Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Jézus mondta a példázatban: „A fiú így szólt: Nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá.” Lk 15,21–22 (Zak 3,4b; Lk 8,4–8/9–15/; Zsid 4,12–13; Zsolt 25) Az ember egy ideig, jó darab ideig – van, aki egész életén át – menekül az atyai háztól. A lelkében lázad, kerüli a találkozást, hátat fordít, és veszte elkerülhetetlen. De az Úristen tekintete követi a tékozlót, és karja érte nyúl, hogy ne vesszen el. A történet mélyebb értelmezése számomra valahogy így (is) fogható meg: pillanatokra betekinthetünk a végtelenbe. Az emberi lélekbe, a bűn, a szégyen, a félelem, a megbánás, az Isten-vágy mélységeibe, s a mélyből feltekintve az Isten sugárzó szeretetének, ajándékozó, az embert magához ölelni vágyó gyengédségének végtelen horizontjára pillanthatunk. Amely fény, sugárzó szeretet ránk is ragyog.

Pál írja: Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem. Fil 4,13 (Jer 39,18; 5Móz 32,44–47; Róm 1,1–7) Mindenre? Az ellenkezőjét hányszor érezzük, mondjuk: nincs erőnk semmire… Pál arra tanít, hogy nem az Isten gyenge, hanem az ember hite, ha nem épít minden dolgában, gondolatában, tervében, apró és nagy „vállalkozásában” Istenre. Mert ha úgy tesz, akkor azt éli meg, amit Pál, aki testi kínok, fenyítések, börtön, üldöztetés dacára vallott így. Nem túlzás „a mindenre való erő” érzése a keresztény ember szóhasználatában! Ki másnak lenne hát e világon ereje, lendülete, dinamizmusa, mint annak, aki hite által Jézus Krisztusból meríthet erőt minden áldott nap?!

Majd ezt mondta Isten Ábrahámnak: Te pedig tartsd meg szövetségemet, meg utódaid is nemzedékről nemzedékre! 1Móz 17,9 (Róm 14,22b; 2Móz 7,1–13; Róm 1,8–15) Katonai és politikai, nemzetközi, államközi, hazai párt- és érdekvédelmi stb. szövetségek köttetnek és bomlanak fel Európában, a világban; emberi szövetségeink (barátságok, házasságok) is sérülékenyek. Egy igaz és maradandó, el nem múló szövetség van: az Ábrahámnak, a kiválasztott nép atyjának adott, ősi és Jézus Krisztusban mindenkié lett új szövetség. Isten a „szövetségesünk”… Fel tudjuk-e fogni ennek jelentőségét, ennek gazdagságát, áldását?

Az Úr a mennyben állította fel trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik. Zsolt 103,19 (Zsid 4,16; Mk 6,1–6; Róm 1,16–17) Leküzdhetetlen távolság, áthidalhatatlan szakadék? Mennyei trón, szemnek láthatatlan fényesség, dicsőség, hatalom, érinthetetlen, befoghatatlan (szellemi, lelki, nem pedig fizikai) „magasság”, megközelíthetetlen szentség. Isten hatalma mindenek felett uralkodik, aki él. A távolság azonban földi, emberi fogalom, a transzcendens Isten nem írható le vele. A mennyei trón Ura Jézusban emberré lett, az általunk meg nem tehető utat megtette hozzánk, szavát emberi füllel hallható szóvá transzformálta, érintett, gyógyított, szelíd tekintetét ránk emelte. S aki mindenen uralkodik, magát megalázta mindenkinél mélyebbre, egészen a kereszthalálig.

Mily nagyok az ő jelei, mily hatalmasak csodái! Az ő királysága örök királyság, és uralma megmarad nemzedékről nemzedékre! Dán 3,33 (ApCsel 14,3; Lk 6,43–49; Róm 1,18–32) A tüzes kemencében is megőrzi Isten azokat, akik hű hitvallói. Ez a csoda még Nebukadneccar királyt is istenhitre vezette. Jelek és csodák hírei ma is érkeznek számos forrásból, a média jóvoltából néha valóban megdöbbentő, megmagyarázhatatlan jelenségek, máskor megtévesztő szándékú hírek formájában. Fontos, hogy Isten jeleire és csodáira legyünk nyitottak és fogékonyak. S ez nem mehet másként, csak úgy, ha vele vagyunk olyan mély és bizalmi kapcsolatban, hogy gondviselő keze nyomát felismerjük saját életünk és a minket körülvevő világ történésein. Egy idézetgyűjteményben talált gondolat: a véletlen nem más, mint „a gondviselés inkognitóban…”?

Őt dicsérje éneked, mert ő a te Istened. 5Móz 10,21 (Róm 5,11; Jn 12,34–36/37–42/; Róm 2,1–16) A zene a lélek szava – fogalmazta meg valaki találóan. Akinek a lelkét Isten szeretete tölti be, az nem diszharmóniaként éli meg önmagát, a világot, embertársait, az képes a szó szoros és átvitt értelmében énekelni: azaz önként örömteli, hálás jeleit adni annak, hogy rátalált Istenre, és hogy Isten rátalált. Vajon a mi életünk egy harmonikus dal-e, ahogyan a zeneművészet – és a lélek szavának – egyik nagyja, Haydn a halálra készülve saját életét summázta?

Az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív. Zsid 13,9 (Zsolt 28,7; Mt 13,31–35; Róm 2,17–29) Sok csalódás, fájdalom, keserűség, bánat ér bennünket az emberi oldalról. Naponként meg kell küzdenünk vele. Bűneink, melyeket fel sem ismerünk talán, vagy kimondottan jól érezzük magunkat bennük, Isten elleni lázadásunk, önzésünk csak tovább rontják helyzetünket. Igazi tisztaság, erő, remény csak Istentől fakad. Ő soha másként, csak kegyelemmel és végtelen szeretettel fordul hozzánk, személyesen közel lép szívünkhöz Krisztusban. Alázatosságra nevel, szívünket a végtelen felé tárja. Minden gyenge megerősödik csodálatos közelségében.

Kőháti Dorottya

::Nyomtatható változat::