A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

„Aztán sok Lenin-idézetet találtál?” – kérdezte ifjú barátom, amikor megemlítettem, hogy átnéztem az Evangélikus Élet 1957-es évfolyamát. Ekkor döntöttem el, hogy a lap elindulásának 70. évfordulóján beszélni fogok erről. Ugyanis történelmi-politikai paradoxon – másrészről igazi csoda – volt, hogy az újraéledő diktatúra csak késve érte el az egyházat. Így hát az 1957. március 24-én ismét megjelent újság egészen karácsonyig (ez negyven számot jelentett!) szabadon szólhatott az olvasókhoz. Nyilván voltak korlátok, működött egyfajta öncenzúra, de mindenki publikálhatott, és ami a lényeg: ez a negyven szám – illetve irányultságuk – ma is vállalható.

A lap főszerkesztője Ordass Lajos, felelős szerkesztője Keken András volt. Ajándéknak tartottam – és ma még inkább így látom ezt –, hogy akkor a szerkesztőbizottság tagja lehettem, és Juhász Gézával együtt az ifjúsági oldalt szerkeszthettem. Ez az esztendő volt az első, meghatározó leckém újságírásból. Más volt az életünk ritmusa. Minden pénteken volt szerkesztőbizottsági ülés, amelyen a frissen megjelent lapszámot értékeltük, illetve jóváhagytuk a következő szám tartalmát.

Érthetővé válik, hogy nem túlzok, ha a ma is irigylésre méltó színvonalat említem, felsorolva azokat, akikre az ülésekről emlékszem: Koren Emil, Karner Károly, Szalatnai Rezső, Botta István, Dóka Zoltán, Groó Gyula, Benczúr László. Bizony olyan társaság volt ez, amelynek a tagjaitól a péntek délelőttökön rengeteget lehetett tanulni.

A mai újsághoz képest az akkori lapban lényegesen több volt az egyházi élet különböző időszakaival kapcsolatos, tanító jellegű vagy evangélizációs irányultságú írás. Az események többségéről csak rövidhírek tudósítottak, a gondolati tartalmat nem nélkülözhették a cikkek, és a szépirodalmat tekintve is gazdagabb volt a lap. (Az első számban például Vidor Miklós prózáját olvashattuk, de sokat írt az EvÉletbe Szalatnai Rezső és H. Németh István is.) Egyébként rögtön az első szám – beszámolva az elmúlt hónapok főbb eseményeiről – közli Túróczy Zoltán püspök és Mády Zoltán északi egyházkerületi felügyelő székfoglaló beszédét.

Az 1957-es esztendőt meghatározta a Lutheránus Világszövetség augusztusi minneapolisi nagygyűlése. Az Ordass Lajos vezette delegáció augusztus elejétől szeptember közepéig volt távol – ennyi időt igényelt a kétszer csaknem egyhetes hajóút, a konferencia és az egyéb kinti programok. Hárman is tudósítottak, illetve írtak rendszeresen az alkalomról. Nagy Gyula a teológiai témákról, Hafenscher Károly a nemzetközi evangélikusságról adott sok információt, míg Keken András magáról a nagygyűlésről, a küldöttség élményeiről számolt be.

Már áprilisban minden számban volt az ifjúsághoz szóló írás, május 12-én pedig Az ifjúság oldala rovatcím is felkerült az utolsó oldalra. Egészen augusztus végéig tartott ez az állapot, akkor az Állami Egyházügyi Hivatal „kérésére” lekerült a rovatcím, de egészen karácsonyig más korlátozás nem volt.

Meg is lepett, örömteli és tanulságos is volt számomra, hogy a szerkesztés mellett elég sokat írtam is. Legnagyobb sikere éppen egy, a világgyűléssel kapcsolatos írásomnak volt, amely a július 28-i számban jelent meg A Dunától a Mississippiig címmel. Hafenscher Károllyal (az ifjúság számára Hafóval) eveztünk a Dunán, a beszélgetést rögzítette a cikk. Ma is arra bátorít, hogy az egyházban is élő, mai nyelven, őszintén, a közösség érdeklődésének megfelelően kell írni időszerű kérdésekről.

A lelkészek, például Bodrog Miklós, Fabiny Tibor mellett fiatal értelmiségi gárda írt rendszeresen Az ifjúság oldalára: Gadó Pál, Rókusfalvy Pál, Thurnay Béla, Koczor Miklós, Széchey Béla, Kerekes Titusz… Ebben különböztünk talán a többi rovattól, amelyekbe – a szépirodalmat kivéve – kizárólag lelkészek írtak, de ma is irigyelhető színvonalon. Az említett szerkesztőbizottsági tagok mellett Csepregi Béla, Scholcz László, Győri János, Zászkaliczky Pál, Sólyom Jenő, Szabó József szerepelt gyakrabban. A hetenkénti lelki útravaló rovatot Prőhle Károly gondozta. – Elfogultságomnak tudható be, hogy a legszívesebben mind a negyven szám tartalmát – de legalábbis az ifjúsági rovat írásainak címét, a szerzők nevét – közzétenném. Erre persze nincs mód, így csak ajánlom a cikkek feldolgozását gyülekezeti közösségeknek, ifjúsági konferenciáknak.

A történet vége már az egyháztörténelem része, de megírásra érdemes. 1957 decemberében patthelyzet alakult ki az állam és az egyház közötti tárgyalásokon. Az állam a radikális beavatkozás mellett döntött. Visszahelyezte a püspök-elnöki, illetve északi kerületi püspöki székbe Vető Lajost, a Déli Egyházkerületbe pedig Grnák Károly személyében miniszteri biztost ültetett, megakadályozva Ordass Lajos püspök, illetve a kerületi vezetés törvényes működését. Ez az áldatlan állapot 1958 derekáig, Ordass püspök ismételt eltávolításáig, Dezséry László néhány órás visszatéréséig, illetve Káldy Zoltán működésének megkezdéséig tartott. De az általam előadott történet, az 1957-ben működő szerkesztőbizottság története már ’57 decemberében véget ért. A december 15-i számban jelent meg Útegyengetés címmel az a vezércikk, amely jelezte az egyház népének, hogy bekövetkezett a visszarendeződés.

Az ezt megelőző szerkesztőbizottsági ülésről elkéstem. Pontosabban a végére értem oda – a Rókus Kórház sebészetén dolgoztam mint szigorló orvos, és a műtétek miatt nem tudtam előbb szabadulni. Keken és Koren nem egy oldalon állt ekkor, de humoruk a régi volt. (Koren Emil volt Keken András segédlelkésze még Hódmezővásárhelyen.) Kezembe adtak egy írást azzal, hogy az állam kérésére ez lenne a vezércikk. Azt kérdezték, hogy mit szólok hozzá. Jobb volt, mint gondoltam, de megjegyeztem, hogy azért néhány változtatás szükséges. A feszült hangulat nevetésben oldódott fel. Kiderült, hogy épp ez a Veöreös Imre által írt cikk nem elégíti ki az államot. Odaadták azután azt az Útegyengetés című írást, amely végül is megjelent Mezősi György tollából, s amely a teljes behódolást jelentette. A szerkesztőbizottság 3:3 arányban szavazott e cikkről. A felelős szerkesztő a testület megosztottságára hivatkozva lemondottnak nyilvánította a bizottságot. Izgatottan mondtam Bandi bácsinak: „Kár, hogy elkéstem, az én szavazatommal győztünk volna…” Elmosolyodott: „Akkor én ellened szavaztam volna; nem engedhetem, hogy értelmetlenül vásárra vigyétek a bőrötöket.” – Ma még jobban megértem ezt a mondatot.

A karácsonyi számban még megjelent egy írásom Ünnepeljük karácsonyt címmel. Az eredeti címe „Hamis fények a betlehemi csillag körül” volt, és a tartalmát is módosították. Juhász Géza tolmácsolta Grnák Károly „jóindulatú” üzenetét: koncentráljak az orvosi tanulmányaimra. Következett a hibernáció időszaka, ahogy ezt akkor Koren Emil kérdésére mondtam. A hibernáció mélyhűtés, amely adott esetben a túlélést segíti elő.

Kicsit soká tartott…

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::