A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

„Tisztelt Lelkész Úr! Kedves Gyuri! Mindenképp szerettem volna, hogy ne csak szóban beszéljünk az elmúlt hétről, mert tudjuk: a szó elszáll… S ha legközelebb ilyen nagy feladatot vállalsz, és nem mennek flottul a dolgok, vagy elfáradsz, akkor Isten igéjén kívül más is adjon egy kis biztatást. Mert nekem ez a nyolc este olyan volt, mint egy tisztító fürdő, egy boldogságos tánc Jézussal. Minden este felkért, és én rábíztam magam, és csak forogtunk, forogtunk… Az összes téli bál, amin részt vettem, mit sem ér ehhez képest!

Tudod, én lassan haladok a hit útján. Sokszor hívogattak, mire meghallottam. Amikor megtapasztaltam Istent, sokáig mit sem tudtam Jézusról. Valami mentálhigiénés szakembernek, természetgyógyász bibliai alaknak hittem, akit kora természetfeletti hatalommal ruházott fel. Nem tudom, hogy mikor dőlt meg ez a teóriám, de akkor fergeteges »szerelembe« estem vele! Az istentisztelet olyan volt, mint egy randevú, és mindent pótolni akartam, minél gyorsabban. Sokszor voltam türelmetlen; azt hittem, minden azonnal másképp lesz. De csak lassan, apránként változtak körülöttem a dolgok, ellentétben a belső világommal, ami hátraarcot csinált.

Azt hittem, hogy a hitre jutással megoldódott minden, s boldogan élek, míg meg nem halok. De a lángolás után jöttek a hétköznapok, és bedarált a gép. Olyan rutinból ment minden, és idővel egyre jobban hiányzott valami. Megrémültem, nem értettem. Aztán rájöttem, hogy ez tisztára olyan, mint a házasság! Megkötni könnyű, de megtartani… Tenni kell érte sokat: beszélgetni, időt és figyelmet szánni rá, megérteni és leginkább nagyon szeretni. Mindenestül, feltétel nélkül. És akkor kegyelem van és boldogság.

Van, hogy Jézussal »ülünk a szekéren«, és kacagva gurulunk le a hegyről. Aztán jön a keserves út felfelé, és toljuk erőlködve.

A hitet ápolni, éltetni kell. Megkapni könnyű volt, de állandó gondozást igényel. Például ilyenekkel, mint a ProChrist.

Erőt, szeretetet, közösségi élményt adott. Az első alkalom után elhívtam a kolléganőmet, és az együtt töltött órák valami olyan többletet hoztak a kapcsolatunkba, ami biztosan áldás lesz a munkánkban.

Rájöttem, hogy az éneklés a Gospel Sasok közt és a gyermek-bibliaóra vasárnap délelőttönként nem pusztán hobbi, hanem Istentől kapott feladat, tehát szolgálat. Része lettem valami nagy Egésznek, amit olyankor érzek, ha a nyári csillagos eget bámulom. Porszem vagyok, mégis pótolhatatlan.

És most a »tánc« után ülünk Jézussal a szekéren, és kacagva gurulunk a hegyről.”

Podobniné Vándor Andrea

::Nyomtatható változat::