Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A mai világban aligha érheti nagyobb meglepetés és öröm az embert, mint ha olyan házba léphet, amely „éggel bélelt”, azaz a legtisztább és legnemesebb eszményekkel van „berendezve”. Ilyen, szinte mesebelinek mondható házat ismerhetünk meg Kertész Eszter első verseskötetéből, amely jóformán semmit sem mutat a pályakezdés bizonytalanságaiból és ügyetlenségeiből; szép, összeszedett és tudatosan megkonstruált.

A kötet négy ciklusa az élet különböző valóságos és lelki történéseit idézi. Az Asszonyzsoltár a hitves és édesanya hétköznapjaiba, gondolataiba enged bepillantást; a Bölcső azt a pillanatot igyekszik megragadni, amely az idő egymásutánjában igazán telített. Amint a nehogy című versében olvassuk: „…nehogy elszalasszuk a pillanatot / a mozdulásra várót / a szólásra vágyót / nehogy késő legyen”. Az Elvégeztetett címet viselő versének középpontjában az emberi szenvedés és ősképe, Krisztus kínja áll, míg a Térdeplő az ünnep szakrális tartalmait jeleníti meg.

A versek olykor aforisztikusak, leginkább Pilinszkyt említhetjük ösztönzőik között. Kertész Eszter a hívő ember életútjának, sorsának lényegére irányítja a figyelmet, s közben többször is szembesül a kérdéssel: vajon szavaink, mondataink méltóak-e arra, hogy hitelesen fejezzék ki Isten felé való törekvésünket? Az Új füzet margójára a következő gondolatot jegyzi föl: „Egyre halkuló hanggal / távolodik az angyal. / Szakadt suhogó sírás – / szakítás ez vagy hívás?” Nagy kérdés valóban: a múlt század embertelen történéseit követően hihetünk-e a költészet csábításának, vagy szakítanunk kell a megszólalás s vele a világ megszépítésének esélyével? Az angyal szólásra késztetné, de a szavak törékenyek. A gyakran önemésztő kétségekre válaszként értelmezhetjük az egyik verset, a címével is nyomatékosított Mégis-t:

Zsonganak bennem a ritmusok –

dúdolok: meg-megbotlanak.

Szavak bent: eleven sebek –

kimondom: szürke holt anyag.

Beszélek mégis. Nem tudok

hallgatni mostmár…

Írni? Hallgatni? Szakítani a megbecstelenített, hazuggá vált szavakkal? A 20. század lírájának nagy kérdésével Kertész Eszter is küszködik. Ám kétségeinek eloszlásával azt mondhatjuk: írjon, aki ennyi alázattal, ekkora beleéléssel tudja érzékeltetni a reményt, a boldog átlényegülést, midőn „ég tölti be a réseket” (Levegőég), s az öröm „fényes kaláccsá válik” (Karácsony).

Igaz, az öröm nyomában rendszerint a szenvedés is ott lopakszik. Kertész Eszter versvilágának egyik legizgalmasabb sajátossága, hogy érezteti a kegyelem jelenlétét, de az emberi érzéketlenséget, bűnre hajló természetünket is, amint a kegyelem és a remény megtestesítőjét napról napra keresztre feszítjük (Passió). Mégis mindvégig azt a bizonyosságot élteti és erősíti bennünk, hogy Isten által bekerítve, különös térfogatban létezünk:

Te vagy kívül, belül, köröskörül.

A fény, a tárgy, az árny, mi rám vetül.

(Háromság)

Ebben a fényben kalauzolnak a versek, amelyek egy mélyen érző, igen tehetséges lírikus életleckéi. Köszönet illeti a Kairosz Kiadót, hogy ínséges időben is módot ad tehetségek fölfedezésére.

**(Kertész Eszter: Éggel bélelt ház. Kairosz Kiadó, 2005. Ára 1600 Ft.)

Rónay László

::Nyomtatható változat::