Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A második világháború utáni kitelepítés megrogyasztotta a rajkai gyülekezetet. A háború előtt még ezerötszáz lelkes egyházközségben alig több mint százan maradtak; a közösség anyagyülekezet jellegét elveszítve Mosonmagyaróvár társgyülekezete lett. Ez a maroknyi evangélikus azonban ünnepelt a múlt szombaton: Ments Orsolya végzett teológiai hallgatót templomukban avatta lelkésszé Ittzés János, a Nyugat (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke. A szentelési istentisztelet szolgálatában Johann Gyula, az Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkésze és Kiss Miklós helyi lelkész vett részt. Együtt ünnepeltek a helyiekkel a mosonmagyaróvári, hegyeshalmi és levéli hívek, és különbusz érkezett Sárvárról is, ahol Ments Orsolya lelkészjelöltként egy esztendőt szolgált.

Az újonnan felszentelt lelkészt a farádi gyülekezetben keresztelték meg, és Rajkán konfirmált. A mosonmagyaróvári piarista gimnáziumban érettségizett.

– Szüleim kívánsága volt, hogy egyházi iskolába járjak. Olyannyira nem gondoltam arra, hogy egykor majd lelkész leszek, hogy először sírva mentem a gimnáziumba – emlékezett vissza Orsolya. – Aztán később lassan gondolkodni kezdtem ezen a lehetőségen is, de csak egy hosszú folyamat eredményeként döntöttem el, hogy érettségi után a teológiára jelentkezem. Ám még teológiai tanulmányaim idején is bizonytalan voltam, hogy jól választottam-e, valóban lelkész akarok-e lenni. Sok gyötrődés után, végül hatodéves koromban hoztam meg a megmásíthatatlan, végleges döntést. Nem véletlenül választottam a meghívómra Jeremiás próféta szavait: „Rászedtél ,Uram, és én hagytam, hogy rászedj.” (Jer 20,7a)

– A teológuséveim alatt sokat segítettek ennek a végső döntésnek a meghozatalában a teológuskarácsonyok, amelyekre sok szeretettel gondolok vissza – folytatja. – Tudtam, hogy vannak olyan teológustársaim, akiknek családi háttere távol van az ideálistól, és otthon talán nem tudták volna olyan testvéri szeretetben, meghitt hangulatban megélni a karácsonyt, mint a mi teológusközösségünkben. Zenés áhítattal kezdődtek ezek az alkalmak, majd megajándékoztuk egymást különféle apróságokkal. Kis versikéket írtunk az ajándékokra, és mindenkinek magának kellett rájönnie arra, hogy melyik ajándék az övé.

A szupplikációs szolgálataim is erősítették szándékomat. Igyekeztem saját egyházmegyémben mindegyik gyülekezetben szolgálni, de Nógrádban is több helyen vállaltam szupplikációt. Sok hálával tartozom Johann Gyulának, aki mindig követte, hogy éppen milyen életszakaszban járok, és olyan helyre küldött, ahol választ kaphattam kérdéseimre.

– Szentelésemre izgatott kíváncsisággal készültem, ám ahogy közeledett életemnek ez a jeles napja, úgy nyugodtam meg egyre inkább – eleveníti föl a közelmúlt eseményeit. – A szervezés terhét levették a vállamról szüleim, lelkészem és a gyülekezet tagjai, így valóban csak arra kellett koncentrálnom, hogy lélekben fel legyek készülve a nagy napra. Most, hogy túl vagyok a szentelésen, az előttem álló feladatok kezdenek igazán foglalkoztatni. A püspököm augusztus közepén szeretne szolgálatba állítani. Várom, hogy milyen feladatokkal leszek megbízva. Lelkészjelölti évemben Sárváron szerveztem egy baba-mama klubot. Úgy éreztem, azon a helyen ezt a korosztályt sikerült igazán jól megszólítanom. Új szolgálati helyemen bizonyára új és más feladatok fognak rám várni. Csak remélni merem, hogy ezekben a szolgálatokban a legjobb tudásom szerint, maradéktalanul helyt tudok majd állni – fogalmazott lapunknak Ments Orsolya.

K. M.

Regionális hozzárendelés: Mosonmagyaróvár–Rajka–Hegyeshalom–Levéli Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::