Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Tulajdonképpen nem tudom megmondani az okát, miért nem kapcsoltuk ki aznap este a javasolt öt percre sem az összes elektromos készüléket a lakásban, pedig rendkívül szimpatikus volt a gondolat. Pár nappal ezelőtt ugyanis erre kértek egy nemzetközi akció szervezői, akik így akarták felhívni a figyelmet az egyre fenyegetőbb veszélyre. Arra, amelyik most már letagadhatatlanul mindannyiunkat fenyeget. Globális fenyegetés az egész emberiségnek. Igen, a klímaváltozásról, a globális felmelegedésről van szó.

A múlt héten – az aktuális belpolitikai témák mellett – vezető hír lett a médiumokban az a jelentés, amelyik tekintélyes tudósok és testületek véleményeként látott napvilágot. Megállapításuk – amelyről ugyan már mindnyájan eddig is szinte biztosan tudtunk – egyértelmű: az emberi tevékenység a felelős a globális felmelegedést okozó üvegházhatásért. Az ipari forradalom bő kétszáz éves története, de különösen is az utolsó ötven esztendő alatt olyan mértékben szennyezte be az emberi tevékenység a glóbuszt, a légkört, hogy ezt a hatást a természet csodálatos regenerálóképessége már régóta nem tudja ellensúlyozni. S ez olyan folyamatokat indított el, illetve tart fenn egyre gyorsuló ütemben, amelyek – az elemzések szerint – további súlyos következményekkel járnak majd az előttünk álló évszázad alatt.

Az internetes Google keresőprogramba beírtam a kifejezést: „globális felmelegedés”. Pár másodperc alatt ez lett a letaglózó eredmény: a kereső körülbelül 237 ezer találatot adott… Csak néhányat néztem meg közülük. Az üvegházhatású gázok – különösen is a szén-dioxid – kibocsátásának csökkentését célul kitűző kiotói egyezményt ismertető egyik cikkben olvastam: „Az Éghajlati változások tárgy oktatója óv mindenfajta túlzástól. Lehetőleg azonban el kell kerülni, hogy bekötött szemmel keljünk át egy közepes forgalmú úton. Nagyjából ekkora veszély származik ugyanis abból, hogy a légkör összetételét gyorsan és jelentősen megváltoztatjuk, éghajlati hatásait azonban nem tudjuk kellő pontossággal kiszámítani.” A Wikipédia című internetes szabad lexikonban és egyéb cikkekben pedig ennél is sokkal riasztóbb, szinte apokaliptikus prognózisokat lehet olvasni a pólusok jégtakarójának és a jéghegyeknek az olvadásáról, amelynek következtében a 21. század végére akár nyolcvan centiméterrel is megemelkedhet a tengerek szintje. Ennek következményeként csak Európában közel hetvenmillió part menti lakost fenyegetne veszély. Ha pedig néhány száz év alatt Grönland jégtakarója is megolvad a néhány fokos hőmérséklet-emelkedés következtében, akkor akár hét méterrel is megemelkedhet a tengerszint. Szélsőséges időjárási események, viharok, áradások, aszályok és meleghullámok még a mértéktartó prognózisokban is bőven szerepelnek. Az édesvíz növekvő hiánya két-hárommilliárd embert veszélyeztet majd, a mezőgazdasági terméscsökkenés, a mérsékelt égöv aszályosodása százmilliók nyomorúságát növelné.

S mintha a mostani időszak – ez a furcsa, gyanúsan enyhe, szélviharos telünk – is igazolná a meteorológusok csöppet sem derűlátó jóslatait. Vannak, akik megkísérlik régebbi feljegyzések szórványos kivételes adatainak emlegetésével elhessegetni az aggodalmakat, mások meg, főleg a globális gazdaság és tőke hasznát féltők, a korlátozások kedvezőtlen gazdasági kihatásaival riogatnak. Az azért elgondolkodtató, hogy a 2005. február 16-án ténylegesen hatályba lépett kiotói egyezményt az Amerikai Egyesült Államok és Kína sem ratifikálta (léptette hatályba) még.

A nagy összefüggéseket látva ennek az enyhe télnek sem örülhet az ember, még ha a drasztikusan megemelt árú gázzal lehet is takarékoskodni. Nem kell túl nagy szakértelem ahhoz, hogy előre tudjuk, mennyivel több vegyszert fog használni majd a mezőgazdaság, és mennyivel több gyógyszerre lesz emiatt is szükség… Még a kártékony férgeket pusztító madarak sem tudják úgy teljesíteni gyümölcsöseinket védő hűséges szolgálatukat, mint ahogy néhány évtizede is még természetes volt. A Wikipédiában olvastam például a kormos légykapó hollandiai nehézségeiről is. Ez a madár – gondolom, éppen úgy, mint a költöző madarak általában – a nappalok hosszához igazítja, mikor térjen vissza Nyugat-Afrikából. De mikor megérkezik Hollandiába, akkor a fő táplálékát jelentő hernyók már megfogyatkoztak, mert a hőmérséklethez igazodó szaporodási ciklusuk korábbra került. Akármerre nézünk a természetben, egyre több szokatlan és nyugtalanító jelenséggel találkozunk.

Igazán itt az ideje, hogy végre komolyan vegyük a sokszor hallott, de igazán még meg nem hallott tanácsot: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! Vagyis tekintsünk a „nagy rendszer”, az egész teremtett világ folyamataira, és tegyük meg, amit a saját környezetünkben a természet védelméért, a káros hatások csökkentéséért megtehetünk. S persze gondoljunk utódainkra, és gondoljunk arra, hogy Isten az ember gondjaira bízta a teremtett világot. A kérdés kikerülhetetlen: az önző, haszonleső, embertársat és természetet kizsákmányoló ember mit tett vele?

A régi bibliai történetben megfogalmazott hitvallás elmondja: az Úristen szövetséget kötött Nóéval és az egész világgal, amikor megígérte, hogy megőrzi a természet rendjét (1Móz 8,21–9,17). Vajon nem fogjuk-e éppen mi – a technikájától, tudományától, vélt határtalan lehetőségeitől megszédült modern kor emberei – lehetetlenné tenni, hogy Isten ezt a szövetségi ígéretét hűségesen megtartsa?

Van-e még remény arra, hogy végre levéve a kötést a szemünkről meglássuk, hogy már a 24. óra utolsó perceiben vagyunk? Van-e fülünk, hogy meghalljuk, hogyan sóhajtozik és hogyan vajúdik a teremtett világ (Róm 8,22)?

Akik Isten fiainak tudják magukat, nem lehetnek bekötött szeműek, süketek és érzéketlenek. S mivel ismerik az új ég és új föld globális isteni tervét – nem másokra várnak, hanem azonnal nekilátnak, hogy megtegyék, amit az Úr elvár tőlük.

Ittzés János püspök, Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::