Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Lapunk idei első számában egy kérdőív lapult, amelynek segítségével olvasóinknak az újsággal kapcsolatos véleményét, igényeit, netán kritikai észrevételeit szerettük volna „megszondázni”. Bár a visszaérkezett kérdőívek adatainak feldolgozása még folyamatban van, az már most egyértelmű, hogy a lelki útravalót adó állandó rovatok írásai a legnépszerűbbek közé tartoznak. Az alábbiakban a hetente jelentkező rovatok gazdáit szólaltatjuk meg – egyúttal hálánkat is kifejezve hétről hétre oly lelkiismeretesen végzett, áldozatos munkájukért.

A rovat cikkeinek műfaja szerkesztett igehirdetés. Ez először is azt jelenti, hogy nélkülözi a szószéki prédikáció elengedhetetlen kellékei közül a megszólítást, és a végén sem áll ámen. Emellett az élőbeszéd sajátosságai sem jelenhetnek meg ezekben az írásokban. Ennek ellenére mégis igehirdetésnek kell lenniük. Az igéről való meditáció kevés. Az igemagyarázat is csak feltétele, illetve szerkezeti eleme az igehirdetésnek. Az igehirdetés több ezeknél. Isten aktuális üzenetének tolmácsolása a mai gyülekezetnek. De milyen gyülekezetet feltételezzen az a szerző, aki írásával ennek a rovatnak a virtuális szószékére áll?

Mindenekelőtt azokhoz kell szólnia, akiknek az adott vasárnapon vagy ünnepnapon nincs módjuk templomba menni. Talán otthon vagy kórházban vannak betegágyhoz kötve, talán munkahelyükön állnak szolgálatban, vagy családi kötelezettségeiknek kell eleget tenniük. De a cikkíró számíthat azok érdeklődésére is, akik előfizetőként már a hét közepén kézhez kapják a vasárnapi keltezésű lapot. Ez a sokféle szempont teszi izgalmas kihívássá, de egyben sok örömet hordozó feladattá is A vasárnap igéje rovat íróinak és szerkesztőjének munkáját.

Olykor gyönyörködtet minden sora, máskor érződik: minden szóval küszködött, aki írta. Olykor újszerű szófordulatai meglepő távlatokat nyitnak, máskor a jól ismert szókapcsolatok a biztonság élményét nyújtják.

Sokszínű az egyház imádsága. Sokszínűek imádságaink. Hamis is lenne az egyöntetű hang, a minden formai szabályba mindig tökéletesen beleillő imádság. A közösen elmondott imádságok esetében persze lehet és kell is törekedni a pontos és formailag is szép megfogalmazásra, de imádságaink mégiscsak a belső szoba nem teljesen emberi szabályok szerint felépülő „házirendjében” formálódnak. Az imádság mindig az Istennel való kapcsolatban, párbeszédben születik. Abban az egyszer viharos, máskor szélcsendes kapcsolatban, amelyben mindannyian megéljük létünk e legfontosabb viszonyrendszerét. Imádságaink – ha őszinték – ezáltal mindig nagymértékben magukon viselik e nagyon intim párbeszéd „szereplőinek” kézjegyeit. (Így talán érthető, hogy miért nem közöljük az imádságok szerzőinek nevét.) És mégis valósággá lehet az, hogy a belső szobák intimitásából születő imádságok az egész egyház imádságává lesznek. A szavak mögött megbújó mélységek és magasságok egy egész közösség mélységeivé és magasságaivá válnak.

Általános könyörgő imádságaink emberi szavakból állnak, amelyek között persze megtaláljuk a sok évszázada használatos állandósult szókapcsolatokat is. Emberi szavak, amelyekért a régmúltban vagy éppen nagyon is a jelenben emberek küzdöttek meg a belső szoba intimitásában. Mert az egyház emberekből áll, akik létük legfontosabb viszonyrendszerében – az Istennel való párbeszédben – meghallottak valamit a kapcsolat másik „résztvevőjétől” Igéje által.

Egy éve vetődött fel a gondolat, hogy a megszűnő Liturgikus sarok helyére egyházzenével és gyülekezeti énekléssel foglalkozó rovat lépjen. Mivel még soha nem végeztem ilyenfajta szerkesztési munkát, aggodalommal vegyes örömmel fogadtam a rovatvezetésre vonatkozó megtisztelő felkérést. Vajon képes vagyok-e egy évre elkészíteni a tematikát; sikerül-e betartanom és betartatnom a határidőket és a terjedelmet; megtalálom-e minden témához a megfelelő embert; szót értek-e a felkért cikkírókkal?

A rovatban mára több mint negyven cikk jelent meg tizenkilenc szerző tollából. Tudatosan törekedtem arra, hogy egy-egy téma tapasztalt szakemberei mellett fiatal egyházzenészeket is munkára sarkalljak. A sorozat ebből következő stílusbeli változatossága előnyös, a túlságosan különböző témamegközelítés azonban hátrányos lehet. A himnológiai cikkek csokorba szedve részben pótolhatják a – még nem létező – tankönyvet; a különböző munkaágakról szóló beszámolók indíttatást adhatnak arra, hogy minél többen kövessék a jó példát. Fontos – nem várt – hozadéka e munkának, hogy a cikkek korrektúrája során megtanultam, mitől lesz élővé egy szöveg; tehát az anyanyelvem használata is tudatosabbá vált.

Régóta tisztában vagyok vele, hogy – függetlenül attól, milyen állásban dolgozom – az egyházzene, illetve az istentisztelet méltó megformálásával való foglalkozás a legfontosabb az életemben. Ez a szerkesztői megbízatás azt is lehetővé tette, hogy alaposan átgondoljam e szolgálat feltételeit, és többekkel megoszthassam ez irányú ismereteimet. Köszönet érte!

Több mint három évtizednyi, egy országos ipari nagyvállalatnál szaküzemgazdászként folytatott munka és ugyanennyi tudatos, napi Szentírás-olvasás közben csodálatos felfedezésekkel ajándékozott meg az Atya-Fiú Lelke: nemcsak az első három evangéliumot lehet szinoptikusnak tekinteni, de együtt nézhetem a heti vezérigét a hét valamennyi, az Útmutatóban található igéjével, új összefüggésekre, áldott új üzenetekre bukkanva. A Szentírás magyarázza legjobban önmagát!

Az Úristen valóban mindig újat cselekszik életemben. Néhány éve, egészségi állapotom hirtelen meggyengülése után, amikor immár „főállású” nyugdíjas főkönyvelő lettem, új lehetőséget kínált. Az időközben elvégzett EKE-bibliaiskola végére felbátorodtam; már nemcsak hogy meg mertem szólalni és el mertem mondani a megtapasztalt örömhírt, hanem le is írtam.

A rovat immár negyedik évébe lépett. A sorozat megálmodójaként és szerzőjeként bevallom, ez gyönyörűségesen gyötrelmes szolgálat, mert nem azt kell írnom, amit én kigondoltam, hanem az Úr útravalóját, amelyet a Lélek világosságában kapok meg. Csak saját szavaimmal el ne takarjam, hanem reá irányítsam a figyelmet! Mindeddig átélhettem Isten kegyelméből e csodát; ő vezeti gondolataimat. A hetenkénti útravaló célja elmondani, amit a gyönyörű halembléma szavak nélkül is kifejez: Jézus Krisztus, Isten Fia: Megváltó!

Ez a felbátorodás máig tart, új utakra vezet. Januárban három új tematikus blognaplót indítottam útjára, melyek elérhetők a honlapomról (www.garainyh.hu) is. A megtapasztalt örök örömüzenetet önként vállalt szolgálatként lehet továbbadnom – mai eszközökkel.

Első felkérésemet frissen végzett teológusként kaptam, a lelkészi-újságírói pálya küszöbén állva. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy egyházunk hetilapjának igei rovatába írhatok, mely akkoriban a lap második oldalán, Napról napra néven jelentkezett. Megilletődve tettem eleget a feladatnak. Vajon megbirkózom-e vele? Nem követek-e el hibát teológiailag, ráérzek-e ennek a speciális műfajnak a sajátosságára, s főleg: kedvét leli-e majd az Olvasó az általam írottakban – de mindenekelőtt: lelki útravalóra talál-e soraim olvasása révén?

Akkor, az elsőnél megértettem: csak Istenre figyelve, az általa való naponkénti megszólíttatásom legmélyebb átélésének élményével lehet az íráshoz hozzáfognom. A szavakat ő adhatja csak tollamra, élővé az Igét ő teheti számomra, új napról, új kegyelemről, reményről ő biztosíthat.

Azóta eltelt néhány év. Rovatvezető lettem. Köszönettel tartozom lelkésztársaimnak, akik a felkérésre megfogalmazzák ezeket a pár soros, de mély, letisztult bizonyságtételeket hétről hétre. A megtiszteltetés, a lelkesedés érzését – ezt őszintén mondom! – nem váltotta fel holmi „évek tapasztalata” szülte rutin. Hiszem és vallom: félszívvel, -lélekkel nem lehet igei rovatot sem írni, sem vezetni.

De miért is szeretem? Mert kihívás, hogy három-négy mondatban kell megragadni a tartalmat, tömören, frappánsan, aktuálisan, maian – s íme: az igéből kibontakozik az aznapra való isteni biztatás, erő: a Szentlélek által naponként kapunk személyre szabott útbaigazítást! Az út – míg üzenetét keressük-kutatjuk, majd rálelünk, s továbbindulunk napról napra – minden mozzanatában ajándék.

Ezúton is szeretettel kérem kollégáimat: továbbra is legyenek munka- és szerzőtársaim!

::Nyomtatható változat::