Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket. (Zsid 3,15)

Hatvanad hetében az Útmutató reggeli és heti igéi Isten szent szavának sorsáról villantanak fel többnyire negatív képeket, hogy eljuthassunk a lelki süketségből az ige meghallására. „Isten sokszor és sokféleképpen szólt az atyákhoz a próféták által, ezekben az utolsó időkben pedig az ő Fia által szólt hozzánk.” (Zsid 1,1.2; LK) Nem mi ítélhetjük meg az igét, hogy mi az, amit el tudunk fogadni a Szentírásból, hanem az ige ítél meg minket: „Mert Isten igéje élő és ható… (…), és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12) A gazda nem személyválogató; Isten a mai napig hirdetteti igéjét minden teremtménynek. A „tékozló” magvető példázatában Jézus önmagáról is szólt, mert számolatlanul és mindenhová vetette az ige magvát; az Úr „városról városra és faluról falura járt, és hirdette az Isten országának evangéliumát”. Isten igéjének a sorsa e világban sohasem „sikertörténet”, de némelyik mag „pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott” (Lk 8,1.8). Luther megállapítása: „Bizony, kevés az igazi keresztyén. Nem lehet mindazoknak hinni, kiknek keresztyén a nevük, s az evangéliumot hallgatják. Ez még nem elég ahhoz, hogy valóban keresztyének legyenek.” A folytatás csak a folyamatos gyümölcstermést jelentheti. Itt gondolhatunk a Lélek gyümölcsére (lásd Gal 5,22.23) is. Mózes a törvény igéinek megtartására kérte népét: „Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek benneteket…” „Mert (…) életet jelent nektek.” (5Móz 32,46.47) Ez lett az Isten igéjének sorsa Mózes és Áron csodás közreműködése ellenére: „A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk…” (2Móz 7,13) A názáreti Jézus zsinagógai tanítása után „megbotránkoztak benne. (…) Csodálkozott is hitetlenségükön.” (Mk 6,3.6) A gyümölcs minősíti a fát, az embert pedig a tettei és a beszéde. Nem elég Jézus igéjét hallgatni, ő teljes engedelmességet kíván – cselekedjünk szavai szerint! Alapozzuk életünket Krisztusra, mint a bölcs házépítő, „aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, (…) nem tudta megingatni” (Lk 6,48)! Isten igéje mindig egyidejűleg vált ki hitet és hitetlenséget az emberekből, megosztva őket, mert nem maradhat senki közömbös Isten cselekvést, történést és létezést munkáló szavával szemben. „Noha ennyi jelt tett előttük [az Emberfia], mégsem hittek benne…” Ugyanakkor „a vezetők közül is sokan hittek benne”, pedig az Isten Fia valamennyiü(n)knek mondta: „…higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” (Jn 12,37.42.36) Jézus több példázatot is mondott a mennyek országáról, köztük a magvetőről, a mustármagról és a kovászról. Mindezek közös vonása, hogy a parányi kezdettől juttatnak el a beteljesedésig. Jézus beteljesítette a próféta szavát: „Példázatokra nyitom meg számat, és a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki.” (Mt 13,35) „Jézus, a te beszéded / Teremjen jó gyümölcsöket, / Szent igéd és Szentlelked / Ítélje meg bűneinket…” (EÉ 283,3)

Garai András

::Nyomtatható változat::