Gyermekvár

Hozzászólás a cikkhez

Mostani sorozatunk hatodik, utolsó részéhez értünk. Mint mindig, most is találtok egy rejtvényt a történet végén. Ennek megfejtését is küldjétek el a szerkesztőség címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. Amint az korábban is történt, a megfejtést beküldők sorsoláson vesznek részt, amelynek során három szerencsés megfejtő ajándékcsomagot nyer.

Már az őszi szünet is véget ért, amikor újra hittanórára ment a két elválaszthatatlan barátnő. Alig várták, hogy megtudhassák, melyik történetet hozza Klári néni a mostani alkalomra. A terem felé haladva annyira belemélyedtek a találgatásba, hogy egészen megijedtek, amikor Dani, az „iskola réme” váratlanul eléjük toppant. A néhány évvel idősebb fiú először gúnyosan végigmérte őket, majd nevetve így szólt hozzájuk:

– Nini! Itt jönnek a szentfazekak! És milyen áhítatos képet vágnak! Az ujjaik is milyen görbék már a sok imádkozástól… Na, siessetek a hittanórára, mert nem lesztek elég szentek!

Ez az utolsó mondat különösen is tetszett Dani barátainak, akikkel hangosan nevetve, még mindig őket csúfolva ment tovább a folyóson.

A két lány megkövülve bámult a távolodók után. Miért bántják őket? Dani pedig miért csúfolódik?! Nem ártottak ők senkinek sem. De talán az esett a legrosszabbul Anitának, hogy pont a hittanóra miatt gúnyolódott ez a nagyfiú! Mert a kislány tudja, hogy Jézus mindenkit szeret. És most azon csúfolódnak, hogy imádkoznak hozzá.

A lányok szomorúan folytatták útjukat a hittanterem felé, ahol Klári néni mosolyogva fogadta őket. Ám rögtön észrevette, hogy történt valami, ami miatt a két lánynak igencsak lóg az orra. Ők azonban nem voltak hajlandók elmondani az okát, mert annyira szégyellték.

Klári néni egy római fiatalemberről kezdett mesélni, aki sok-sok évvel ezelőtt annyira gyűlölte Krisztus követőit, hogy állandóan csúfolta őket. Ám ez sem volt elég neki, mert egy nap elment a főpaphoz, hogy engedélyt kérjen arra, hogy megkötözve Jeruzsálembe vihesse őket. Annyira gyűlölte Jézus tanítványait, hogy képes lett volna még a gyerekeket is rabláncra fűzve odahurcolni. Az engedélyt meg is kapta, ő pedig fegyveres kíséretével együtt elviharzott, hogy bosszúvágyát kielégíthesse.

Ám amikor Damaszkusz felé tartott, hirtelen nagy fény villant fel körülötte, ő pedig ijedtében a földre vetette magát. Akkor egy hangot hallott, amely így szólt hozzá:

– Saul, Saul, miért üldözöl engem?

Ő ijedten kérdezte a hangtól:

– Ki vagy, Uram?

– Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.

Anita és Kriszti feszülten figyelték, hogy mi fog történni, hiszen mindkettőjüknek Dani jutott eszébe. Klári néni folytatta is:

– Saul azt a parancsot kapta Jézustól, hogy menjen be a városba, ahol majd megtudja, hogy mit kell tennie. Ám ahogy felkelt a földről, döbbenten tapasztalta, hogy megvakult. Társainak úgy kellett őt betámogatniuk a városba. Ott három napig nem látott, nem evett és nem ivott, csak imádkozott. Jézus akkor egy látomásban így szólt egy damaszkuszi tanítványhoz:

– Menj el Saulhoz, tedd rá a kezed, és újra látni fog.

Anániás, a tanítvány először szembeszállt ezzel a paranccsal, hiszen ő is hallotta már, hogy mennyi rosszat tett Saul a Krisztus-követők ellen. Azonban Jézus azt mondta:

– Kiválasztottam őt, hogy menjen el messzi vidékekre, és tanítsa az embereket rólam. De megmutatom neki, hogy milyen sokat kell szenvednie a nevemért.

– És minden úgy történt, ahogy a látomásban ez a tanítvány látta. Saulból lett a világ egyik legnagyobb misszionáriusa, vagyis olyan személy, aki Jézusról és szeretetéről tanítja az embereket. Jézusnak pedig a mai napig megvan a hatalma arra, hogy a legnagyobb csúfolódókat is saját követőivé tegye, akik imádkoznak hozzá, és mesélnek róla az embereknek – fejezte be Klári néni a történetet.

Anita és Kriszti örömmel néztek össze, és mindketten elhatározták, hogy imádkozni fognak azért, hogy Dani is úgy megváltozzon, mint Saul.

::Nyomtatható változat::