A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Két színvonalas referátummal örvendeztette meg a résztvevőket prof. dr. Frieder Harz. A konferencia előadója Bajorországban (Evangelische Fachhochschule Nürnberg) oktat valláspedagógiát. Kérésünkre röviden összegezte az első felszólalásában – amely A gyermek vallásos fejlődésében bekövetkező változások címet viselte – elhangzottakat lapunk olvasói számára.

A vallásosság iránti igény eleve benne él az emberben; erre ad egyfajta választ a keresztény hit és hagyomány. Ha a nagyszülők, szülők is hívők, az unoka, a gyermek természetesen valamilyen szempontból könnyebb helyzetben van, hiszen követendő példát lát maga előtt.

Vallási szempontból általában a nagypapák és a nagymamák igyekeznek továbbadni a tradíciókat óvodás-, illetve iskoláskorú unokáiknak. Persze nem mindannyian.

Számos szülő napjainkban azért nem tesz lépéseket ezen a területen, mert számára nincs olyan minta, amelyet „átörökíthetne”. Az ilyen édesanyák és édesapák gyakorta gyermekeiken keresztül hallanak egyházról, Istenről, hitről.

Az ilyen irányú ismereteiket a kisdedek – az otthon falain kívül – elsősorban egy keresztény óvodában kaphatják meg. Mivel a szeretet és a biztonság érzete nagyon fontos számukra, elengedhetetlen, hogy az intézményben töltött mindennapjaik tele legyenek rendszeresen ismétlődő cselekedetekkel. Ilyen rituálé számukra a játék vagy a mesehallgatás; mindkettő a világ, illetve önmaguk megismerését szolgálja.

E folyamat részeként a kislányok és a kisfiúk rendszeresen kérdéseket tesznek fel. Az óvónőknek mindennapi munkájuk során képesnek kell lenniük arra, hogy meghallják a kérdéseket, és figyelniük kell arra is, hogy melyek azok a problémák, amelyek – még ha megfogalmazni nem vagy csupán nagyon nehezen is tudják – foglalkoztatják a kicsinyeket. Az óvodapedagógusoknak merniük kell ezekkel – az olykor nagyon is nehéz felvetésekkel – szembesülni és bevallani, ha egyikre vagy másikra nem tudják a választ. Ha viszont tudják, próbálják meg egy-egy történetbe ágyazni.

Mert a mesék és a bibliai történetek a „szövetségeseink”. Közöttük számos családtörténet van, tele apa-, anya- és testvérfigurákkal, illetve mögöttes szimbólumokkal. A nevelők bátran használhatják ezeket; a gyermekek nyelvén, egyszerűen fogalmazva megadhatják a válaszokat a nyitott és érdeklődő, folyamatosan kérdező kis közönségnek. Így ők fokról fokra megismerhetik és értelmezhetik is ezeket a történeteket, bele tudják élni magukat az egyik vagy a másik szereplő sorsába.

Az empatikus készség fejlesztése nagyon lényeges – nem csupán a gyermekek általános lelki, érzelmi fejlődése szempontjából, hanem a vallásos nevelésüket tekintve is. A szentírási példákon keresztül ugyanis megtanulhatják, hogy szeressék és értékesnek fogadják el önmagukat és társaikat. Az ige abban is segíti őket, hogy bizonyosságot nyerjenek: a jót és rosszat is magában foglaló világban, amelyet Isten teremtett, rend van.

::Nyomtatható változat::