A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Kedves kőszívű ember fiai és lányai!

Én vagyok az, a kígyó, aki tegnap még a fán tekeregtem, süttettem a hasam a napon, és csábítottam, mivel az a kedvenc hobbim. Belebújni szerepekbe, jelmezbálosdit játszani – ahol mindig csakis én nyerhetek –, na, azt imádok. Titeket se tombolán nyertelek, még csak nem is a ruletten játszottam meg a kedvenc számomat. Lássátok be, drágáim, nem igazán kellett titeket győzködni arról, hogy finom is az a bizonyos alma. Egy-két harapás, és már el is felejtettétek, hogy ki is teremtett titeket! Gyorsan megkövesedett szívetek súlya már-már szétfeszíti az univerzum horizontját. Azért kőből is megárt a sok…

Kedveseim! Jól ismeritek a hangom. Igen, jól tudjátok, én vagyok a súgók non plus ultrája, a háttérmenedzserek gyöngye. Igen, én mondtam, hogy építsetek kőből akkora tornyot, hogy elérjétek az Istent. Igen, én mondtam, hogy csináljatok kőből privát isteneket. Igen, én súgtam Dávidnak, hogyan célozzon, hogy meg tudja ölni Góliátot. Igen, jól emlékeztek, én mondtam, hogy kövezzétek meg azt a parázna nőt. Igen, én találtam ki, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza sziklával; ez az én kis aranymondásom. Tudom, már kőkorszaki igazság, de hát ma is élő valóság! Nézzetek csak körül, drágáim, sikert sikerre halmozok.

Na jó, volt egy nagy bukásom, de hát abból is tanultam. Volt az az Istenfia, Jézus; kértem, hogy változtassa a köveket kenyerekké, de nem hallgatott rám. De sebaj, a követőivel viszont hányszor és hányszor sikerült alkut kötnöm! Hányszor és hányszor sikerült elhitetnem velük, hogy képesek kövekből kenyereket varázsolni, és hogy nagyobbak lehetnek Istennél! Szóval, bár az a Jézus legyőzte a kísértést, tanítványain bizony jól bosszút álltam.

Na de figyeljetek rám, azért vigyázzatok, mert vannak, akik úgy vélik, hogy az én rendszerem régimódi. Vannak, akik azt hirdetik: „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!” Ugyan, ki hallott már ilyet!? Még hogy szikla helyett kenyér!? Na ne!

Meg képzeljétek, kedves kőszívűek, kövekből oltárt építenek, meg kőkereszteket a faluvégi kurta kocsmán is túlra, ahová már csak a galambok járnak, meg a titokba öltözködő szerelmesek. Szóval, ha rajtam múlna, az biztos, hogy kő kövön nem maradna. Még hogy kövekből oltár?! Még hogy kövekből kőkereszt!? Na ne! Ez nem lenne méltó hozzátok, drága kőszívű tesóim! Ugye nem hagyjátok szíveteket elárulni? Ugye hűek maradtok közönyös kőszívetekhez?

::Nyomtatható változat::