EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 06 - Isten emberére emlékeztek

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Isten emberére emlékeztek

A három ízben megválasztott és a hatalom által mindannyiszor félreállított püspökre, Túróczy Zoltánra (1893–1971) emlékeztek február 4-én a Budavári Evangélikus Egyházközség kápolnájában. Az alkalom megrendezését dr. Fabiny Tamás (képünkön balra) püspök szorgalmazta abból az apropóból, hogy Túróczy Zoltán legutolsó, az Északi Egyházkerület vezetői tisztébe való iktatása ötven esztendeje, 1957. február 6-án volt a Bécsi kapu téri templomban.

Erre az eseményre, illetve az egyházvezető életére szeretetvendégség keretében tekintettek vissza. Balicza Iván (jobbra) budavári lelkész köszöntötte a jelenlévőket, majd a Duna Televízió Isten kezében című sorozatműsorában bemutatott – Akit háromszor kérdezett meg Jézus című, még 2004-ben készített – kétrészes film levetítése következett. Ezután dr. Fabiny Tamás tartott rövid referátumot, kiemelve az 1956 októberétől 1957 decemberéig tartó időszakot, lehetőséget nyújtva arra, hogy a népes hallgatóság még jobban megismerhesse Túróczy Zoltán budavári szolgálatának néhány hónapját, illetve életének Budavárhoz köthető mozzanatait. Az összejövetel résztvevői felidézhették személyes emlékeiket, valamint hangfelvételről meghallgathatták azt az igehirdetést, amelyet Túróczy Zoltán fél évszázaddal ezelőtt mondott el.

G. Zs.

Regionális hozzárendelés: Budavári Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
A lap
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Jövőtervezés és felelős gondolkodás
Rovatokról gazdaszemmel
Tényfeltárás egyházunkban
Isten emberére emlékeztek
Keresztutak
Egyéves a marosvásárhelyi Diakóniai Keresztyén Alapítvány
Sajtómunka és a keresztény értékek képviselete
Rövidre vágva – kis (női) hírek a nagyvilágból
Kétszázharminc éves a vallásszabadságról rendelkező törvény Virginiában
A Vatikán diplomáciai céljai
Népszerű XVI. Benedek pápa első enciklikája
Paraguay a számok tükrében
Miért vagyunk kicsinyhitűek?!
Evangélikusok
„Bekötött szemmel egy közepes forgalmú úton”?
e-világ
Zöldségekről-gyümölcsökről
Keresztény szemmel
Nincs kettő egy nélkül
Útra készen
Mint a Hajnalcsillag…
A hét témája
Idősebbek is elkezdhetik
I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
Tésztából oltárrács
Nyugállományban, de nem tétlenül
Rózsakertben
evél&levél
Szeretet határok nélkül – Liebe ohne Grenzen
A közelmúlt krónikája
Áll a bál
Berzsenyis bál – ahogyan kell
Táncoltak, hogy segítsenek
Megjelenés csak pöttyösben
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
„Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet”
Vezetnek vagy félrevezetnek?
Almásy László Ede élete képekben
Déli harangszó
A vasárnap igéje
Isten útjai kifürkészhetőek
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Vétettem a Szentlélek ellen?
Szószóró
Túlélési gyakorlat
Cantate
Zenei élet a békéscsabai evangélikus gimnáziumban
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2007 06 Isten emberére emlékeztek

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster