A vasárnap igéje

Pünkösd ünnepe – 4Móz 11,11–17.24.25

Hozzászólás a cikkhez

„Amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk” – írja Pál apostol a Római levélben (15,4). 2007 pünkösdjén különösen is megtapasztaljuk ezt, hiszen az egyház születésnapján az Ószövetség népe történetének egyik fontos eseményében kapjuk a tanulnivalót. Ez a tény már önmagában is fontos üzenetet hordoz: a Szentlélek munkájának földi története nem azon a bizonyos pünkösdön kezdődött, hiszen a Szentháromság harmadik személye is örökkévaló, ahogy az Atya és a Fiú is. A világ teremtésének is részese (1Móz 1,2).

Mai igénk csak az egyik bizonyíték arra, hogy nem tévedtek az atyák, amikor a Niceai hitvallásban így fogalmaztak: a Szentlélek szólt a próféták által. Amikor Jézus Urunk tanítványainak adott ígérete – „nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg” (ApCsel 1,5) – számukra is megrázó módon és nem remélt erővel beteljesedett, akkor az lett világossá, hogy az egyház történetével nemcsak folytatódott a Lélek munkája, hanem egyúttal az üdvösségtörténetnek egészen új korszaka is elkezdődött. A Szentlélek munkájának legmélyebb titkaira és összefüggéseire is fény derült. Bár hatalmunkba nem keríthetjük, nem tudjuk, honnan jön, és hova megy (Jn 3,8), de azt tudhatjuk, hogy ahova megérkezik, ott Jézus nevére hajolnak meg a térdek (Fil 2,10), és csak a Szentlélek által vallhatjuk Úrnak Jézust (1Kor 12,4). Ahogy az első keresztény pünkösdön Jeruzsálemben a háromezerrel, úgy ma is megtörténhet a csoda. Ha nehéz is a helyzetünk, de nem reménytelen, mert ígéretünk van arra, hogy a Lélekért való könyörgésünk meghallgatásra talál (Lk 11,13).

Igénket olvasva megvigasztalódom. Lám, még Mózes is! Ha még ő is ereje végére érhetett, ha vele is megtörtént, hogy nem bírta tovább, ha még őt is elfoghatta a keserűség, ha még ő is úgy érezhette, hogy túl nehéz a feladat, és egyedül nem győzi, akkor van, lehet mentség számomra, számunkra is. Mert valóban megtörténhet velünk is, hogy elfogy az erőnk, nem látjuk értelmét semminek, halálosan fáradtnak érezzük magunkat, és ilyenkor még Istennel is perben és haragban vagyunk.

Megdöbbent Mózes őszintesége. Egészen másként viselkedik, mint ahogy mi szoktunk. Nem mondja, hogy majd öszszeszedi magát, majd elmúlik, majd magától megjavul a helyzet. Pontosan tudja, ereje végére ért. Belátja, nincsenek rejtett, még mozgósítható tartalékai. Nem tudja betölteni hivatását, ha Isten nem segít rajta.

Csak a Lélek vezetheti el az embert az őszinteségnek erre a fokára. Csak a Lélek szabadíthat meg bennünket az önáltatástól, és tárhatja fel előttünk valóságos helyzetünket. Minket is vigasztalhat, hogy Isten nem utasítja vissza Mózes panaszát. Nem fordul el tőle, amikor Mózes kiönti előtte szívét. Nem dorgálja meg, nem tesz neki szemrehányást sem. Meghallgatja, és segít rajta. Hiszem, ez is a mi tanításunkra íratott meg…

Mózest nem menti fel Isten a szolgálat alól. Nem küldi korkedvezményes nyugdíjba, és nem hagyja magára. Segítőket, szolgatársakat ad mellé. Nem kell többé egyedül viselnie a terhet. Ahol a Lélek munkában van, ott nem maradnak magányos harcosok Isten emberei, ott nem egyszemélyes üzemként működik a gyülekezet.

Isten ma sem akarja, hogy elhívott szolgái magukra maradjanak. Lelkészeknek, gyülekezeti tisztségviselőknek szóló bátorító és figyelmeztető üzenet ez. Ahogy tapasztalom, egyházunkban sokaknak meg kellene hallaniuk. Gyakran hallom: új emberekre van szükség, és csak az a kérdés, hogyan lehet sértődés nélkül megszabadulni az idősebbektől. Ahogy hallottam és tapasztaltam, a múlt évi általános tisztújítás folyamán is voltak olyanok, akiket csak ez az egy szempont irányított. Félreértés ne essék, én magam sem gondolom azt, hogy ne kellene frissíteni, az ifjabbakat megszólítani, rájuk is egyre több feladatot bízni gyülekezeteinkben és egész egyházunkban. De azért ne hagyjuk figyelmen kívül, amit ezen a pünkösdön az Írásokból megtanulhatunk. Amikor Isten Mózesnek munkatársakat, segítőket ad, akkor nem generációváltást hajt végre, nem cseréli le az addig nem eléggé aktív embereket, hanem megújult lélekkel ajándékozza meg azokat, akiket melléje állít.

Az elhívottak, a szolgálatba állítottak nem a maguk urai. Isten úgy és akkor használja őket, ahogy jónak látja. Ennek felismerése minket is alázatra indít. Gyülekezetépítő terveinket, stratégiánkat csak az Írásokból tanulva formálhatjuk neki tetsző módon. Csak így remélhetjük, hogy megnyugszik rajtunk a Szentlélek Úristen áldása, és végre belekap a Szél ernyedt vitorláinkba.

Ittzés János

::Nyomtatható változat::