Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Amikor tizenhat évvel ezelőtt megkezdtem püspöki szolgálatomat evangélikus egyházunk Északi Egyházkerületében, a beiktatásra szóló meghívón ez az ige volt olvasható: „Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes ösvényen!” (Zsolt 143,10)

Imádság ez a néhány zsoltárvers. Kérés, amelyben évezredek távolából hangzik a biztatás: Isten Istenünk akar lenni, új megbízatás kezdetén különösen. Őreá kell figyelni. Ha ő megszólított egykor, s aztán elhívott szolgálatára, áldott jelenlétét nem vonja meg tőlünk. Ez volt az én személyes tapasztalatom is sokszor, nehéz élethelyzetekben, amikor emberi sorsokról, gyülekezetek jövőjéről, olykor-olykor egyházunk egészének holnapjáról kellett döntenünk. Isten legyen Isten életünkben, és adja a mértéket és az értéket napi feladatainkhoz. (…)

Egyházunk erős és gyenge láncszemei – Nézzük először az erős láncszemeket.

1) Egyházunk jellemzője biblikus teológiai látása.

Bár a teológiai pluralizmus jegyei megtalálhatók lelkészi karunk gondolkodásában, mégis egészében a lutheri teológia felismerései felfedezhetők cikkekben és tanulmányokban, valamint igehirdetésekben is. A törvény és evangélium megkülönböztetése, a kétféle kormányzásról szóló tanítás, valamint a lutheri hivatásetika nyomon követhető egyházunk hitértelmezésében és teológiai látásában. (…)

2) Hitvallási irataink iránti hűség és egyidejűleg nyitottság a többi egyház felé.

Korábbi elnevezésünk hordozta az Ágostai confessióra való utalást, lelkészi eskünkben ma is szerepel a bibliaértelmezés hitvallási elkötelezettsége, s engem mindig megrendüléssel tölt el, ha egy-egy idősebb testvérünk idéz hitvallási irataink egyikéből. Ugyanakkor talán szórványhelyzetünkből adódik, hogy a más felekezetűek tengerében, megannyi vegyes házasságban élő családban természetes a többi egyház iránti érdeklődés és felekezeti nyitottság. Nincsenek információim arról, hogy ez az ökumenikus látásunk egyetlenegy hívünk elveszítésével is járt volna. Inkább azt tükrözi vissza, amiért Jézus imádkozott, jelesül a tanítványok egységéért, hogy elhiggye a világ, hogy Jézus az Atyától küldött Messiás.

3) A híveink személyes meggyőződésből fakadó keresztény hite.

Mindnyájan valljuk, hogy nem elég a vallásosság gyakorlása, egyfajta institucionalizált egyházhoz tartozás személyes meggyőződés nélkül. Isten iránti hálával mondhatjuk el, hogy a gyülekezetek belső magja olyan közösség, amelyben a Krisztushoz való tartozás elfogadott, és a személyes kegyességben is kifejezésre jut. Ha meg is találjuk az egyházközségekben a tradicionális vallásosság elemeit vagy éppen a kultúrprotestantizmus nyomait, jó reménységgel tekintünk reájuk, mint akik a jézusi ige elkötelezettjei lehetnek. Az a személyes hit és szeretet, amely Jézusból árad, tart meg tudóst és tudatlant (M. Köhler matematikus).

4) A személyes lelkigondozói tevékenység és a közösségi élet tudatos megélése.

Azokban a gyülekezetekben, ahol eleven lelki élet tapasztalható, a lelkigondozói munka áldásai érnek be. A mai élet kihívásai, versenyhelyzete, konkurenciaharca olyan sérüléseket okoz, amelyeket csak személyes beszélgetésekben lehet gyógyítgatni és feloldozni. Ez a lelkészi magatartás és gyakorlat terjed közöttünk. A mély empátia karizmája és fejlesztése szolgálatunk elengedhetetlen feltétele.

5) Az egyetemes papságról szóló biblikus látás és gyakorlat.

Már abból a sajátos tényből adódóan is, hogy magyarhoni egyházunkban a paritas egyházjogi gyakorlata törvényi alapelv, a gyülekezetek vezetésében részt vesznek a nem lelkészi végzettségű egyháztagok. Teológiailag jól képzett laikusok szolgálatba állítása, munkacsapat, munkatársak életre hívása és képzése elengedhetetlen korkövetelmény és a gyülekezeti misszió feltétele. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy a történelmi egyházak közül ez a gondolkodás és felelősség a leginkább megvalósult és funkcionáló együttműködésben a mi egyházunkban jut kifejezésre.

6) Jó kapcsolattartás a külföldi egyházak közösségeivel.

Elnök-püspöki szolgálatom kezdetén célul tűztem ki, hogy a szomszédos államokban élő, elsősorban evangélikus egyházakkal jó és az eddiginél szorosabb kötelékeket építsünk ki. Ez elsősorban az Ausztriai Evangélikus Egyházzal jött létre; ennek egyik jele a Bécsben élő magyar evangélikus gyülekezet egyházjogi elismerése és egy félállású lelkészi tevékenység finanszírozása. Romániában élő evangélikus testvéreinkkel is egyre szorosabb szolgálati egység és lelki közösség megvalósítása a cél; ez a kezdeményezésem Orosházán először a METT-ben, majd a most alakuló Magyar Evangélikus Konferencia létrejöttében jut kifejezésre. Ennek tagjai mindazok a szomszédos államokban élő evangélikus egyházak magyar nyelvű gyülekezetei, amelyek ezt önként kívánják, de a tengerentúli magyar evangélikusok is. (…)

7) Szeretetintézményeink szolgálata húzóágazat, oktatási intézményeink munkája sikertörténet.

(…) Az a tény, hogy otthonaink keresettek, vallásra és világnézetre való tekintet nélkül nyernek felvételt az odaköltözők, önmagában jelzi társadalmi szolgálatuk elismertségét. Ugyanakkor a gyülekezeti munkában támaszt, segítséget biztosít egy-egy településen való jelenlétük.

A közel ezer pedagógus a majdnem tízezer diákunkkal a legnagyobb belső egyházi intézményrendszerként működik. Ha nem is hagyják az országos egyházat és az oktatási osztályt tétlenségben elkényelmesedni, de munkájukkal elismerést váltanak ki pedagógusaink, amit az iskoláink keresettsége jelez legélesebben.

Az egyházunkban élő erős láncszemekért Istené legyen a hála, aki mindezt nekünk ajándékozta, s mi ennek munkásai lehettünk.

Nem hallgathatjuk el egyházunk gyenge láncszemeit sem. Melyek ezek?

1) A szív mélyéből fakadó elkötelezettség hiánya.

A névleges evangélikusok száma magasabb, mint az imádkozó, áldozatra kész és szolgálatot, a gyülekezetben munkát is vállaló híveink száma. Innen az ellentmondás a magukat egy felekezethez soroló és a gyülekezeti életben ténylegesen részt vevő híveink létszáma között. Ezen a téren óriási tartalékaink vannak.

2) A szekularizáció évszázados folyamatára való érdemi reagálás hiánya.

(…) Ha komolyan akarjuk venni elvilágiasodott híveinket, sokkal egyszerűbben, érthetően és életszerűbben kellene prédikálnunk, tanítanunk és lelkigondoznunk. Jobban le kellene vetkőznünk a ránk ragadt s megörökölt ptolemaioszi világkép kifejezési formáit, hogy beszédünkkel ne keltsünk tudományellenes benyomást. Örvendetesek a keresők részére tartott alkalmak gyülekezeteinkben. A szekularizáció leghatékonyabb ellenszere a személyes megszólítás alkalmának felvállalása.

3) Anyagi áldozatkészségünk csökkenő tendenciája elgondolkoztató.

Kettős hiányosságot látok. Az egyik az információ hiánya a gyülekezetekben. Nem tudják a gyülekezethez vékonyabb szállal kötődő testvéreink, miért és mennyire van szüksége a gyülekezetnek a tényleges szolgálat biztosításához. A másik gond egyfajta elkényelmesedés: majdnem mindent a közegyháztól várunk, holott valójában ennek fordítva kellene történnie. Amíg hálásak vagyunk a kevesek nagyvonalú és szívből fakadó áldozatkészségéért, nem hallgathatjuk el, hogy a nagy többség nem veszi komolyan Isten országa építésének anyagifeltétel-biztosítását. (…)

4) A gyülekezetek félreértett önállósága.

Biblikus az a szemlélet, amely a Krisztusban hívő gyülekezet önállóságát és felelősségét hangsúlyozza. Ennek áldásai és eredményei sok helyütt láthatók. Amíg azonban a gyülekezet csak a jogaival kíván élni, de kötelességeit nem teljesíti, addig nem szabad kizárólagos döntési helyzetet biztosítani számára különböző személyi kérdésekben és a teherviselés mértékének meghatározásában.

A másik veszély a gyülekezet saját szempontjai szerinti érdekérvényesítés a többi gyülekezet hasonló gondjainak figyelembevétele nélkül.

Ide sorolható a gyülekezetek és intézményhálózatunk szorosabb együttműködésének a hiánya. Iskolák és gyülekezet, szeretetotthon és gyülekezet, egyházi vendégház és országos egyház érdemi együttműködésének hiánya is.

5) Szórványhelyzetünk.

Ez adottság, amelyen változtatni nem tudunk. De az a tény, hogy mindössze ötszáz templomunk van a háromezer-kétszáz településen, kisebb esélyt ad a vegyes házasságokban élők és gyermekeik evangélikus hitben való megtartására. Mégis igaz, hogy nagy gyülekezeteinkben veszítjük el sokkal több hívünket, mint a szórványokban. Ennek egyik oka nagy gyülekezeteink papi torzsalkodásaiban is keresendő.

Szórványhíveink hűsége megindító, és hálára kötelez.

6) A lelkészek szakmai támogatásának, az úgynevezett szupervizor-hálózat kialakításának hiánya.

Rendkívüli mértékben megnőtt az új helyzetek, lelkipásztori esetek száma. Szükséges az ilyen jellegű döntések előtti helyzet analízise, kontrollja és az esetleges közös felelősségvállalás. Nyugat-Európában ez elterjedt gyakorlat, jó eredménnyel. A Lelkészakadémia bölcs kezdeményezése ezen a helyzeten is segíthet.

7) Az átgondolt személyi gazdálkodás törvényi feltételeinek hiánya.

Az egyházvezetés nincs abban a helyzetben, hogy akár bírósági döntés miatt, akár betegség következtében lelkészt más szolgálati beosztásba helyezzen, pedig ezt családi körülményei is indokolhatják. Nem tudja képességei szerint biztatni a fiatal lelkészeket, mert elhelyezkedésük lehetősége kizárólag a gyülekezetek döntésétől függ. (…)

Köszönöm az egyház Urának, hogy a régi és új Északi Egyházkerületben egyaránt szolgálhattam, így egyházunk tizenhat egyházmegyéje közül tíz egyházmegyében végeztem püspöki szolgálatot. Külön is köszönöm a négy dunántúli egyházmegye elnökségeivel való tízéves közös szolgálat gyümölcsöző, termékeny esztendeit.

Ha valakit megbántottam, kérem bocsánatát. Ha vétettem vagy mulasztottam, tévedtem vagy elfoglalt voltam, fedezze el Isten rám is érvényes és személyemnek is szükséges, minden e világi mértéket és emberi érdemet felülmúló kegyelme. (…)

„Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.” (Ef 3,20–21)

::Nyomtatható változat::