Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Kincs és nyomorúság, gazdagság és szegénység, remény és kétség – mindezekkel szembesülhettünk a Déli Egyházkerület gyülekezetvezetői konferenciáján Bonyhádon. Kezdjük a „morzsaszedést” a kincsekért való hálaadással.

Régi adósságából törlesztett valamit az egyházkerület közgyűlése, amikor létrehozta a Déli Evangélikus Egyházkerület hűségérmét azon nem lelkészi munkatársak szolgálatának elismerésére, akik évtizedek óta megbízható támaszai gyülekezetük lelkészeinek.

A kitüntetettek névsorát lapunk előző számában közöltük. Ők tizenketten valóban a hűség apostolai. Csak remélni tudjuk, hogy példájuk követőkre talál, és az egyházmegyei elnökségek évről évre újabb és újabb odaszánt életű munkatársakat javasolhatnak majd erre a szerény erkölcsi elismerésre.

Ezek a testvéreink az egyházkerület igazi gazdagságát, kincsét reprezentálják. Őszinte szívből kívánom, hogy a jövőben is nap mint nap tapasztalják meg a hűségérmen olvasható ige áldását: „A szeretet és hűség ne hagyjon el téged…” (Péld 3,3)

Egyházkerületünk kincsei, reménységei mellett Bonyhádon sem hallgattunk kérdéseinkről, kétségeinkről, nyomorúságainkról. A szembesítés kissé hálátlan feladatát ezúttal is Andorka Árpád kerületi másodfelügyelő vállalta el. A statisztikus szakember tudományos igényességével és precizitásával tárta elénk az elmúlt esztendő nem éppen lelkesítő népmozgalmai adatait.

Ízelítőül csak néhány nehezen emészthető adat: a legutóbbi népszámláláskor a Déli Egyházkerületben 115 480 fő vallotta magát evangélikusnak, de ennek még mindig csak alig több mint a negyede, 29094 név szerepel gyülekezeteink választói névjegyzékében…

A 2005. év demográfiai mérlege se túl szívderítő: 1218 keresztelővel szemben 1773 temetés, tehát mínusz 555 hittestvér – egy jó gyülekezetnyi – az egyházilag is regisztrálható népességfogyás. A megkeresztelt gyermekek 59 százaléka konfirmált. Ez még mindig jelentős szám: összesen 720 fiatal, akiknek egy részét éppen Bonyhádon szeretnénk újra összegyűjteni a tanév végén, június 19-től 22-ig.

A belső címben szereplő rejtélyes szám – 1999 – nem évszám, hanem egyházkerületünk gyülekezeteinek az anyagi áldozatvállalásáról tanúskodó, igen szomorú adat. Ennyi, azaz alig kétezer forint az átlagos évi egyházfenntartói járulék délen.

Ezzel a problémával kapcsolatban azt a kérdést sem kerültük meg, hogy mennyiben függhet össze ez az anyagi nyomorúság a lelki igénytelenséggel. Vajon mire elég ez az évi kétezer forint? Élesebben fogalmazva: mit kapnak, mit remélhetnek az egyházfenntartó hívek a gyülekezeti élettől?

Házigazdánk, Ónodi Szabolcs igazgató hangsúlyozta, hogy az oktatási intézményekben 180 a kötelező tanítási napok száma, így az év másik felét nekik kell okosan hasznosítaniuk; ebben a bonyhádi iskola és kollégium élen jár. De vajon mi van gyülekezeteinkben a „kötelező” 52 vasárnapon és néhány egyéb ünnepen kívüli közel 300 (!) napon?! Hányszor nyílnak ki templomaink, gyülekezeti házaink? Mit kínálunk falvaink, városaink népének? Mennyiben próbálunk vonzó, nyitott lelki-szellemi központokká, hívogató otthonokká válni?

Mindez jóval több, mint anyagi kérdés… Részben vagy egészében megújult, újulásra és újításra kész csapatra, munkatársi közösségre van szükség.

Napjainkban a legtöbb egyházi rendezvény a tisztújítás, az őrségváltás, a stafétaátadás jegyében zajlik. Így történt ez Bonyhádon is, ahol már a jelen lévő gyülekezetvezetők összetétele is jól szimbolizálta, hogy egyházunkban 2006 a folyamatosság és a megújulás esztendeje. Ez tükröződik a legkülönbözőbb egyházkormányzati szinteken.

Ennek jegyében fogadta nagy érdeklődés az új megválasztott országos felügyelő, Prőhle Gergely jövőbe tekintő, inspiráló előadását. Megismerhettük az új egyházkerületi felügyelőjelölteket; bemutatkozásukat lapunk 8. oldalán olvashatják. Emlékezetes áhítattal, illetve előadással gazdagítottak bennünket a szolgálatot továbbadó esperesek, Káposzta Lajos és Krähling Dániel, ugyanakkor jelen voltak már a megújuló egyházmegyei elnökségek tagjai is.

Hála Istennek, legtöbb gyülekezetünkben zökkenőmentesnek látszik az átmenet, a váltás. Ahol konfliktus támadt, a krízis többnyire a mesterségesen gerjesztett generációs feszültségre, a szükséges bölcs előkészítés és a rugalmasság hiányára vezethető vissza. A legnagyobb gond ott és akkor adódik, ha a szolgálatvállalást összekeverjük a hatalomgyakorlással. Jézus szava ebben a tekintetben egyértelműen útbaigazít: „…a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok…” (Mt 20,25–26)

Krisztus egyházában csak szolgálatátadásról, -átvételről beszélhetünk, és soha sem hatalomátvételről, a hatalom megszerzéséről. Jézus missziói parancsának intonációja megóvhat minket a torzulás, szereptévesztés kísértésétől: „Nekem adatott minden hatalom…” (Mt 28,18)

Egyházunkban jó esélyt látok a kontinuitás és a megújulás egészséges arányának megtalálására. Igényeljük a szolgálatot átadók további támogató, tanácsoló segítségét. Számítunk a szolgálatba most belépők friss lendületére, kreativitására. Közös teherhordozást, igazi együtt futást, egymásra figyelő csapatjátékot remélünk – az erő, szeretet és józanság Lelkének vezetésével és áldásával.

::Nyomtatható változat::