Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A böjti kendők a középkorban voltak használatban. Főleg azokon a vidékeken terjedtek el, ahol fejlett volt a szövőipar. Böjti időszakban ezzel takarták el az oltárfelépítményt és -festményt azért, hogy a hívek minél teljesebben a kendőn megjelenő bibliai motívumokra és a kendő mögül prédikáló papok mondanivalójára figyelhessenek.

Tekintve, hogy a böjti kendők három-ötszáz éve voltak használatban, és a legtöbb esetben a történelem viharaiban elvesztek, megsemmisültek, egész Európában csak néhány maradt itt-ott mutatóba. Egészen kevés van olyan állapotban, hogy kiállításon tárják az érdeklődők elé, az pedig valósággal párját ritkítja, hogy egy településen több is megtekinthető. A lengyel–cseh–német határon fekvő szászországi Zittauban azonban két böjti kendőt is láthat az arra járó turista.

Az úgynevezett zittaui nagy böjti kendőt 1472-ben adományozta egy helyi üzletember városa főtemploma, a Szent Johannis-templom számára; közel kétszáz esztendőn át használták. A kendő túlélte a reformációt is – annak ellenére, hogy ez a vidék ma is inkább protestáns (evangélikus), és reformátorunk, Luther Márton a böjti kendőket pápai szemfényvesztésnek tartva száműzni akarta őket a templomokból.

A kendő 1672-től a Johannis-templom egyik zugában feküdt; mindenki úgy gondolta, hogy az 1757-ben pusztító tűzvésszel elégett. Azonban 1840-ben egy könyvtáros véletlenül rátalált egy könyvespolc mögött. Ez akkoriban a szász királyi birodalom művelt köreiben szenzáció volt. A korabeli király, Johann kérésére néhány évtizeden át Drezdában volt látható. 1876-ban nem ismert körülmények miatt visszavitték Zittauba.

Az újabb megpróbáltatás 1945-ben várt a kendőre. A háború utolsó hónapjaiban a zittaui múzeum dolgozói elvitték egy bombabiztos helyre a közeli Oybin-hegyen. Ott azonban szovjet katonák találták meg, szétszaggatták, és a szövetrészeket gőzelzáróként használták ideiglenes szaunájukhoz. Ez természetesen komolyan károsította a több évszázados textíliát. A katonák végül ott hagyták az erdőben a kendőt; egy idős ember talált rá, és juttatta vissza Zittauba.

Sokáig remény sem volt a restaurálásra, mígnem bő egy évtizeddel ezelőtt egy svájci alapítvány vezető restaurátora, dr. Mechthild Flury-Lemberg asszony hírt szerzett a kendőről, megtekintette, és vállalta, hogy mint kultúrtörténeti kincset ingyen restaurálja a kendőt. Ugyanezt vállalta a zittaui kis böjti kendővel kapcsolatban is. A gigantikus munka végeztével a nagy kendő öt éven át járta Európa országainak kiállítótermeit, míg végül 1999-ben elhelyezték az 1410 körül épített zittaui Szent Kereszt-templomban kialakított óriási vitrinben. A textília ugyanis hatalmas méretű, kilencszer hét méteres. A kilencven festett képen az Ó- és Újszövetség főbb eseményeit mutatja be (ne feledjük, amikor készült, még csak nagyon kevesen tudtak olvasni) a teremtéstörténettől az utolsó ítéletig. A hatvanhétszer hatvanhét centiméteres képek alá egyetlen mondatos magyarázó szöveget írtak alnémet nyelven.

A kis böjti kendő más helyszínen, a kultúrtörténeti múzeum külön erre a célra kialakított helyiségében tekinthető meg Zittauban. Ez 1573-ban keletkezett; az egyetlen ismert böjti kendő, amelyet egy lutheránus templom megrendelésére készítettek Luther ilyen irányú tiltásai ellenére. Kilencvenkilenc éven át használták. Mindössze a másikkal összevetve „kicsi” – tizenöt négyzetméteres. Ez is valóságos textilkincs, egybeszőtték, és temperával festette ismeretlen alkotó. Mintája Lambert Lombard lüttichi mester kompozíciója lehetett, egyben a reneszánsz nagy festőművészeinek együttes hatása ismerhető fel rajta.

Hasonlít egy oltárfestményhez. A központi jelenet Krisztus megfeszítését ábrázolja. Mária, János és a kereszt alatt térdeplő Mária Magdaléna siránkozva tekint föl a haldoklóra. Egy Krisztust körüllebegő angyal kehellyel fogja fel az oldalsebből folyó szent vért. A fenyegetően sötét eget áttöri Isten tündöklő látomása. A bal alsó sarokban koponya és lábszárcsont szimbolizálja Ádámot, akivel a bűn világra jött. A kereszt mögött jobbra egy fatönkből sarjadó új ág ígér reményt.

Az eseményt mintegy harminc szimbólum foglalja keretbe (például Veronika kendője, vízhordó edény és mosdótál Poncius Pilátus kézmosásához, lámpás, kereszt, létra, szögek, harapófogó, Júdás feje a hurokban, erszény harminc ezüstpénzzel, lándzsa, izsópág ecetes szivaccsal, töviskorona, köntös, tűzoszlop, vesszők, fegyverek, pokolszimbólumok…). A fenti és lenti latin írásos táblákon egy-egy újszövetségi ige olvasható: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (Jn 1,29) és „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)

Szegfű Katalin

::Nyomtatható változat::