EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 09 - Tudomány és hit

evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Tudomány és hit

Tisztelt Szerkesztőség! Először bemutatkozom, mert nem szeretem a névtelen leveleket. A nevem dr. Gertner Mihály. Negyven évig az egyetemi oktatásban dolgoztam. Egy évig külföldi egyetemen vendégtanárként tanítottam, és öt évig egy külföldi kutatóintézetben tudományos szakértőként tevékenykedtem.

Újévi, Kérés az Olvasóhoz című felhívásuknak eleget téve szeretnék néhány javaslatot tenni. Az elmúlt öt-hat évben ugrásszerűen megnőtt a lap tartalmi színvonala. Azóta azonban sok tekintetben megváltoztak a körülmények, s ennek megfelelően az igények is. Előtérbe kerültek az egyház megújulásával kapcsolatos programok, melyek bizonyára a szerkesztőség számára is feladatot jelentenek.

A lapnak kezdettől fogva előfizetője vagyok, figyelemmel olvasom a megjelent írásokat, és amelyeket továbbgondolásra érdemesnek tartok, azokat megőrzöm. Ezek közé tartozik dr. Frenkl Róbert egyik cikke, mely arról szólt, hogy az egyház elvesztette az értelmiségét, amelyet vissza kell szereznie. Ehhez a célkitűzéshez kapcsolható az a gondolat, amely dr. Szabó Lajosnak, az Evangélikus Hittudományi Egyetem korábbi rektorának egyik előadásán hangzott el. Ebben az egyház megújulásának fontosságáról beszélt, melyhez nem lelkész képzettségű külső segítőkre lenne szükség. Felsorolta, hogy biológusok, orvosok, tanárok tudnának a legtöbbet segíteni. Szólt arról, hogy a tudomány és a hit világa speciális szellemi munkát igényel. A rektor úrnak ebben tökéletesen igaza van.

Ahhoz azonban, hogy az említett „külső segítség” be tudjon kapcsolódni a megújulást szolgáló munkába, meg kell teremteni a gyülekezetek fogadókészségét. Fizikából ismert az a jelenség, hogy bár a generátor forog, nem termel áramot, ha a fogyasztó nincs bekapcsolva. Emlékeztetni kell a gyülekezet tagjait arra, hogy a tudomány művelői régen a papok voltak. Jelen korban a természettudomány művelői tudnak segítséget nyújtani az egyház megújulásához. A lelkésznek tudatosítania kell, hogy Isten nemcsak a Szentírásban, hanem alkotásaiban és műveiben, a teremtésben is megmutatja magát.

Az egyház megújulását nagyban segítené, ha a lap a tudomány és a hit témaköréből is közölne cikkeket. Ezzel elősegítené azt is, hogy a bibliaórákon a megjelent írásokra hivatkozva szóba lehessen hozni a tudományos eredmények gyakorlati felhasználásával kapcsolatos etikai és morális problémákat, melyek már a keresztény egyházak állásfoglalását is igénylik. Alapvető szempont, hogy a közösség tagjai a napi újsághírekben olvasottakkal kapcsolatban egyházi oldalról is kapjanak megvilágítást. Gondolok itt elsősorban a szervtranszplantációra, a génmanipulációra, a klónozásra, az embrióból származó őssejttel végzett kísérletekre, illetőleg gyakorlati felhasználásukra. Ha az ilyen tárgyú híranyagot mint aktuális társadalmi kérdést teológiai szempontok szerint is értelmezik, elősegítjük az említett témakörben való tájékozódást, és érzékeltetjük az egyház szerepének fontosságát.

A tudományos előrehaladás ma már olyan fokú, hogy az ember kutatómunkája során az Isten teremtőműhelyében dolgozik, és az ő eszközeit használja. Ismeri a természeti törvényeket, amelyek valamennyi tudományágra egyetemesen érvényesek. Az ismeretanyag szélesedésével az egyes tudományágak határai elmosódnak, és az őket elválasztó határterületek átjárhatóvá válnak. Általános tapasztalat, hogy minél messzebb megy vissza az időben a természettudományos kutatás, annál közelebb kerül a teológiához.

Példának említeném azt őssejtkutatás legújabb eredményeit. A petesejt a megtermékenyítés után osztódni kezd, növekvő számban új sejtek keletkeznek. Megindul az embrióképződés, melynek során az úgynevezett embrionális őssejtek a fejlődésük során differenciálódnak, átalakulnak, vagyis a lény teljes kialakulásáig, megszületéséig mintegy kétszáz különböző funkciójú, formájú sejtet hoznak létre. (Ezenkívül úgynevezett átdifferenciálódásra is képesek: a művi úton máshova áthelyezett sejtek az új igénynek megfelelően átalakulnak.) Gondoljuk el, hogy mindez a képesség egyetlen mikroszkopikus nagyságrendű sejtbe már be van programozva. Logikusan felmerül a kérdés, hogy ki programozta? Amikor ez a kérdés elhangzik, ott ül a teológus is, és a biológiai téma átkerült az ő asztalára. A kérdésre adott válaszon a biológusnak és a teológusnak szinkronban együtt kell dolgoznia.

Dr. Gertner Mihály (Budapest)


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Ha mindent újra kezdhetnél…
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Magyar evangélikus egyházvezetők látogatása Bécsben
Érdi oltárszentelő
Évszámok az Érdi Evangélikus Egyházközség történetének lapjairól
Keresztelőből ötös
Kézfogó…
Tisztségviselők csendesnapja a dél-pesti egyházmegyében
Egyházmegyei ifjúsági találkozó Balassagyarmaton
Keresztutak
Imanapi egység
„A hit pajzsa”
Kevesebb pénz jut a református egyháznak is
Az OKM cáfolja, hogy titokban készítenék elő az adó egy százalékáról szóló jogszabály módosítását
Cseh „jóvátehetetlenség”
Szent Erzsébet utcák
Evangélikusok
Üllői úti kordonbontás
Kováts-Martiny Gábor pozsonyi ismeretterjesztő emlékezete
e-világ
Misszió a virtuális térben
E-generációs egyházak a Magyar Televízióban
Keresztény szemmel
Reminiscere
Kontraszt, avagy két borulás története
A hét témája
Evangélikus konferencia- és missziói központok
Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon, Balatonszárszó
Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ, Révfülöp
Evangélikus üdülő, szeretetotthon és konferenciatelep, Gyenesdiás
Béthel Evangélikus Missziói Otthon, Piliscsaba
Telekgerendási Evangélikus Konferencia-központ
Sóvár – A Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület (MKIE) Gyermek- és Ifjúsági, Oktatási és Szabadidős Központja, Balatongyörök
myLuther Selection
Klasszikusok
A Bell-féle készülék…
Az ismeretlen Istennek
Istentisztelet U2-számokra
Piros
evél&levél
Tudomány és hit
Közlemények, nyilatkozatok
A magyarországi történelmi egyházak közös közleménye
Kiadós öröm
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
DVD-n a vizsolyi Biblia
Diákirodalmi találkozó a soproni líceumban
Festett ige – óriási kendőkön
Gloria Victis
Boldog karácsonyt, Rózmari!
Évfordulós évkönyv
A vasárnap igéje
Jár vagy nem jár?
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Cantate
Könnyűzene az istentiszteleten
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2007 09 Tudomány és hit

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster