Cantate

Egyházzene és oktatás 2.

Hozzászólás a cikkhez

A rovat indulásakor terveink között szerepelt az is, hogy bemutatjuk az egyházi iskolákban zajló zeneoktatást. Ez alkalommal a békéscsabai evangélikus gimnázium zenei életéről szóló beszámolót olvashatják. (E. Zs.)

„Mindenik embernek a lelkében dal van, / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek.” (Babits Mihály)

Egy iskola zenei életét az határozza meg, hogy a diákság milyen formában és milyen gyakorisággal énekelhet, illetve zenélhet, milyen koncerteken vehet részt, milyen zenei élménnyel gazdagodhat az ott töltött esztendők alatt. A feltételek adottak, hiszen gimnáziumunkban jól felszerelt szaktanterem segíti a munkát, zongoránk, gitárunk is van.

Heti egy énekóra áll rendelkezésre a békéscsabai evangélikus gimnáziumban is. Ekkor kellene az Evangélikus énekeskönyv énekeit gyakorolnunk, zenetörténettel ismerkednünk, zeneszerzők munkásságáról és életútjáról beszélgetnünk, népzenénk gyöngyszemeit megszerettetnünk, népzenei és műzenei szemelvényeket énekelnünk – és akkor a zeneelmélet rejtelmeiről még nem is esett szó… Mit tehet egy ének-zene tanár, hogy ebben az ellehetetlenített helyzetben munkája áldás lehessen?

Azt teheti, hogy úgy megszeretteti diákjaival az együtt muzsikálást és az együtt éneklést, hogy az órán kívül hiányozzon nekik. Tanárként évi harminchét órája van arra, hogy olyan zenei alapot adjon eszközként a kezükbe és plántáljon a lelkükbe, amely révén teljesebb lehet az életük. Másképpen fogalmazva: érezzék a hiányát annak, ha nincsenek igényes zene közelében, „közepében”. Ahogyan Kodály Zoltán mondta: „Lehet élni zene nélkül. A sivatagon át is vezet út. De mi, akik azon fáradozunk, hogy minden gyerek kezébe kapja a jó zene kulcsát s vele a rossz zene elleni talizmánt, azt akarjuk, ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos kerteken.”

Gimnáziumunk zenei életének középpontjában két, iskolánk diákjai körében igen népszerű kezdeményezés áll. Az egyik a közel száztagú kórus, a másik pedig a békéscsabai evangélikus ifi, melybe sok diákunk jár. Az utóbbi érdeme, hogy jelenleg negyven-ötven diákunk tanul gitározni, de még rajtuk kívül is legalább ötvenen járnak zeneiskolába. Iskolánk kórusa 2004 januárjában alakult meg húsz-huszonöt fővel. Most ennél jóval több diák énekel együtt nagy lelkesedéssel. Mind a nyolc évfolyamból vannak dalos kedvű fiúk és lányok. A zeneszeretet és a közös éneklés élménye formálja, alakítja a kórus és az ifi közösségét, ezzel együtt tartalmasabbá, élővé teszi a gimnáziumi életet is.

De nemcsak közösségi élményt nyújt az énekkar. Igyekszünk eljutni énekelni minél több helyre a környező gyülekezetekbe és Erdélybe is. Ezeken az alkalmakon átélhettük már többször a Szentlélek erejét, az Istennek való szolgálat csodáját. Sikerélményt is nyújt a kórus, hiszen a minősítéseken és versenyeken szép eredményeket értünk el. A zene által kapott élmények összekovácsolják a gyerekeket, és megtapasztalhatják azt a boldogságot, hogy micsoda erőt ad, amikor Istenről teszünk bizonyságot a Szentlélek erejétől segítve. „Teljes lelki élet zene nélkül nincs” – mondta Kodály, és mennyire igaza volt!

Bármennyire nagy igyekezettel próbálják is visszaszorítani az éneklést és az ének-zene tanulást az iskolákban, a keresztény oktatásban ez hatalmas hiba volna! A gyermekek nevelésének egyik legfontosabb színtere a muzsikálás: megtanít együtt venni a levegőt, együtt tartani a hangot, egymásra odafigyelni. Alázatra, önfegyelemre és belső csendre tanít, mert ahhoz, hogy teljesen az énekre figyeljünk, félre kell tennünk a gondolatainkat, érzelmeinket és indulatainkat, tehát saját magunkat.

Békéscsabán is teljes lelki életre próbáljuk nevelni diákjainkat; ez zene nélkül lehetetlen volna. Népzenei és egyházzenei kincsünkből igyekszünk a lelküket gazdagítani, hogy az ott elraktározott dallamok és szövegek teljesebbé tehessék hitüket és életüket.

Kutyejné Ablonczy Katalin

::Nyomtatható változat::