Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Azok számára, akik egyéni sorsukat – illetve családi, gyülekezeti-egyházi és nemzeti közösségeik jövendőjét – távlatosan és szélesebb összefüggésekben is mérlegelik, nem lehet közömbös az a folyamat, amelyet európai integrációnak nevezünk. Valamint nem lehet közömbös az sem, hogy miként hordozzák különleges felelősségüket azok az országok, amelyeknek különleges feladat, különleges gazdagság és különleges hatalom adatott…

Rosszabbnál rosszabb médiahírek közepette fogadjuk és hirdetjük az abszolút jó hírt, a bűnbocsánat és az örök élet evangéliumát. Az evangélium címzettjei és a világ keserű híreinek címzettjei egyaránt mi vagyunk. Bár benne élünk a világban, Krisztus szeretete és ígérete is él bennünk. Ezért másként látjuk és másként nézzük ezt a világot, mint azok, „akiknek nincs reménységük”.

A címben feltett kérdésre a világból jövő hírek alapján nem sok jót válaszolhatunk. Az európai integráció – amelyet eddig is és egyébként is sok kétely, kétség és kérdés kísért – megtorpanni látszik.

A Magyarországi Evangélikus Egyház a magyarországi és az európai egyházak jelentős többségével együtt hitet tett az „értékek Európája” mellett. Egy olyan Európa mellett, amelyben a nemzetállamok megőrzik azonosságukat és függetlenségüket. Az integráció jelenlegi akadozása azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy ezekkel a kérdésekkel – nevezetesen: milyen Európát szeretnénk, és melyek azok a rendező elvek, amelyek mentén az integrációt elképzeljük – újra foglalkoznunk kell az ige fényében, mégpedig még mélyebb és még szélesebb egyházi összefogásban és társadalmi összefüggésben. Talán nem túlzok, ha az integráció jelenlegi helyzetét válságosnak nevezem. E helyzet markáns jelei közül csak hármat említek.

Az úgynevezett lisszaboni stratégia kudarca. A 2000 óta eltelt öt év tapasztalatai alapján ma már senki sem beszél olyan lelkesen az európai gazdasági növekedésről, a társadalmi kohézióról, a környezet sérthetetlenségéről vagy az egész életen át tartó tanulás lehetőségéről. Ezek helyett sokkal inkább gazdasági válságról, társadalmi igazságtalanságokról, a környezet állapotára vonatkozó drámai előrejelzésekről, az oktatásra és a kultúrára fordított költségvetési összegek radikális csökkentéséről kell szólnunk.

Az alkotmányos szerződés elutasítása. Az úgynevezett ratifikációs folyamatot legenyhébben szólva is sokkolja, hogy a francia és a holland közvélemény elutasította Európa alkotmányos szerződését. Az alkotmány betűjén és szellemén kívül (esetleg ezek mélyebb ismerete nélkül) ezzel lényegében elutasították a brüsszeli adminisztrációt is. Most tehát Európának van is, és nincs is alkotmányosszerződés-tervezete.

Az Európai Unió hosszabb távú költségvetésének elutasítása. A napokban a tervek, célok megvalósításának anyagi fedezete is bizonytalanná lett. Vajon hány és hány nagy nemzeti és nemzetek fölött átívelő álom és konkrét terv megvalósulása kérdőjeleződött meg, lehetetlenült el ezáltal?

Az Európai Egyházak Konferenciájának (EEK) Központi Bizottsága június 4–10-i krétai gyűlésén egyebek mellett arra a kérdésre kereste a választ, hogy a jelenlegi helyzetben mi lehet a keresztények, illetőleg az egyházak sajátos feladata. Mire kötelez bennünket a teremtett világ iránti felelősségünk és a felebarátok iránti szeretetünk az új gazdasági, társadalmi, morális és környezeti nehézségek közepette? A válasz általánosságban így hangzik: mindenekelőtt a döntéshozatalban való aktívabb részvételre – vagy legalább a részvétel igényére. Ez fontos tennivalónk európai keresztényekként is, és európai polgárokként is.

Ennek a felhívásban is megfogalmazott egyházi válasznak a teljesülése persze legalább két dolgot feltételez. Az egyik az, hogy a politikusok ezt a részvételt – a választásokon és referendumokon kívül is – lehetővé tegyék. A másik pedig az, hogy a polgárok éljenek ezzel a lehetőséggel.

Az Európa formálásában való részvétel lehetősége egyébként – legalábbis betű szerint – az alkotmányos szerződésben is felkínáltatott: az 52. paragrafusban az egyházi és vallási közösségek számára, a 47. paragrafusban pedig az úgynevezett „civil társadalom” számára. Az alkotmány francia és holland elutasítása után sem mondhatunk le az európai intézményekkel való nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédről.

Az EEK Központi Bizottságának állásfoglalásában az értékekről és részvételről ezt olvashatjuk: „Az EEK hangsúlyozza annak szükségességét, hogy Európának az értékek olyan rendszerére kell épülnie, amely kifejezi az emberek gondolatait és érzéseit. (…) Egy új Európa építési folyamatát olyan közös értékek alakíthatják, mint az emberi méltóság tisztelete, a béke és igazságosság elősegítése, valamint a világ iránti felelősség és szolidaritás. Az EEK mélyen meg van győződve arról, hogy az alkotmányos szerződés előszavában a keresztény értékekre való hivatkozás elmaradása nagyban hozzájárult annak elutasításához.”

Az Európai Egyházak Konferenciája Egyház és Társadalom Bizottságának skóciai gyűlése kiemelten foglalkozott a globalizáció kérdéskörével. Ennek eredményeként született meg az a Nyílt levél, amelyet a bizottság az úgynevezett G8 országok csúcstalálkozójához írt. E csúcstalálkozón a világ hét vezető ipari nagyhatalma (az USA, Kanada, Japán, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország), valamint Oroszország kormányfője találkozik július 6–8. között, szintén a skóciai Gleneaglesben. A Nyílt levél négy kritikus területre hívja fel a nagyhatalmak figyelmét. Szellemisége bízvást kitűnik az alábbi idézetekből.

„Mint a világ kereszténységének része – meghallván a szükségben lévők segélykiáltását – hiszünk Istennek abban a parancsolatában, hogy óvnunk kell a világot, és hogy biztosítanunk kell az emberi méltóságnak, a társadalmi igazságosságnak a védelmét, valamint hogy törődjünk az Isten teremtett világával. Ezért halaszthatatlanul fontosnak tartjuk azt, hogy a G8-ak behatóan és felelősen foglalkozzanak olyan kulcskérdésekkel, mint a sokoldalú eladósodás, a fejlesztési támogatás, az igazságos kereskedelem és az éghajlatváltozás.” E témakörökről – egyebek mellett – a következő gondolatokat is hangsúlyozza a levél.

A sokoldalú eladósodásról: „A gazdag országoknak és azoknak az intézményeknek, amelyeket ezek az országok befolyásolnak, el kell engedniük a legszegényebb országok adósságait. Ennek az elvárásnak azonban ne azzal tegyenek eleget, hogy a szegény országokat megfosztják az új támogatásoktól, hanem ellenkezőleg, találják meg a finanszírozás új forrásait.”

A fejlesztési támogatásról: „Az EEK határozottan hangsúlyozza annak szükségességét, hogy szüntelenül keressék és fejlesszék az új és innovatív beruházások pénzügyi mechanizmusát. (…) Mindazonáltal óva intünk attól, hogy bármilyen jelenbeli intézkedés súlyos terheket jelentsen a jövő generációinak akár a szegény, akár a gazdag országokban.”

Az igazságos kereskedelemről: „Elfogadhatatlanok az erőtlen gazdaságok termékeivel szembeni kereskedelmi korlátozások. Ugyanúgy, mint az erős gazdaságok mezőgazdasági és egyéb termékeinek exporttámogatása.”

Az éghajlatváltozásról: „Az EEK, csatlakozva az Európai Keresztény Környezeti Hálózathoz, sürgeti a G8 vezetőit – akiknek az országai bocsátják ki az úgynevezett üvegházgázoknak majdnem a felét –, hogy ragadják meg az alkalmat, és egyezzenek meg az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának határozott és gyors csökkentéséről.”

Tudom, hogy sok olvasónak idegenül hangzanak ezek az elvárások, talán még maguk a fogalmak is. Arra is gondolhatunk, hogy ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása nem reánk bízatott, „messze vagyunk mi ezektől”. Ám ne feledjük, hogy ezek mögött a szakkifejezések, jelenségek, témakörök és felhívások mögött a mi munkánkról, a mi adónkról, a mi jólétünkről, a mi biztonságunkról, a mi mindennapi kenyerünkről, a mi tanulási lehetőségeinkről, a mi levegőnkről, a mi gyümölcsöseinkről, egyszóval a mi életünkről is szó van. Ezért nem lehetünk sem közönyösen lemondóak, sem kicsinyhitűen belenyugvóak. Már csak azért sem, mert tudhatjuk, hogy az evangéliumi reménység a rossz hírek élét tompítja, a világunk dolgaiban való jobbító részvételünket pedig bátorítja.

Ezzel a bizonyossággal vehetjük magukra az evangélikus egyház által is aláírt Charta Oecumenica ide vonatkozó elkötelező sorait: „Az egyházak előmozdítják az európai kontinens egyesülését. Közös értékek nélkül nem alakítható ki tartós egység. Meggyőződésünk, hogy a kereszténység lelki öröksége inspiráló erőt jelent Európa meggazdagítására. Krisztust követő hitünk parancsára minden képességünkkel azon munkálkodunk, hogy létrejöjjön az emberséges és szociálisan érzékeny Európa, ahol érvényesülnek az emberi jogok és azok az alapértékek, amit a béke, az igazságosság, a szabadság, a türelem, az esélyegyenlőség, valamint a szolidaritás jelentenek. (…) Ezzel együtt vigyáznunk kell arra, nehogy az egyoldalú Európa-központúság hibájába essünk. Éppen ezért erősítenünk kell Európa felelősségét az egész emberiségért, különösen is a világ minden részén élő szegényekért.”

Dr. Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára

::Nyomtatható változat::