Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Uralkodik az Úr! Vigadjon a föld, örüljön a sok sziget! Zsolt 97,1 (Jel 15,3; Mt 28,16–20; Róm 6,3–8/9-11/; Zsolt 26) Isten uralma rejtett a történelemben. Mégis hinnünk kell, hogy a földön minden hatalom tőle van, és őt szolgálja. Életünket is rejtetten irányítja az olyan eseményekben, amelyek akaratunktól függetlenül történnek velünk és körülöttünk. Ám életünket tudatosan is Isten uralma alá kell rendelnünk: válaszúthoz érve mindig az ő akarata szerinti utat kell követnünk. Cselekedeteinkben, beszédünkben, gondolkodásunkban, értékítéletünkben Isten igéjének, mindenekelőtt a Hegyi beszédnek a zsinórmértékéhez kell igazodnunk.

Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek. Ézs 54,7 (Róm 8,18; 2Móz 14,15–22; ApCsel 17,1–15) Amikor Isten valóban elhagy, az a kárhozatot jelenti. Mégsem akarja, hogy valóban az örök istennélküliség állapotára ítéljük magunkat, amikor hűtlenül elfordulunk tőle. Ezért egy időre elrejti előlünk arcát, nem érezteti jelenlétét. Ilyenkor úgy érezzük, elhagyott bennünket. Bár nem vagyunk kárhozatban – hiszen Isten rejtve jelen van –, mégis a kárhozat gyötrelmét éljük át. Ilyenkor Isten arra vár, hogy megbánjuk hűtlenségüket, és belássuk: csak vele közösségben van életünk. Utána újra felénk fordul, és nyilvánvalóvá teszi, hogy ő a mi Istenünk.

Istened, az Úr tudta, hogy itt jársz e nagy pusztában. 5Móz 2,7a (Lk 13,11–13; ApCsel 2,32–40; ApCsel 17,16–34) A puszta Isten kinyilatkoztatásának helye. Itt nyilatkoztatta ki törvényét. De önmagát is kinyilatkoztatta, amikor negyven esztendőn át gondoskodott népéről, és életben tartotta olyan környezetben, ahol az élet alapvető feltételei is hiányoznak. (Vizet fakasztott a sziklából, mannával táplálta őket, oltalmuk volt túlerőben lévő támadóikkal szemben.) Népe így tanulta meg, hogy létének csak egy feltétele van: Isten. Ha nincs Istenük, akkor a bőségben is elvesznek; ha Isten velük, akkor azonban víz és kenyér híján is élnek. Isten egy időre bennünket is kivezethet a „pusztába”. Ilyenkor részben megvonja az élet emberi mérték szerinti feltételeit, hogy megtapasztaljuk: életünk valójában csak tőle függ. Végül a halál „pusztájába” is elvezet, hogy a végső bizonyosságot elnyerjük: ő az Élet, és benne az élet összes feltételének hiányában is el nem múló életünk van.

Ne legyen köztetek varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző! Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik. 5Móz 18,10.12a (1Jn 1,6; ApCsel 16,23–34; ApCsel 18,1–22) Isten tiltó parancsában hangsúlyos: köztetek. A világban mindig voltak, vannak varázslók, jelmagyarázók, kuruzslók, igézők. A mi feladatunk nem az ellenük való küzdelem, hanem az evangélium hirdetése, a Jézus Krisztusról való tanúskodás. Köztünk ezért nem lehetnek varázslók, jelmagyarázók, kuruzslók és igézők. Nem is szorulunk rá „tudományukra”, hiszen a természetfölötti világról Jézus Krisztusban minden szükséges és üdvösséges információ birtokában vagyunk.

Jertek, csatlakozzunk az Úrhoz örök szövetséggel, amely nem megy feledésbe! Jer 50,5 (Zsid 5,9; Mt 18,1–6; ApCsel 18,23–19,7) Amikor a keresztség szentségében részesültünk, Isten mindannyiunknak felkínálta örök szövetségét. Hogy ő ettől a szövetségtől soha nem áll el, az olyan bizonyos, mint ahogy a keresztséget sem lehet meg nem történtté tenni. A Jézus Krisztusban való hit elhagyásával mégis kivonhatjuk magunkat a szövetség hatálya alól. Ezért kell naponta kérnünk Isten Lelkét, hogy a hitben mindvégig tartson meg minket. Ne feledjük Luther intelmét: magunktól nem tudnánk sem hinni, sem megmaradni Jézus Krisztusnál.

Áldott az Úr, aki nyugalmat adott népének, Izraelnek egészen úgy, ahogyan megígérte. 1Kir 8,56a (Kol 1,19–20; Jn 19,31–37; ApCsel 19,8–22) Isten megbocsát hűtlen népének, és csak ideig való büntetéssel sújtja, hogy megtérjen hozzá, és végül – ígérete szerint – bevihesse a „nyugalom” helyére. Ebben áll Isten igazsága: ha mi hűtlenkedünk, ő akkor is hű hozzánk.

Az Úr szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat! Zsolt 34,16 (Lk 22,32; Jel 3,1–6; ApCsel 19,23–40) Az igazak a világ tekintete elől rejtve vannak, mert a világ többnyire gonosztevőként üldözi őket. A testté lett Igazságot, Jézus Krisztust is üldözte és megölte. Isten – ha nem is avatkozik be azonnal – látja, amikor övéi az ő országáért és igazságáért szenvednek, meghallja kiáltásukat, és végül nyilvánvalóvá teszi, hogy az üldözés óráiban sem hagyta el őket.

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::