A vasárnap igéje

BÖJT 1. VASÁRNAPJA (INVOCAVIT) – 2Kor 1,6–10

Hozzászólás a cikkhez

Böjt elsõ vasárnapjának témája a kísértés. Kedvenc karikatúrám, amelyet számítógépem háttérképéül is beállítottam, egy mosolygós lelkészt ábrázol, aki elégedetten néz egy kalitkába zárt kis ördögöt. Ha a kísértõt ilyen könnyen el lehetne intézni, én is elégedett lennék. De tudom, hogy a Biblia azt írja róla: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el…” (1Pt 5,8) A kísértõ szívesen mutatkozik kedves és ártalmatlan külsõben, de valójában mindig õ az erõsebb.

Pál apostol a korinthusiakat két kísértéstõl óvja. Az egyik a kegyelem elvesztése. A másik a nehézségek elõl való megfutamodás.

„…úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét” – írja az apostol (2Kor 6,1b). Hát lehet hiába is kapni a kegyelmet? El lehet-e veszíteni, mint ahogyan a pénztárcáját elveszíti az ember? Nemcsak az apostol figyelmeztetése, de az élet példái is azt mondják: lehet.

Egy fiatal beteg életben maradásáért összefogott a család. A gyógykezeléséhez szükséges gyógyszereket csak külföldön lehetett beszerezni; ezt a társadalombiztosítás nem támogatta. A család összeadta a pénzt, meghozták a gyógyszereket, örömmel adták oda a betegnek, várták a javulást. A javulás azonban elmaradt, és a fiatalember meghalt. Amikor rendet raktak a szobájában, az egyik fiókban megtalálták a drága gyógyszereket – alig néhány szem hiányzott belõlük. Elkezdte szedni, aztán abbahagyta. Hiába volt a család gondoskodása, anyagi áldozata.

Idõs asszony panaszolta: „Egymagam élek, rám se néz senki. Nekem már nincs erõm lemenni az utcára, bevásárolni, takarítani. Senki felém se jön, félek, ha valami történik velem, itt fekszem majd napokig segítség nélkül. Észre sem fogják venni, hogy meghaltam.” A kérdésre, hogy vannak-e gyermekei, könnybe lábadt szemmel mondta: „Vannak, van lányom is, fiam is, de egyik sem látogatott meg már évek óta.” Keserûen tette hozzá: „Hiába neveltem õket.”

Egy másik eset. A férfi az alkohol rabja volt, rossz társaságba járt, bûnözõ lett. Elfogták, elítélték, börtönbe került. Unalomból járt el a börtön-istentiszteletekre. Mégis, egy alkalommal megszólította Isten, megtért, és elhitte, elfogadta a kegyelmet. Úgy szabadult, mint aki Isten kegyelmét vette. Elhatározta: új életet kezd. Talált egy keresztény közösséget, ahol befogadták, segítettek neki állást találni. Aztán egy nap meglátogatta egyik régi cimborája. A férfi egy darabig ellenállt, végül csak megittak egy pohárkával. A cimbora máskor is eljött, aztán összeállt a régi társaság. A férfi azt hitte, majd megtéríti õket. Ám kevés idõ elteltével ugyanott tartott, ahol a börtön elõtt. Hiába vette a kegyelmet.

Így vehetjük mi is hiába Isten kegyelmét. Hiába az igeolvasás, igehallgatás, hiába a templom, az úrvacsora, ha nem vesszük komolyan.

Pál ettõl a kísértéstõl óv minket. A kísértõ mindig azt súgja: nem kell ezt a dolgot olyan komolyan venni. Nem kell azonnal dönteni, van még idõ. Pál azt mondja: most van a kegyelem ideje! Most van az üdvösség napja! Ha nem döntesz most, holnap már nem látod olyan fontosnak, holnaputánra pedig elfelejted.

A másik esetben oly módon nem vesszük komolyan a kegyelmet, hogy nem teljes odaadással tesszük, amit tennünk kell. Isten kegyelme, a bûnbocsánat kell, de a bûntõl való elszakadás, a lemondás, a bûnre vivõ alkalmak elkerülése nem kell. Isten kegyelme, a gondviselés, az egészség, a jólét, a siker kell, de az Isten szolgálatába állított fáradozás, az áldozatvállalás, az Istenért vállalt önmegtagadás nem kell. Pedig Isten kegyelméhez mindkettõ hozzátartozik.

Dietrich Bonhoeffer német teológus ír az olcsó kegyelemrõl. A mai kereszténység az ingyen, ajándékba kapott kegyelmet olcsó kegyelemnek tekinti, olyannak, amelynek nincs értéke. Ezért nem becsüli meg, így nincs következménye sem. Pedig az ingyen kegyelem nem olcsó kegyelem. Jézus Krisztus nagy árat fizetett azért, hogy mi ingyen kaphassuk. Az életét adta oda azért, hogy Isten kegyelme a miénk legyen. Ezért a kegyelem drága, nagyon drága.

Mi sem vehetjük másként, csak komolyan, mert aki hiába veszi Isten kegyelmét, az nemcsak elveszíti, hanem Isten szeretetét is megbántja. Aki azonban Isten kegyelmét komolyan veszi, és abból él, az biztonságot és erõt merít belõle minden élethelyzetben.

Balicza Iván

::Nyomtatható változat::