnepelték a nők ökumenikus világimanapját. Bár a téliesre fordult időjárás és a terjedő influenzajárvány bizony ellenünk dolgozott, akiknek sikerült részt venniük az ország számos pontján megrendezett istentiszteleti alkalmon, őszintén elmondhatják: az idén újra gazdagabbak lettek.

Ebben az esztendőben egy baráti nép asszonyai, a lengyel nők idézték fel az országuk történelmének megrázó pillanatait: a második világháború borzalmait, hatmillió ember pusztulását és azt is, hogy Lengyelországot a 18. században felosztották, és ezután az ország százhuszonhárom évre teljesen eltűnt a térképről.

Ma Lengyelország Európa kilencedik legnagyobb állama. Léte maga a prédikáció: annak az Istennek a nagyságát hirdeti, aki nem hagyja el a hozzá kiáltókat. Százhuszonhárom év könyörgésére megérkezett a felelet. Mi lehetett volna nagyobb bátorítás egy ökumenikus világimanapi alkalmon, mint a bizonyosság: Isten imameghallgató úr. Ezzel a hittel hangozhattak a hálaadó és közbenjáró imádságok március első péntekén szerte Magyarországon – Soprontól Nyíregyházáig, Ajkától Szegedig – s szerte a világon napkeltétől napnyugtáig, tudva, hogy a kérések, amelyeket az Úr elé vittek az asszonyok a hívő férfiakkal együtt, nem hiábavalóak. Hiszen Isten imameghallgató Úr. Ő az, aki háborús sebeket tud gyógyítani, képes meggátolni a gonosz hatalmát, bűnbocsátó szeretetével pedig szolgálatra küld. A Szentlélek Isten valóban az, aki világossággá tudja tenni népét, hogy útmutató lámpássá lehessen a világ sötétjében Isten országa felé. Ahogyan az imanap mottója, Jézus kijelentése is erre emlékeztetett: „Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5,14)

E napon sokan gazdagodhattak lengyel nőtestvéreink bizonysága nyomán. Hírt kaptunk például Gyöngyösön élő testvéreinktől: „Nekünk nincs saját templomunk, több évtized óta a reformátusok imatermében tartjuk istentiszteleteinket.” Az alkalmat ott, „vendégségben” tartották meg. Levelüket így zárják: „A liturgikus rész után még sokáig együtt maradtunk. Beszélgettünk, jobban megismertük egymást. Hiszen négy felekezetből, öt gyülekezetből – a hatvani anyagyülekezetből is sokan átjöttek – gyűltünk össze az imanapra. A rendezvény nagyon jó lelkiségben zajlott, Isten áldásával.”

B. Pintér Márta

::Nyomtatható változat::