Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2006
- 20
- Szabó György
A hét témája
Hozzászólás a cikkhez
Szabó György
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
Győrött születtem 1951-ben evangélikus szülők gyermekeként. Középiskolába a Révai Miklós Gimnáziumba jártam. Ezt követően építész-üzemmérnöki, majd épületfelújítási szakmérnöki diplomát szereztem. Műszaki ellenőrként, majd a műemléki belváros rehabilitációjának szervezésén, később pedig a lakásiroda vezetőjeként dolgoztam. 1995-től magánvállalkozásban építési piacelemzést és építési információközvetítést végzek.
Családi életem rendezett, négy gyermekünk van, két felnőtt és két iskoláskorú.
1990-ben Győrújbaráton egyházközségi, majd 1995-ben, 2000-ben és 2006-ban egyházmegyei felügyelővé választottak. Részt vettem a győri Péterfy Sándor evangélikus iskola visszaigénylését követő feladatokban. A lakásiroda vezetőjeként, személyesen tárgyaltam le az épület kiürítését.
Szakmai munkásságom egyik szép emléke a kerületi székház építése, amelynek előkészítésében és lebonyolításában térítésmentesen vállaltam a közreműködést. A megépítést követően kaptam megbízást az épület gondnoki feladatainak ellátására. Az egyházmegyén belül több egyházi épület felújításánál tudtam tanácsadással segítséget nyújtani.
2002-ben bekapcsolódtam a Házas Hétvége lelkiségi mozgalomba, és mások segítségével sikerült az evangélikus egyházon belül is elindítani ezt a lelki közösségépítést. 2004 óta elnöke vagyok a Família Nagycsaládosok Egyesületének, ahol régióvezetőként társadalmi munkában dolgozom.
A kerületi felügyelői jelöltséget nagy megtiszteltetésnek tartom. Fő feladatomnak azt tekintem, hogy püspök úr munkáját segítsem. Szükség esetén közvetítsem azokat a felvetéseket, megoldási lehetőségeket, amelyek a kerület működését javítják. Igen súlyos problémának tartom hazánk és azon belül egyházunk demográfiai helyzetét, amely létszámcsökkenéssel, a templomba járók megfogyatkozásával párosul. A helyi egyházközségekben számos helyen nincs közösségi élet. Hiányzik a rövid, közép- és hosszú távú missziói cél. Sajnos az elanyagiasodó világban a tárgyi életfeltételekkel szemben a lelki épülésre csökkenő igény van. Szeretnék egy „ébredési” időszakban akár segédmunkási feladatot is vállalni annak érdekében, hogy ezen változtatni tudjunk.
Megválasztásom esetén a kerületi gondnoki és az egyházmegyei felügyelői tisztségemről lemondok.
::Nyomtatható változat::
|