Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Még a középiskolában történt, hogy egy osztálytársam egy szép kötött kardigánt kapott. Nagyon értékes, nehéz, vastag fonalból készült, igazi téli viselet volt. Egy alkalommal kirándulás közben egy ágba akadva elszakadt egy szála. Tulajdonosa nem akarta, hogy varrás csúfítsa el a szép ruhadarabot, ezért úgy hagyta, csak bedugta a szakadt szálat a többi alá, hogy legalább ne látsszon. Nem vette észre, hogy később kicsúszott, és szabadon lobogva egyre inkább kibújt a többi szál közül; mire viselőjének feltűnt a rakoncátlan fonal, szeretett kardigánján egy hatalmas lyuk tátongott.

Mindannyian felismerjük, hogy az illető nagy hibát követett el azzal, hogy nem vett tudomást a szakadt szálról. A szakadt és elvarratlan szálak veszélye azonban a lelki egyensúlyunkat is fenyegeti, nemcsak a ruhadarabjainkat: nem egy alkalommal, amikor lelki ügyeinkben találunk egy ilyen szakadt szálat, egy foszladozó fonalat – inkább elkapjuk róla a tekintetünket, nem akarjuk tudomásul venni, ahelyett hogy tennénk valamit a további bomlás ellen.

Mennyivel szívesebben nézegeti az ember a ruházatát elöl: hiszen ezt látják mások rajtunk, ezzel találkozunk magunk is a tükörben. És mennyivel nehezebb a hónunk alatt megbúvó vagy a hátunkon rejtőzködő elvarratlan szálak rendbetételével foglalkozni! Helyrehozni utólag?

Amikor valakinek erről az igazságról beszéltem évekkel ezelőtt, aggódva kérdezte meg: lehet-e utólag is rendezni az ilyen problémákat? A válaszom az volt, hogy természetesen utólag is rendezhető mindez, de nem olyan egyszerűen, mert akkor már szembe kell nézni két problémával. Az egyik az, hogy hosszú idő elteltével rendezni egy feldolgozatlan lelki konfliktust már sokkal nehezebb. Ha a kardigánon jó ideig szabadon szakadhat a kötés, eshetnek széjjel az öltések, akkor már sokkal-sokkal fáradságosabb mindezt helyreállítani. A másik pedig az, hogy a javítás tapasztalható és maradandó nyomot hagy maga után. Ilyenkor ugyanis már általában nem lehet ugyanoda visszabújtatni a szálakat, ahol voltak, hanem csak valamilyen elkötés vagy összehúzó varrás segít.

Az emberek nagy része szereti azt hinni, hogy bármit elkövethet, bárhogyan élhet – Isten úgyis mindig mindent megbocsát, „az a dolga!” Holott azt kellene megértenünk, hogy minden bűnnek, amit elkövetünk – és minden mulasztásnak is – következménye van, amelyet elkerülhetetlenül át kell élnünk, még ha Isten meg is bocsátja őket. Ha nem rendezzük ezeket időben, akkor a mélyben munkálva tovább rombolnak…

A kicsi nem mindig jelentéktelen

Néhány éve történt, hogy ismeretségi körömben kilenc-tíz fiatal a Himalája megmászására készült úgy, hogy még a környékbeli hegyeken sem gyakoroltak. Mert ugyan mit jelentene a pomázi Kőhegy megmászása? Az nem feladat, de a Himalája, az persze más… De ne ítélkezzünk felettük túl gyorsan. Az élet más területein ugyanis naponta tesznek ilyet az emberek. Pedig kihagyni bizonyos fejlődési fokozatokat, és azt képzelni, hogy rögtön magasabb szinre léphetünk – óriási veszély. Elvarratlan szálak ezek a lépések is. Amit Isten lehetővé és felismerhetővé tesz az életünkben, azzal kell először rendezett viszonyba kerülnünk. Amilyen fejlődési fokon állok a hitéletben – abban kell megérnem, azt kell hűségesen megélnem először. Amilyen vétkeket felfed Isten az életemben – azért kell bűnbocsánatot kérnem először, ha nem akarom, hogy hitéletem ingatag alapokra kerüljön. Addig nem nyughatok, amíg a vétkeim ügye rendezetlen.

Van lehetőség a helyreállításra!

A Szentírás így fogalmaz: „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsid 4,16) Járuljunk hát bizalommal Istenhez, és ne hagyjunk semmi olyat az életünkben, ami akadályozná bennünk az ő munkáját, amellyel mind közelebb kíván bennünket vonni magához. Ő mindent rendbe hozhat bennünk, nálunk – de ezt nekünk is akarnunk kell!

Steiner József (Forrás: Monday Manna)

::Nyomtatható változat::