A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Több ezer pötty és közel kétszáz ember tölti meg évről évre a pusztaföldvári kultúrházat. Pettyes csokornyakkendőt öltenek az óvodás kisfiúk, és pettyes kendőt a kilencvenhez közeledő dédnagymamák – ez utóbbiak már hét évtizeddel ezelőtt is hasonlóan tettek.

A pöttyös bált a helyi Vajda Sára Ifjúsági Kulturális Egyesület rendezi meg minden évben a Békés megyei községben. A fiatalok nem csupán mulattatni szeretnének a rendezvénnyel, hanem emlékezni is. Az első pöttyös bálokat ugyanis még a huszadik század első felében rendezték meg a – kivétel nélkül evangélikus – földvári ifjak számára.

A pöttyös bál gyökere arra az időszakra vezethető vissza, amikor a gyülekezet nem csak az istentiszteletek idejére gyűlt össze. Bár a nehéz mezőgazdasági munka hajnaltól késő estig igénybe vette az embereket, a vasárnapi igehallgatás – no meg az olvasókör épületében rendezett mulatságok – idejére a sarokba kerültek a szerszámok. A pusztaföldvári lutheránus gyülekezetnek saját leány- és nőegylete volt, komoly könyvtárat tartott fenn, melyből egy – Jókai összes művét tartalmazó – sorozat ma is féltett kincse az egyházközségnek. A leányegylet mulatságairól két képet őriznek a helytörténeti gyűjteményben 1926-ból és 1932-ből; mindkettő pöttyös bálban készült csoportkép, amelyen a lányok egyforma pöttyös ruhában álltak a kamera elé.

A leányegylet vezetője Vajda Sára volt. Az Erdélyből származó postamester egyedül élt, ezért minden szabad idejét a falu- és gyülekezeti közösség építésére fordította. Színjátszó csoportokat vezetett, táncot tanított, és fő szervezője volt a pöttyös báloknak is. Életéről kevés információ maradt ránk, ugyanis a „felszabadító” szovjet csapatok megszabadították a gyülekezetet értékes dokumentumaitól. Vajda Sára nevét mindenesetre nagy tisztelettel emlegetik az idős földváriak. A falusi legenda szerint mindig rendelkezésükre állt a falubelieknek, vasárnap azonban hiába kért tőle postabélyeget bárki is: az a nap az ünnep ideje.

Néhány éve kulturális egyesületet hoztak létre a Békés megyei község fiataljai. Székhely hiányában egy-egy tagjuk lakásán szőtték a terveket művészeti programokról, táborokról, színházi előadásokról. Az ötletek mellé kevés pénzt koldultak össze helyi vállalkozóktól, és meg is született az első rendezvény, a képzőművészeti alkotótábor. Majd mikor már hivatalos formát akartak adni a csoportnak, az egyik – a falu központi parkjában tartott – megbeszélésen Vajda Sára neve mellett döntöttek.

Az egyesület minden évben többnapos művészeti fesztivált szervez kiállításokkal, koncertekkel, kézműves-foglalkozásokkal. Hamar megszületett, pontosabban újjászületett a pöttyös bál gondolata is: 2003 óta évről évre kipöttyösödik a falu. Tovább él tehát a hagyomány a harmadik évezredben is, kicsit más formában, immár nem egyházi szervezésben – és nem is csak lutheránus ifjak számára.

Az „újkori” pöttyös bálokon természetesen minden pettyes: a plakáttól a szalvétáig. A szervezők báltól bálig vizslatják a kirakatokat pöttyös dolgok után kutatva, hogy aztán kajánul rávessék magukat, ha megakad a szemük egy jópofa pöttyös ruhadarabon.

A mulatságot megelőző este már nagy a forgalom a helyiek által csak kultúrnak nevezett művelődési házban. A folyosón egy huszonéves ikerpár tagjai (mindketten építőmérnöknek készülnek) fújják a léggömböket, mások apró pöttyöket vágnak ki színes papírból – legalább háromszázat. A színpadon már hangol a háromgyermekes édesapa, hiszen másnap Rómeóként énekel duettet az óvónőből lett Júliával. A szociológushallgató régi balettcipőjét próbálja, másnap ugyanis ő személyesíti majd meg a szelet. Ehhez a számhoz cipel három nagy ventilátort a kulisszák mögé a fiatal jogász. Egy társa a sarokban kék festékkel mázolja egy üvegtál tetejét; ha ezt egy egyszerű halogénreflektorra teszik, rögtön éjszakai hangulat telepszik a színpadra. „Hiába, ha a földvári kultúrház ócska színpadára csak neoncsöveket szereltek, leleményesnek kell lennünk” – mondják. „A tálban tegnap még ízletes rakott krumpli sült; ma az alja a piros, a teteje a kék fényt adja.”

A hangtechnikáért a fiatal gépészmérnök felelős; elkerült már a faluból, Kecskeméten él, de a pöttyös bál hétvégéjére visszatér a Viharsarokba. A folyosón végre találkozik a joghallgató és a bankszakember, ezúttal azonban nem a törvény és a pénz a téma, van annál fontosabb: a másnapi tüzes tangó. Pöttyös szalagot köt a fiatal tanárnő, neki a helyi önkormányzat pénzügyese segít, majd befut Zalai Erika, az egyesület elnöke, és szétosztja az egyik helyi szabónő által készített pöttyös kötényeket a társaságnak. „Ez igazi csapatmunka. Egyre többen segítenek ajándékokkal és kétkezi munkával” – mondja.

Este hét órakor már mindenki a teremben ül. A legtöbben földváriak, de sokan jöttek máshonnan is. Egy faluból egy busznyi társaság már harmadik alkalommal érkezett a pöttyös mulatság kedvéért Földvárra. Szinte mindenki pöttyösben.

Az első asztalnál ott ül az a három asszony is, aki már a harmincas évek pöttyös báljain is részt vett. Egyikük Budapesten száll minden évben vonatra azért, hogy pöttyösben bálozzon, és közben emlékezzen. Ezúttal különleges ajándékkal készült: egy féltve őrzött verset olvas fel, amelyet egykor Vajda Sára színjátszó körében mondott el. Az egyesület tagjai virággal köszöntik az egykori pöttyös lányokat. Plüss katicabogarat kap a legifjabb bálozó is, pontosabban az édesanyja, mert ő maga még anyukája szíve alatt élvezi a mulatságot.

Széthúzzák a függönyt, jön Rómeó és Júlia, színpadra perdül a „szél”, a ventilátor kavarja a levegőt, az üvegtál szórja a piros fényt… Az éjféli tombolahúzáskor gazdára talál egy halom ajándék, szinte kivétel nélkül pöttyösek: labda, katicás tolltartó, Baba szappan, gombás bögre és pöttyös esernyő.

Másnap délután pedig, amikor az egyesület tagjai a romokat takarítják, már születnek is az ötletek a következő programokhoz…

László Jenő Csaba

::Nyomtatható változat::