Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

„Van-e gyakorlati haszna annak, hogy megünnepeljük a nők világimanapját?” – időnként fölteszik nekem ezt a kérdést lelkészek, gyülekezetvezetők. Tudom, hogy nem az imádság erejében, a másokért való könyörgés fontosságában kételkednek. Inkább amiatt van aggodalom bennük, hogy szabad-e az egyébként is túlterhelt híveinket a számos, rendszeresen ismétlődő gyülekezeti program mellett még egy újabbra is hívogatni.

Ez az imanapi sorozatunkat záró cikk nem a március 2-i alkalom melletti „kortesbeszéd” kíván lenni. Ugyanakkor meg kell osztanom személyes tapasztalatomat az olvasókkal: a mozgalomban részt vevő közösségek csakis gazdagodhattak az évenként megtartott együttlétek révén.

A nők világimanapjának legfontosabb hozománya, hogy egy-egy magyarországi településen a különböző felekezetekhez tartozó hívek egymásra találhatnak. A közös igehallgatás, imádság ledöntheti a bizalmatlanság évtizedes falait. Megtapasztalt valósággá lehet, hogy Krisztus eggyé tesz. Szinte minden esztendőben találhatnak az imanapon részt vevők egy-egy olyan vonást a liturgiát összeállító ország történelmében vagy mai életében, amelyet magukra is vonatkoztathatnak. Bolygónk népeinek gondjai, örömei közösek. Ahogyan Isten szeretete is az, átölel minden népet és nemzetet határok nélkül. Az idei imanap mottója is ezt a gondolatot húzza alá: együtt – Isten sátora alatt.

Érdekes, hogy Paraguayban éppen ennek az imanapnak az összeállítása jelentett áttörést a felekezetek együttműködésében! A lakosság 87%-a római katolikus, 10%-a protestáns, vagyis mennonita, baptista vagy evangélikus. Bizonyára a római egyház többségi helyzete is előidézhette, hogy a különböző keresztény egyházak egymástól elszigetelten éltek és szolgáltak. A vallások közötti párbeszédre csupán az elmúlt években került sor. Egészen határozott, az ökumenikus összefogást sürgető felismerésre azonban az asszonyok jutottak az imanapi liturgia készítése során.

„Valóban invitáló sátor az egyház, amelyhez az emberek annyiféle különbségük ellenére mégis szívesen odafordulnak, és amelynek kikérik a véleményét? Vagy inkább azt érzik, hogy felekezeteink olyan merev épületek, amelyeket vastag védőfalak vesznek körül?” – teszik föl a kérdést. Majd meg is adják rá a választ: „Éppen az ökumenikus együttlétben derül ki, milyen fontos, hogy a saját hitbeli meggyőződésünk világos álláspontján állva keressük a még mélyebb kapcsolatot egymással. Ezért választottuk második bibliai textusként Pál levelének üzenetét (Ef 4,1–7;11–16), mert emlékeztet arra, hogy nekünk, az emberiség és az egyházak nagy családjának az egység már adva van, Isten ajándékaként Jézus Krisztus által.”

B. Pintér Márta

::Nyomtatható változat::