Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2005
- 27
- Jöttünk, láttunk, hittünk…
A hét témája
Hozzászólás a cikkhez
Jöttünk, láttunk, hittünk…
Közép-európai protestáns találkozó Prágában
„Reménységre elhívva” – ez volt a mottója a június 17–19. között Prágában rendezett protestáns egyházi napoknak. A vendéglátó cseh egyházak mellett a lengyel, a szlovák, a német és az osztrák protestáns egyházak, Magyarországról pedig az evangélikus, illetve a református egyház képviseltette magát népesebb delegációval a találkozón. A háromnapos rendezvénysorozat programjainak több tucat templom és középület, illetve „arany Prága” terei és utcái szolgáltak helyszínül.
Egyházunk negyvenfõs csoportjával 17-én reggel indulunk az Üllõi úti székháztól. Gyõr után szem lecsuk, és ébredéskor máris Prága egyik külvárosi szállodáját ostromoljuk. Itt elõször ugyan nem nagyon akarnak tudni rólunk, de aztán a „nõk a pult mögött” bevallják, hogy igen, hallották, hogy jövünk, elfoglalhatjuk a szállásunkat. Elfoglaljuk. Megkapjuk a találkozó információs csomagját is, benne buszjegyek, térkép, valamint egy füzet énekszövegekkel, mindenféle fordításban. Ez így már bizalomgerjesztõbb.
A szállodából irány a nyitó sajtófogadás – vár a vár. A Hradzsinban székelõ kulturális minisztérium belsõ udvarán vonósnégyes háttérzenél, állami és egyházi fõemberek örülnek egymásnak. Térülve- fordulva bemutatnak a kulturális miniszter helyettesének. Petra Smolikova zavarba ejtõen fiatal, de odajön a protokollfõnök, aki magyarul közli velem, hogy tényleg õ a miniszterhelyettes. Nevetünk, és iszunk egy pohár cseh sört.
Viktoria Hradska asszony igazán ért a protokollhoz. Megkér, hogy a kettõnkrõl készült fényképbõl egyet küldjek el a volt köztársasági elnöknek, „Göncz Árpi bácsinak”, akinek a mûveit õ fordítja cseh nyelvre. Mellettünk egy jóságos arcú ortodox pap beszélget két hippikinézetû újságíróval. Õ Krystof érsek, a csehországi ortodoxok fõpásztora. Mintegy százezer taggal õk is bekapcsolódtak a szervezésbe. Hív a templomába, nézzek majd be hozzá. Kedvem éppen lenne, de a náluk beszélt nyelvvel sajnos csehül állok…
Lassan leszáll az este, zárul a fogadás egy latin énekkel. Ezután egy kedves német társasághoz csatlakozva megcélozzuk Prága fõterének óratornyát, az Orjolt. Hullámzó tömeg a középkori óvárosban, és bár kezünkben az apró betûs térkép, a péntek esti egyházi programot a nagy tumultusban valahogy nem találjuk meg. „De majd holnap…!”
Másnap délelõtt a Szela nevû magyarországi evangélikus együttes szolgálatára vagyok kíváncsi. Én meg is találom az aránylag központi fekvésû gótikus templomocskát, õk viszont – helyi „segéderõ” hiányában – csak taxival. Azért hallgatjuk õket vagy huszon-egynéhányan, no meg Veres Imre pozsonyi református lelkész, aki a koncert közben tart elõadást Pál apostolról. „Reménységgel fut a cél felé” – mondja róla németül a helyi lelkész, utalva a találkozó jelmondatára. A Szela magyarul énekel, és az együttes tagjai még nem tudják, hogy este hol is lépnek majd fel. (Mivel ezt a közönség sem nagyon tudta, így azután este ennél is kisebb érdeklõdés mellett koncerteztek.)
Déltõl kezdõdik a szabadtéri színpad „mûsora”, és ekkor nyílik meg a „lehetõségek piaca” is az egyik szomszédos téren. Az alkalmi pavilonsoron kül- és belföldi egyházak, intézmények és alapítványok mutatkoznak be. Van, ahol nyerni is lehet, amott erdélyi kapcsolatot támogatva vásárolhatunk, odébb pedig a csehországi egyházi iskolákba hívogatják a diákságot.
A németek emeletes „bibliabusszal” érkeztek: belsejében vallási tárgyú kiadványok, az emeleten pedig megtekinthetõ a Luther-film. Kiszámolom, hogy hol tarthat a vetítés, és csak az augsburgi színre megyek be, merthogy ez a kedvenc jelenetem. Közben nézni kell az órát, mert sûrû a program. Amellett, hogy Prága gyönyörû, illik odapillantani a központi színpadra is. A németországi szláv kisebbség tagjai, a szorbok népviseletükkel vonják magukra a figyelmet. Egy másik csoport zsidó táncot lejt. A cigánymisszió zenekara messzirõl is jól hallható – meg is lesz az eredménye: a nép egyre gyûlik.
A délutáni elõadások és pódiumbeszélgetések már több helyszínen zajlanak. D. Szebik Imre a püspöki fórumra megy. Itt természetesen téma az uniós alkotmány preambuluma (elõszava), amelybe valamiért nem került bele a keresztény gyökerekre való hivatkozás. Elnök-püspökünk szerint azért nem, mert amikor ezt tárgyalták, kontinensünk egyházi vezetõi „elaludtak”.
A fórumokon valóban mindenütt volt ugyan lehetõség hozzászólásokra, de a magyar csoport tagjai szerint ezeket sokkal interaktívabbá kellett volna tenni. Az idõ természetesen a „szomszédsági viták” fórumán is sürgetett… Ezt a kényes témát egyébként egy kolostorban tûzték napirendre, nagy részvétel mellett. (Külön cikket érdemelne az itteni elõadóknak és hozzászólóknak a magyar–szlovák–cseh–német–ukrán kapcsolatrendszer örömeirõl és görcseirõl szóló véleménye.)
Szombat délután öt óra: központi gyûlés a Gyümölcspiac (Ovocny trh) nevû téren. (A cseh nevekkel mostanra egészen megbarátkozunk, még ha nyelvünk erõsen zsibbad is a kiejtésüktõl.) Szlovák igehirdetõ, nemzetközi zenekar és táncosok (!) szolgálnak. Egy apró probléma adódik: a tér kicsi. Talán a szervezõk sem hitték, hogy itt bizony sok érdeklõdõ összejön. Összejött.
Míg a legutóbbi népszámlálás alkalmával Magyarországon a lakosság több mint hetven százaléka vallotta magát kereszténynek, a cseheknél ez az arány tavaly ötven százalék alatt volt. Nem utolsósorban e körülmény késztette a szervezõket arra, hogy egy nagyszabású nemzetközi „egyházi fesztivállal” irányítsák honfitársaik figyelmét az evangéliumra.
A központi rendezvényt az állami televízió is rögzíti, illetve közvetíti. A színpadon elhangzó szép cseh mondatok hallgatása közben azért van idõm elgondolkodni, hogy vajon miért vártak ennyi évet a csehek a rendszerváltás után erre az evangélizációra. Meg hogy mi menynyit várunk még…
Lassan lemegy a nap, és beindul Prága esti élete, ami nagyjából a tömeg megduplázódását jelenti. Kiszámíthatatlanul sodródva jutok el a kísérõrendezvények egyikére, amelyet egy kisebb belvárosi templomban tart az itteni „Cseh Tamás”, Bohdan Mikolasek. Emberünk egy szál gitárt penget, no meg néha énekel, orgonál, beszél és – láthatóan – mindenkit elvarázsol.
Vasárnap huszita istentiszteletre megyek. Tudni kell, hogy a cseheknél több protestáns egyház mûködik (egyik kisebb, mint a másik), és közülük a huszita az „igazán nemzeti” – mondják õk. Belvárosi templomukban cseh zászló, Luther-kabátos papok és jelentõs gyülekezet fogad. A programfüzetben németül ígérik az istentiszteletet, és az eladdig csehül éneklõ gyülekezet valóban Luther nyelvén hallgatja az igehirdetést.
A Cseh Testvérek egyik templomában Szebik püspökünk a vendég prédikátor. Igehirdetésében az élõ reménységrõl beszél, amely a földi és az örök életre egyaránt vonatkozik.
Hazautazás. A különbözõ helyrõl jött, különbözõ korú és foglalkozású emberek különbözõ módon ítélik meg a prágai találkozót. A szervezéssel többségük csak mérsékelten elégedett. Különösen a Szela együttes (nevük „szünetet”, irodalmian fordítva „csendre hívó szót” jelent) tagjai letörtek, de a „programgazdák” hiányát mások is kifogásolják. Egyes helyszíneken állítólag a beígért vacsora is elmaradt, bár a „rutinosabb versenyzõk” eleve meghagytak egy-két szendvicset az úti csomagból… A „közérzeti osztályzatok” valamivel jobbak: a kísérõrendezvényeken családiasabb volt a hangulat, és szóhoz jutott az egyszerû vendég is. És valljuk be: nekünk, magyaroknak ez sokat nyom a latban!
Azért felteszem a kérdést a többieknek: ha „ránk szakadna” egy ilyen rendezvény megszervezésének lehetõsége, hova kapkodnánk? Tudnánk-e ennyi nyelvet, ilyen jól? Lenne-e ennyi együttmûködõ helyszínünk no és munkatársunk hozzá? És akinek volt szeme a látásra, az láthatta, hogy bizony nem volt könnyû dolguk a vendéglátóknak. Ezúton is köszönet látható és láthatatlan munkájukért, amely által Prágában – ha a hallásra pedig volt fülünk – hitünkben is erõsödhettünk!
ifj. Káposzta Lajos
::Nyomtatható változat::
|