Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Teológiai tisztázásra várt bennem az, hogy miként tudok nemcsak kívülálló „reprezentánsként”, hanem jó szívvel együtt ünneplőként részt venni azon a szertartáson, amelyen római katolikus testvéreink boldoggá avatják Salkaházi Sára szociális testvért. Kérdésekkel telve érkeztem meg – hivatalból résztvevőként – az eseményre, de figyelő igehallgatóként tudtam együtt ünnepelni azokkal a keresztény testvéreimmel, akik másként kezelik közösségük kiemelkedő személyeit, példát adó alakjait, mint mi, protestánsok.

Közel ezer éve (1083 óta) nem volt boldoggá avatási szertartás hazánkban. Szeptember 17-én tízezres gyülekezet jelenlétében hirdette ki dr. Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek a boldoggá avatás tényét a budapesti Szent István-bazilika előtt. Az istentisztelet előtt zenés keretek közt mutatták be Sára testvér – szó szerint – önfeláldozó életét. Amikor azután misére harangoztak, hosszasan lapoztam emlékezetem Bibliájában, hogy megtaláljam az „idevágó” igéket, a fontos szentírási mondatokat. S a sok közül kettő különösen is beszédessé vált a számomra.

Az első természetesen Krisztus Urunk szava, önmagáról és tanítványairól szóló vallomása: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) Néha adakozni is alig tudó, sokszor segélyekből élő mai keresztény közösségeink számára példa: Krisztus követése áldozatot, önfeláldozást jelent. Lelki értelemben is, fizikai valóságban is. Urunk tanít arra, hogy az életre vezető út emberi oldalról az odaszánással kezdődik. Ez a válasz Isten hívására. A szeretet pedig nem a szavakról, hanem az odaszánt élet tetteiről ismerhető fel.

A második a névtelen apostol, a Zsidókhoz írt levél szerzőjének mondata: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.” (13,7)

Amikor vendégként együtt élhettem végig a katolikus liturgiát, így tudtam az igére figyelni. Nem zajlott embermagasztalás. Annál inkább Isten-dicséret. Nem zajlott emberi okoskodás. Annál inkább igehirdetés. Erre utal a levélbeli olvasmány: „Nincs másban dicsekvésem, mint az Úr keresztjében, általa a világ megfeszíttetett számomra, és én a világ számára.” (Gal 6,14) Erről tanúskodott az evangéliumi szakasz a Cezárea Filippinél zajló beszélgetésből, amely így végződik: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.” (Mk 8,34b–35)

Bizonyára számomra, evangélikus lelkész számára mást jelent Boldog Sára személye, mint egy katolikus embernek. Nem kérem a közbenjárását, nem őt magasztalom. De együtt adok hálát az áldott, követendő példáért, a bizonyságtevők fellegének egy tagjáért, aki komolyan vette Krisztus hívását, és nemcsak vallotta, de élte is Krisztus szeretetét. S ahogy a Zsidókhoz írt levél felsorolja a hit alakjait, előttünk járt testvéreinket, akik hit által vittek végbe jelentős tetteket, úgy sorolhatjuk Salkaházi Sárát azok közé, akik hit által éltek mintát adó életet, s a krisztusi szeretet nem langyos visszhangra talált szívükben, hanem halálos-életes szeretetet ébresztett egész valójukban.

H. K.

::Nyomtatható változat::