Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

„A mi tornyunk is összedőlt volna, de nem repülők miatt; a beázások azonban még időben figyelmeztettek, hogy nagy a baj” – mondta Kis János lelkész a szeptember 11-én tartott ünnepi istentiszteleten, amelyen a kecskeméti gyülekezet atemplomtorony megújulásáért adott hálát. Véletlen az időpontválasztás, mégis üzenetet hordoz, hogy az emlékezés szomorú napján is lehet a megújulásról beszélni, s az egykori elkorhadt gerendák lelki renoválásra is buzdíthatnak.

A hálaadó alkalom ünnepi jellegét a toronyra irányuló megkülönböztetett figyelem jelezte, az istentisztelet azonban – a megszokott módon – ezúttal is keresztelővel kezdődött. A két csöppség újra arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy valamennyi korosztály otthon érezheti magát a gyülekezet közösségében.

Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke 1Móz 11,1–5-t választotta igehirdetési alapigének, amely a felhőkarcolók prototípusát, az emberi dicsőséget jelképező bábeli tornyot mutatja be. Az evangélikus templom tornya ezzel szemben szerényen mutat felfelé – olyan irányba, ahová korunk embere ritkán tekint; az újonnan domborított Luther-rózsákkal pedig azt hirdeti, hogy Isten teljes gazdagságát kínálja a négy égtáj felől érkezőknek.

Szemerei Zoltán egyházkerületi felügyelő afölötti örömének adott hangot, hogy Kecskeméten mindig tervszerűen történik valami, és hogy jó olyan gyülekezetet látni, amely nem országos egyházi segítséggel, hanem önerőből végez el egy ilyen nagy horderejű munkát. Káposzta Lajos esperes szerint boldog az a gyülekezet, amelynek lelkésze örömét leli a szolgálatban, és boldog az a lelkész, akinek a munkatársai az összefogásban lelik örömüket. Somogyi Péter református lelkipásztor maga is hálás szívvel tekint a szomszédos testvérgyülekezet fizikai és lelki fejlődésére, különösen is úgy, hogy a toronyrenoválás kivitelezője a református építőbrigád lehetett.

A zene is a hálaadás érzését erősítette. A gyülekezet énekkari szolgálata a közöttünk lévő győzelmes Krisztust dicsérte, míg Pusker Éva hegedűjátéka Gerhát László presbiter orgonakíséretével a szív rezdüléseit ragadta meg.

A több hónapos munka emlékezetes pillanatait bizonyára sokáig emlegetik majd a helybeliek; a presbiterek talán azt a gyűlést, amelyen a templom iránti felelős szeretet egyetértésre indította őket a renoválás feltételeinek megteremtésében. Az a nap is emlékezetes maradhat a számukra, amikor – kézbe fogva egy szétmállott gerendadarabot – megerősítést nyertek döntésük helyességéről. A bátrabb hittanosok talán azt emlegetik majd, amikor János bácsi után felkapaszkodtak a létrákon, és a bádogpadlón körbesétálva gyönyörködtek a város szépségében. A gondnokok esetleg azt idézik majd fel, amikor a toronyból leemelt keresztet a földre állították, és meglepődve tapasztalták, milyen nagy és nehéz… A lelkészi hivatal munkatársai talán az utókor számára készített üzenetcsokor összeállítását és a szervezés olykor sok türelmet igénylő feladatait hozzák majd szóba egymás között. A pünkösdi gyülekezeti csendesnap résztvevőit pedig talán az alagsorban megtekinthető kivetített képek erősítették meg újra abban, hogy a látható munkát láthatatlan imádságos támogatással is lehet segíteni.

A kecskeméti Ybl-templom megújult tornya tehát hívogatja az Úr háza után vágyódókat, a gyülekezet pedig folytatja a munkát: a következő nagy feladatként a templomburkolat cseréjét tervezik.

Hulej Enikő

Regionális hozzárendelés: Kecskeméti Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::