A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ ELÕTTI VASÁRNAP – Ézs 61,10–11

Hozzászólás a cikkhez

Amikor minden reménység romba dõl, minden szép terv kudarcba fullad, az embernek nem marad kedve az örvendezésre. Isten népe ezt élte át, miután hazatért a hetven évig tartó babiloni fogságból. Mindent újra kellett kezdeni. Szegénység, jogtalanság, igazságtalanság uralkodott az országban, és nem volt kihez fordulniuk. A visszanyert hazában a nép hontalannak érezte magát. Kishitûvé, kiábrándulttá váltak az emberek, és még az sem jutott eszükbe, hogy Istent megkérdezzék.

A próféta, akit Trito- (harmadik) Ézsaiásnak neveznek, azt a küldetést kapta, hogy vigasztalja a népet, és örömhírt vigyen a megalázott, összetört szívû embereknek. Jövendölése egy valóban boldog korszak eljövetelérõl szól. Mintha egészen közel lenne már az a csodálatos világ, amelyben azoknak lesz részük, akik az Úr szavát komolyan veszik.

„Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 3,2) – hangzik Keresztelõ János kiáltó hangja a pusztában mintegy ötszáznegyven évvel késõbb, amikor a nép még mindig sötétségben jár, és nem találja a helyes utat.

Jézus, amikor felkeresi Názáretet, ahol nevelkedett, a zsinagógában Ézsaiás könyvébõl ezt a próféciát olvassa fel. Végül hozzáteszi: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.” (Lk 4,21) Jézus azért jött, hogy világosságot, jogot, igazságot, életet és üdvösséget hozzon a világnak. Vajon nem teszi a világ most is ugyanazt, amit a názáretiek tettek? Kiûzték a városból; nekik az ács fia ne prédikáljon! Pedig a boldog jövendõt hirdetõ próféciát csak õ tudja beteljesíteni!

A próféta – elõdeit követve – hangsúlyozza, hogy a nép akkor lesz boldog, ha hallgat az Úrra, és az õ útjain jár. Akkor majd azt tapasztalják, hogy ahol vetnek, ott arathatnak is, ahol szépen dolgoznak, ott mindenen Isten áldása van. Egész életükben érezni fogják, hogy van pártfogójuk, van szószólójuk, van segítõjük és orvosuk. Hogy így legyen, csak az Urat kellene imádniuk és szeretniük teljes szívükbõl, teljes lelkükbõl, és felebarátaikat is úgy kellene szeretniük, mint saját magukat. A nép azonban kiábrándult és csüggedt maradt, és az Úrban sem bízott.

A mai kor embere vajon örömhírként hallgatja-e az evangéliumot, hogy Krisztus megváltott bennünket, és nem örök kárhozat a részünk, hanem örök élet!? Tudunk-e elõre örülni annak, ami Isten országában vár a Krisztusban hívõkre? Tudjuk-e örömmel énekelni a valóban reménységet és örömöt sugárzó énekeket? – A múltkor egy nyugdíjasoknak rendezett ünnepségen a pécsi ifjúság énekelt. Tele voltak örömmel és lelkesedéssel, érezni lehetett a szolgálatukból, hogy komolyan gondolják, amirõl énekelnek. Jézus szeretetét átélve õk maguk is szeretetet sugároztak.

Isten ígérete a boldog jövõrõl éppúgy szól a mai kor emberének, mint annak idején az elcsüggedt Izraelnek. Mi már sokkal könnyebb helyzetben vagyunk: a világ Megváltója, Jézus Krisztus már eljött, és azért halt meg, azért támadt fel, hogy Isten országába vezesse a benne hívõket. Nem jó cselekedeteinken múlik a jövõnk, hanem már biztosítva van Jézus Krisztus által. Az úrvacsora vételekor már most átélhetjük Isten eljövendõ országának örömét. Megtapasztalhatjuk a bûnbocsánat és az új élet valóságát is, mégis sokszor megmarad a szomorúságunk, a levertségünk. Pedig Jézus valóban megszabadít a bûntõl, és amit ígér, az örömre ad okot.

Trito-Ézsaiás a menyegzõ képével írja le a jövõt, amelyet az Úr övéinek készített. Isten azt akarja, hogy olyan szoros kapcsolatban legyünk vele, mint a menyasszony võlegényével, és ne keressünk más üdvözítõt, mert más nem létezik.

A mennyek országáról Jézus is több példázatban úgy beszélt, mint királyi menyegzõrõl. Isten azt akarja, hogy a meghívottak mind elmenjenek, vegyék fel a menyegzõi ruhát, és részesüljenek a végtelen nagy örömben. Aki viszont nem veszi ezt komolyan, az a külsõ sötétségre kerül.

A mai vasárnap igéi az ítéletre való felkészülést is sürgetik, mert a számadást nem kerülhetjük el. Úgy kell szeretnünk és segítenünk embertársainkat, mintha Jézust látnánk bennük. De a figyelmeztetéssel együtt bátorító ígéret is hangzik: aki az Úrban bízik, azt õ vezeti, segíti és megtartja a keskeny úton, amely az üdvösségre visz. Jézus nem hagyja elveszni övéit, mert szereti egyházát, és nemcsak életét adta érte, hanem úgy ragaszkodik hozzá, mint ahogyan a võlegény ragaszkodik menyasszonyához (vö. Ef 5,22–25). A Jelenések könyve pedig így csillantja fel Isten eljövendõ országának örömét: „Örüljünk és ujjongjunk, és dicsõítsük õt, mert eljött a Bárány menyegzõje, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba.” (Jel 19,7–8)

Koskai Erzsébet

::Nyomtatható változat::