EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 40 - Kedves Gyerekek!

Gyermekvár

Hozzászólás a cikkhez

Kedves Gyerekek!

A négy hete indult sorozat főhőse Anita, aki szüleivel új városba költözött, és ott kezdte el a tanévet. Kalandjairól még három alkalommal olvashattok a Gyermekvár rovatban. A történetek végén találtok egy-egy rejtvényt is; a megfejtéseket küldjétek el a szerkesztőség címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. A hatodik rész után sorsolást tartunk, amelyen három szerencsés megfejtő ajándékcsomagot nyer. Aki minden alkalommal beküldi a helyes megfejtést, annak a neve hatszor kerül a kalapba, így nagyobb esélye van arra, hogy nyerjen.

Anita és Kriszti mindent megbeszéltek egymással, hamarosan közös titkaik lettek, és a nehezebb házi feladatokat is együtt oldották meg. Néhány hét után Anita úgy érezte, mintha mindig is ismerték volna egymást új barátnőjével. Csak a hittan témája nem került elő közöttük sosem. Erika szülei lelkészek voltak, vele egészen más volt, most viszont neki kellett volna bátornak lennie. Igyekezett is, mégsem sikerült.

Időközben az iskolában kitűzték a hittanórák időpontját. Háromfélére lehetett járni, és mind a három egy időben volt. Anita gondolkodott, hogy melyiket válassza, de nem tudott dönteni. Bár hiányoztak neki a bibliai történetek, a közösen énekelt, vidám dalok, csak halogatta a jelentkezést. Amikor pedig egy-egy régi aranymondás nem jutott azonnal az eszébe, mindig elszégyellte magát. Ilyenkor el is határozta, hogy nekiveselkedik végre a hittancsoport-keresésnek, de jutott a végére.

Egy szép napsütéses kora délután éppen az iskola udvarán sétálgattak Krisztivel. Jólesett a meleg napsugarak simogatása, a friss levegő, és egymás társaságának is örültek.

– Huh – mondta Kriszti –, de jó, hogy nem vagyunk hittanosok! Őket épp most hívták be órára, mi meg még kint maradhatunk.

Anitának összeszorult a szíve. Jaj, most kellene valamit mondani, de hirtelen olyan elesettnek és bénultnak érezte magát. S mivel tovább sétálgattak és beszélgettek, Kriszti semmit nem vett észre Anita zavarából.

Egyszer csak megláttak egy csapat gyereket a focipálya egyik sarkában. Különös mozdulatokkal kísérték az éneküket, majd nagyokat nevetve figyeltek egy mosolygós felnőttre. Mindketten megálltak, és kíváncsian bámultak feléjük.

– Hát ezek meg kik lehetnek? – morfondírozott Kriszti félhangosan.

Anita csak a vállát vonogatta, pedig valahogy ismerősen csengett a dallam az előbb. Egyszerre mindketten elindultak a pálya felé, hogy megtudják, miféle játék folyik ott. A gyerekek éppen a ruhaujjukat tűrték fel. „Vajon miért?” – nézett kíváncsian egymásra a két újdonsült barátnő.

– Isten teremtette az eget és a földet, a tengert és a felhőket – sorolta a tanító néni.

Közben előkerült néhány tubus temperafesték, és a tanító néni egy pici ecsettel sorban a köréje gyűlt gyerekek karjára festette az említett dolgokat. Amikor a kis körben állókkal készen volt, a bámészkodókhoz fordult.

– Nem lenne kedvetek segíteni? Még nagyon sok dolgot teremtett Isten, és nem tudom hova rajzolni őket. Anélkül meg hogyan jegyezzük meg?! – kérdezte mosolyogva.

Először Kriszti tartotta oda a karját, amelyre egy repülő madár került. Anita egy halacskát kapott, és a sor még sok állattal, gyümölccsel, virággal folytatódott. Végül egy tükröt vett elő a tanító néni.

– Gyertek – mondta –, nézzétek meg, hogy ki az még, akit Isten teremtett, és nagyon szeret!

A gyerekek köré gyűltek, hogy belenézzenek a tükörbe. Persze magukat látták, amint kacagva a festett karjukat mutogatják a tükör felé. Olyan jó volt arra gondolni, hogy őket is szereti Isten!

Az óra végén még énekeltek egy rövid dalt, áldást kaptak, és elbúcsúztak egymástól.

– Jövő héten is szívesen látlak benneteket! – intett a két lánynak a tanító néni.

– Itt leszünk! – válaszolta lelkesen Kriszti, és nagyon óvatosan karolt a barátnőjébe, nehogy a kis festmény megsérüljön a karján.


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra

Liturgikus sarok
Végül is mi a titka?
Élő víz
Mihály-napi gondolatok
Nem csak lepra – misszió
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Megújult grófi templomok
Répcelaki renoválás
„Kezdetben teremtette Isten…”
Esperesi kollégium Révfülöpön
Szekszárdi szüret
Új lelkész az oroszlányi evangélikus gyülekezet élén
Megfáradtan élni, vagy megújulva nem fáradni?
Keresztutak
Az egyházakat nem szabad kiszorítani a társadalomból
Újabb evangélikus–katolikus nyilatkozat?
Olaszországi kirándulás
Magyar emlékekért a világban
Nagyon őszinte szavak a depresszióról
Evangélikusok
Szabó Lajosra emlékezünk
e-világ
Jó tudni… élelmiszer-vásárláskor
Keresztény szemmel
Isten vagy a mammon?
Katonadolog
A hét témája
Hetilapunkért adtunk hálát
Hetilapunkért adtunk hálát
Az a hihetetlen ’57-es esztendő
Megkérdeztük…
Utólag…
evél&levél
A többszörösen megnyúzott és mégis eleven róka esete

A közelmúlt krónikája
Az Evangélium Színház kitüntetése
Az augsburgi vallásbéke évfordulóján
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
A vasárnap igéje
Rend a lelke mindennek?
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 40 Kedves Gyerekek!

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster