Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A II. világháború után az izményi német lakosság túlnyomó többségét kitelepítették; a radikális népességcsökkenés a környék evangélikus gyülekezeteit különösen nagy arányban sújtotta. Az elmúlt évtizedekben az izményi templom nagyon rossz állapotba került, a megfogyatkozott helyi evangélikusok azonban elhatározták, hogy a hazánkban elszórtan élő volt izményiekkel, valamint a Németországba és a világ más részeire elszármazott testvéreikkel összefogva vállalják a felújítás megszervezését és elindítását. A közösség létszámához és anyagi erejéhez képest hatalmas vállalkozás végül sikerrel járt. November 4-én Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke felszentelte a kívül-belül megújult, impozáns templomépületet.

Több mint tizenegy év és több mint tizenegymillió forint: ennyi időbe telt, és ennyi pénzbe került a teljes felújítás. A Németországban élő egykori izményiek szívükön viselték volt lelki otthonuknak, a templomnak a sorsát, és keresték az anyagi forrásokat a renoválás elkezdéséhez. Magyarországon Lehr Anna, a pécsi gyülekezet presbitere és pénztárosa – férjével, néhai Lehr Henrikkel együtt – vállalta, hogy összegyűjti a több helyről érkező anyagi támogatást, és megszervezik a munkálatok beindítását. A felújítás 1995-ben kezdődött meg.

A kicsiny gyülekezet a Bajor Evangélikus Egyháztól, a Gustav Adolf Werktől, Maxhütte városától és evangélikus gyülekezetétől, a Magyarországi Evangélikus Egyháztól, a műemlékvédelmi felügyelőségtől, a környékbeli gyülekezetektől, valamint az izményi templom ügyét szívükön viselő hazai és külföldi magánszemélyektől kapott kisebb-nagyobb összegeket a két ütemben megvalósított felújításhoz.

Az ünnepi istentiszteletet megelőzően a kitelepített és az idegen földben nyugvó izményi evangélikusok emlékére állíttatott, keresztet ábrázoló emlékmű felavatására került sor a templom kertjében. Az emlékműavatás és a hálaadó istentisztelet liturgiai szolgálatában Szabó Vilmos Béla, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese, Schaller Bernadett váraljai lelkész és Krähling Dániel bonyhádi lelkész segédkezett.

Zsolt 26,8 alapján tartott igehirdetésében Gáncs Péter feltette a kérdést, hogy vajon nem furcsa kegyeletsértés-e a november 4-i nemzeti gyásznapon hálát adni. Ennek kapcsán a kereszténység egyik titkára mutatott rá: arra az örömüzenetre, hogy minden élethelyzetben lehet Istenhez fordulni és neki hálát adni. A nehézségek és akadályok ellenére Isten mindig a továbbélést, az élet folytonosságát segíti elő, s ennek ékes bizonyítéka a megújult izményi templom, amely puszta jelenlétével is huszonnégy órában prédikál és hívogat. Ha az egyház Ura is úgy akarja, hogy legyen jövőjük az egyházközségeknek, akkor a megmaradt maroknyi gyülekezet lehet az a csipetnyi só, az a kicsiny mustármag, amely megalapozhatja a jövő épülő közösségét.

Az istentisztelet utáni ünnepi közgyűlést Marhauser János, a Váralja–Nagymányoki Evangélikus Egyházközség felügyelője nyitotta meg. A templomrenoválás történetét Müller György építészmérnök, a pécsi gyülekezet presbitere foglalta össze, a felújítás szervezéséről, ütemezéséről és anyagi vonatkozásairól pedig Lehr Anna számolt be.

A nagyszabású felújítás ünnepének alkalmából emléktáblát helyeztek el a templomfalon, amelyet Gáncs Péter püspök szintén felavatott, majd emléklapokat adott át az áldozatos munkát végző gyülekezeti elöljáróknak.

Az ünnepi köszöntések sorát Gáncs Péter kezdte meg, majd Radosné Lengyel Anna, a Déli Egyházkerület felügyelője szólt az ünneplő gyülekezethez. Beszédében egy olyan történetet mesélt el, amelyet egy Magyarországról kitelepített családtól hallott. A deportálások sötét napjaiban úgy vitték el az éppen ebédelni készülő embereket, hogy a leves egyszerűen ott maradt a tányérokban. Az ilyen esetek Izményben és környékén sem voltak ritkák azokban az időkben. S a leves ugyan a tányérban maradt, de az élet nem állt meg: azok az emberek újra dolgozni kezdtek, és ismét lett szép házuk, kertjük, új életük. Lengyel Anna köszönetét fejezte ki a helyi és környékbeli híveknek, hogy megfogyatkozva is kitartóan tovább munkálkodtak, összefogtak, és végül sikerre vitték lelki otthonuk megújításának ügyét.

A köszöntéseket Andorka Árpádnak, a Tolna-Baranyai Egyházmegye felügyelőjének gondolatai zárták, aki a kitelepítések kapcsán a környékbeli evangélikus gyülekezetek statisztikai adatairól mondott megdöbbentő adatokat. A hálaadás ünnepi eseménye szeretetvendégséggel fejeződött be.

Petri Gábor

Regionális hozzárendelés: Izményi Evangélikus Leányegyház

::Nyomtatható változat::