EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 46 - Teológusok találkozása

Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Teológusok találkozása

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói dr. Szabó Lajos rektor és Johann Gyula egyetemi lelkész vezetésével október 25-én viszonozták a katolikus Központi Szeminárium diákjainak előző félévi látogatását.

A délutánt, amelyen mindkét részről körülbelül húsz-húsz teológus vett részt, közös istentisztelettel kezdtük. Bíró László püspök szentbeszédében kiemelte a megtérés fontosságát, amely azt jelenti, hogy gyermekként állunk meg Isten előtt. Ezzel az alázattal tudjuk embertársainkat is szeretni és elfogadni, még ha egy másik felekezet tagjai is.

A kezdeti feszélyezettséget, zavart a kiscsoportos beszélgetések során próbáltuk eloszlatni. Olyan témákat jártunk körül, mint például hogy milyen pozitív élményeket szereztünk egymás gyülekezeteiben vagy ökumenikus alkalmakon, és milyen hasznos, érdekes dolgokat látunk egymásban, amelyeket jó lenne átvenni, eltanulni a másiktól. Arra jutottunk, hogy evangélikus teológusként követendő példa lehet számunkra a katolikus kispapok elkötelezettsége, hivatástudata és a mindennapjaikban is jelen lévő spiritualitás (lelkigyakorlatok, személyes lelki vezető megléte). Ők a maguk részéről a Biblia tanulmányozását, a szentírástudományt szeretnék a protestánsokéhoz hasonló intenzitással művelni.

Azt is megtudtuk, hogy mi a különbség a kispapok reverendája, a görög katolikus hallgatók rékája és a premontrei szerzetesek cinguluma között, mi pedig a női lelkészség mibenlétébe avathattuk be őket.

Dr. Szabó Lajos így foglalta össze a délután tapasztalatait: a két egyház közös célja a pasztorális kérdésekre való válaszkeresés, a jobb kommunikáció megvalósítása és a fiatalok megszólítása. Az együtt gondolkodáshoz, a közös munkához viszont nem „protokollökumenére”, hanem egymás befogadására van szükség.

Az estét asztalközösséggel zártuk. Baráti kapcsolatok szövődtek, telefonszámok cserélődtek. A házat is bejárhattuk, ezáltal betekinthettünk abba, hogy miként zajlik teológustársaink felkészülése a feladatra, amely nem munka csupán, hanem – az egész életet kitöltő szolgálat.

Adámi Mária

Regionális hozzárendelés: Evangélikus Hittudományi Egyetem


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Ami új
Élő víz
Áramszünet
Bemutatkoznak az Északi Egyházkerület pöspökjelöltjei
Bence Imre
Dr. Fabiny Tamás
Széll Bulcsú
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Evangélikusok a „más vallású völgy” kapujában
Közgyűlés és presbiteri ülés a Déli Egyházkerületben
Találkozások háza Öskün
Keresztutak
Lapzártánk után…
Püspökök az államfőnél
LVSZ-vezetők audiencián
Gyülekezeti segély gyülekezeteknek
Határok nélkül terjeszteni az evangéliumot
Teológusok találkozása
Evangélikus segítség az árvízkárosultaknak
Evangélikusok
Károli-díj a Károli református egyetem evangélikus díszdoktorának
„Szívem vergődik keblemben…”
e-világ
Két kerék dicsérete
Nyári sugárfoszlányok
Keresztény szemmel
THM
Makótól… Makóig
Az első ciklus tanulságai
Evangélikus házashétvége
A hét témája
„Menj, és nézd meg, hogy jól vannak-e testvéreid…”
Közlemények, nyilatkozatok
Püspöki közlemény
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
József Attila-eset Kelenföldön
Próféta a színpadon
Világtalanul is látni
Orgonista-kántor CD-je
Németh Csaba új lemeze – szülői szemmel
Egy első (ju)bálozó feljegyzései
Ne add fel!
Besztercebánya, a hétszázötven éves város
A vasárnap igéje
„Lesz ünnepe Isten népének…”
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 46 Teológusok találkozása

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster