Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Ezen a héten volt a kiváló ókortörténész, Mahler Ede halálának a hatvanadik évfordulója. A sokoldalú szakember a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként és a budapesti tudományegyetem tanáraként a csillagászat és a történettudomány határmezsgyéjén működött mint a kronológia kutatója. Az alábbiakban áttekintjük életének és szakmai pályafutásának a legfontosabb mérföldköveit, valamint csillagászattörténeti és kronológiai kutatásainak legfontosabb és legérdekesebb eredményeit – kiemelten az ó- és újszövetségi események vizsgálatát.

Mahler Ede 1857. szeptember 28-án a Felvidéken, Cifferben született. A Pozsony megye Nagyszombati járásához tartozó, Trianonban később elcsatolt, magyarok és szlovákok által vegyesen lakott mezővárosban, izraelita családban nevelkedett.

A bécsi tudományegyetemen csillagásznak és matematikusnak készült – végül azonban történész és régész végzettséget szerzett. 1880-ban a budapesti tudományegyetemen kapta meg bölcsészdoktori diplomáját. Szakterületévé az ókori Kelet történettudományának két ága, az egyiptológia és az asszirológia vált, de tanulmányai során a keleti nyelvekkel is behatóan foglakozott. Mindezek az előzménynek vezettek ahhoz, hogy ezeket a területeket ötvözve a későbbiek során Mahler vált a kronológiai kutatások hazai úttörőjévé.

Tanulmányai végeztével pályáját 1885-ben a bécsi császári és királyi Fokmérő Bizottság asszisztenseként kezdte, de dolgozott a császárvárosban Theodor Oppolzer (1841–1886) híres osztrák kronológus mellett is. Ezt követően Budapesten a Háromszögméreti Számító Hivatal segédmérnökeként, majd mérnökeként tevékenykedett.

1898-tól a budapesti tudományegyetemen oktatott: először magántanárként, 1905-től rendkívüli tanárként, 1914-től pedig nyilvános rendes tanárként, azaz professzorként. Az egyetemi katedrán az ókori Kelet népeinek történetét adta elő. Tanítványai közül került ki a 20. század számos jó nevű egyiptológusa, többek között Dobrovits Aladár és Wessetzky Vilmos, valamint Szentpétery Imre, aki ugyancsak a kronológia nemzetközi hírű szaktekintélye lett, s főként a magyarországi oklevelek kutatásában hasznosította ilyen irányú ismereteit.

Szintén az 1898-as esztendőben nevezték ki a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának segédőrévé, vagyis tisztviselőjévé. Ő volt az, aki 1901-ben – a múzeumban meglevő állomány felmérése után – meghirdette az addig különböző magán- és közgyűjteményekben levő egyiptomi relikviáknak egy önálló egyiptomi gyűjteménybe való összegyűjtését. Több évtizedes kitartó munkájának eredményeként 1939-ben nyílt meg a kollekciót bemutató legelső kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Régészeti szaktudását a múzeum által Dunapentelén végzett ásatásokon is kamatoztatta – itt Dunaújváros ókori elődjének, a Római Birodalom határvidékén fekvő Intercisa városának feltárását végezte 1903-tól.

A Magyar Tudományos Akadémia 1909-ben levelező tagjává választotta. Könyvei és írásai magyar, német és francia nyelven 1887-től jelentek meg. Számos hazai és külföldi tudományos társaság választotta tagjai sorába. Az első hazai csillagászati civil szerveződésnek, a Stella Csillagászati Egyesületnek vezetőségi tagja volt.

1928-ban vonult nyugállományba. Hosszú betegség után életének 88. évében, 1945. június 29-én Budapesten hunyt el.

Az 1582-ben elrendelt Gergely-féle naptárreformnak – bár hosszú időn át pontos időbeosztású rendszert hozott létre – jó néhány hiányossága van. Az ezek kiküszöbölését célzó újabb keletű naptár-megújítási törekvések a 20. század elején erősödtek fel; a mai ENSZ elődje, az egykori Népszövetség az 1920-as években rendszeresen ülésezett a témában, számos országban pedig naptárreform-bizottságok alakultak. Magyarországon elsősorban Mahler Ede, valamint Kövesligethy Radó és Tass Antal foglalkoztak – az akkori terminussal élve – a naptár-újjáalakítással.

Mahler az alapkérdést a következőként fogalmazta meg: „Társadalmi életünk különböző köreit már régóta igen kellemetlenül érinti, hogy a naptári adatok nem esnek állandóan egy és ugyanazon hétköznapra, hanem hogy évenként egy, szökőévekben két nappal tolódnak előbbre, s csak 28 év leforgása után térnek ugyanarra a hétköznapra vissza.”

A naptárreformmal kapcsolatos szakmai véleménye egyértelműen negatív volt: „Őszintén be kell vallanom, hogy ilyennemű reformok egyikéért sem tudnék lelkesedni, sőt nyíltan merem hirdetni, hogy a naptár-újjáalakítást, amelynek egyedüli célja csak az, hogy a naptári adatok mindig ugyanarra a hétköznapra essenek, teljesen esztelennek tartom” – írta. Ennek ellenére számításaival megpróbálta a legmegfelelőbb variációt kidolgozni; megalkotta a naptármódosítás több lehetséges változatát is. Ezek közül az általa leginkább preferált megoldás az volt, hogy a 6 éven át tartó 52 hetes esztendőket a 7. évben egy 53 hetes szökőév kövesse; minden 28. év – tehát minden 4. szökőév – pedig két szökőhetet is tartalmazzon. „Ily módon lehetséges volna, hogy az évek csupa teljes hetekből álljanak, s hogy ennélfogva a naptári adatok évenként ugyanazokra a hétköznapokra térjenek vissza, anélkül hogy az egyes vallások heti ünnepei a legcsekélyebb eltolódást is szenvednének” – fejtette ki.

Az Ószövetség egyik fontos eseménye a zsidók Egyiptomból való kivonulása. Mahler Ede világviszonylatban is az elsők között volt, aki tudományos alapossággal próbálta ennek a történelmileg és vallásilag is fontos eseménynek a pontos évszámát meghatározni. Számításai alapján ez az időpont Kr. e. 1335. március 27-re esett. Kalkulációja alapjául a bibliai tíz csapás közül a kilencedik, a sötétség szolgált, melyet egy ugyanazon év március 13-án bekövetkező napfogyatkozással azonosított és magyarázott. Megállapítása szerint az exodus az egyik legismertebb fáraó, II. Ramszesz uralkodása idején történt.

Azóta kiderült, hogy az időpont-meghatározást lehetővé tevő napfogyatkozás nem volt olyan mértékű, hogy riadalmat okozhatott volna. A számítási hibát az okozta, hogy az ennek alapjául szolgáló, egykori munkatársa (Theodor Oppolzer) által jegyzett Canon der Finsternisse (a Kr. e. 1208 és Kr. u. 2000 közötti időszak 13200 fogyatkozásának adatait részletező katalógus) ilyen időtávlatban már pontatlan. A helyes dátum megadásához Ponori Thewrewk Aurélra, az elmúlt évtizedek és napjaink legelismertebb kronológus szakemberére kell hivatkoznunk, akit méltán tekinthetünk Mahler ilyen irányú munkássága folytatójának. Szerinte a sötétséget a Kr. e. 1262. április 14-i napfogyatkozás okozta, így tehát a zsidók egyiptomi kivonulásának pontos dátuma ez az esztendő, Kr. e. 1262 volt.

Mahler foglalkozott Jézus Krisztus kereszthalála napjának pontos meghatározásával is. Vizsgálódásával – a jelenleg is mozgó ünnepként élő – húsvét dátumának egyértelmű kijelölését próbálta elősegíteni, bár tisztában volt azzal, hogy „az a lehetőség, hogy Jézus halálának s feltámadásának emléknapját a napévnek egy meghatározott, a holdphasisoktól független napján szögezze le (…), egyesegyedül az egyház dolga, (…) a tudománynak sem áll jogában e kérdés elintézésébe beleszólni”. Mahlernek az evangéliumi hagyományokon, a zsidó naptár beható és alapos vizsgálatán és az akkoriban párhuzamosan futó külföldi kutatások eredményeinek ötvözésén nyugvó számításai alapján Jézus kereszthalálának időpontja Kr. u. 33. április 3., péntek.

Összehasonlításul érdemes ismét Ponori Thewrewk Aurélra hivatkozni, akinek kutatásai alapján ez a dátum Kr. u. 30. április 7-re tehető. A dátummeghatározás alapja ezúttal nem lehetett napfogyatkozás, hiszen a zsidó hónapok újholddal kezdődtek, így húsvét teleholdra esett. A szóban forgó esemény a Kr. u. 29. november 24-én bekövetkező fogyatkozás lehetett, amelynek időpontjára az evangéliumok keletkezésekor már pontatlanul emlékeztek az egykori szemtanúk.

Mahler Ede kronológiai számításai mellett igen fontosnak tekintette az ókori civilizációk és népek csillagászat- és naptártörténetének összefoglalását. Az ilyen tárgyú cikkei, tanulmányai és könyvei az akkori legfrissebb nemzetközi kutatási eredményekre támaszkodtak, és számos esetben az első ilyen jellegű magyar nyelvű kiadványok voltak – ezek majd mindegyike napjainkban már jelentős forrásértékkel bír.

Ebben a körben feltétlenül meg kell említenünk két monumentális művének, az azóta reprint kiadásban is hozzáférhető 1906-os Babylonia és Assyria és az 1909-es Az ókori Egyiptom című kötetnek erre vonatkozó fejezeteit, a Stella Csillagászati Egyesület évkönyvében 1925 és 1931 között a mezopotámiai, az egyiptomi és a zsidó nép naptár- és csillagászattörténetét, valamint a Magyar Tudományos Akadémián is felolvasott, és az MTA gondozásában kiadott naptártörténeti anyagait.

Rezsabek Nándor

::Nyomtatható változat::