Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Mintegy öt hónap van hátra a Nappali Oltalom nevet viselő intézmény kapuinak tervezett megnyitásáig. A műszaki átadás előtt a tudósítónak rendhagyó „lelki bejárásra” nyílott lehetősége Laborczi Géza projektmenedzser idegenvezetésével. A kívülről a remény világoszöld színébe öltöztetett két épületrész világos termei ragyogó fehér falakkal várnak a berendezési tárgyakra s a hajléktalanok honfoglalására, még az őszi hűvös időjárás beköszönte előtt… Az Oltalom Szeretetszolgálat igazgató lelkésze menet közben válaszolt a kérdésekre.

– Lelkész úr, lapunk olvasói a 2006. augusztus 3-i ünnepélyes alapkőletételről szóló tudósításból értesülhettek az új nappali melegedő és népkonyha építésének a megkezdéséről. De mit is tartalmaz ez a projekt, amelynek a nyíregyháza-kertvárosi gyülekezet lelkészeként ön az egyházi vezetője?

– A Nappali Oltalom nevet viselő program a Nemzeti fejlesztési terv Humánerőforrás-fejlesztési operatív programja keretében valósult meg, közbeszerzési eljárás keretében, mintegy 240 millió forintos költségvetésből. Ezt az összeget Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata is kiegészítette, így lehetőségünk nyílott Hajléktalan Idősek Otthonának kialakítására is – ötven férőhellyel – a régi épületrész emeletén és a tetőtér beépítésével. Az épületkomplexumban az ötvenadagos, meleg étel kiosztására alkalmas népkonyha mellett hetven férőhelyes nappali melegedőt alakítunk ki; ezzel egyidejűleg megszűnik a belvárosban, a vasútállomás közelében lévő jelenlegi, szűk területen működő létesítmény. Itt viszont önkiszolgáló ruhatisztító, orvosi rendelő, oktatótermek, telecentrum, közfürdő, csomagmegőrző, foglalkoztató műhely, internetelérést nyújtó e-Magyarország-pont is helyet kap, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

– Így célközelben milyen feladataik vannak még hátra?

– A tavaszi műszaki átadás után a nyár a berendezkedéssel és a szükséges működési, szakhatósági engedélyek beszerzésével telik majd el, hogy a tervezett időben s az előirányzott költségvetési kereteken belül megvalósuló intézménykomplexum valóban oltalmat nyújtson a városban és vonzáskörzetében élő, hajléktalan embertársainknak.

– Ahogy itt az emeleti, tágas termekben járunk, az a benyomásom, hogy az asztalok körül majd a tervezett létszám sokszorosa is helyet foglalhat. Mivel töltik el a nappalokat az egyébként az utcára kényszerülő hajléktalanok?

– A foglalkoztatási rehabilitáció is csak most kezdődhet el, mert eddig nem voltak adottak a tárgyi feltételek. Tárgyalunk munkáltatókkal; szeretnénk itt az oktatótermeinkben a még munkaképes, de különböző okok miatt munkanélkülivé s talán emiatt is hajléktalanná vált embereket felkészíteni – átképzéssel, szakképesítést nyújtó programokkal – a rendszeres munkára. De nem az intézményi függőséget kívánjuk erősíteni – ellenkezőleg, a nyitott kapuk fordítva is értendők: szándékaink szerint a hajléktalanok a hatékony rehabilitáció után önellátóvá és önfenntartóvá válhatnak, visszatérhetnek a normál polgári életbe.

– Például ezt az emeleti világos sarokszobát mire fogják majd használni?

– Úgy döntöttünk, hogy ebben a viszonylag kisebb teremben lesz a kápolna, mert ez alkalmas a meghitt, személyes, négyszemközti beszélgetésekre. Eddig erre nem volt lehetőség, pedig nagy rá az igény.

– Egy ilyen intézményben a kiscsoportos, meghitt beszélgetések mellett sok résztvevős összejövetelek is vannak. Ezek hol kapnak helyet?

– A minden érdeklődő számára nyitott ünnepi alkalmakat a nagy és összenyitható termekben tarthatjuk. Példaként megemlítem, hogy az anyaóvóban – hivatalos nevén a Családok Átmeneti Otthonában – Cantate vasárnapján tartottuk nyolc felnőtt és gyermek együttes keresztelőjét; a felkészítést Galgóczi Lívia beosztott lelkész végezte. A halottak napi alkalomra is meglepően nagy igény mutatkozik.

– Bizonyára sokféle emberrel meg kell találniuk a közös hangot…

– Igyekszünk samaritánus lelkülettel végezni a hajléktalanok között a lelkipásztori szolgálatot, felkínálva az evangéliumot mindenkinek. Természetesen nagyon sokféle mélységből érkezett ember között kell szolgálni; nincs korhatár, bárki bejöhet hozzánk. Így az állami gondozásból kikerült fiatalok is a gondozottaink közé tartoznak. Sokféle igényt kell kielégítenünk. Érdekel bennünket a sorsuk, s ez a kápolnahelyiség akár arra is lehetőséget nyújt, hogy az őszinte, személyes beszélgetések során – hogy úgy mondjam – regisztráljuk az élettörténetüket, egyfajta szociális látleletet vegyünk föl. Így még egyénre szabottabb és hatékonyabb segítséget nyújthatnak az együttműködésre kész embertársainknak a felsőfokú szociális és mentálhigiénés képzettséggel rendelkező munkatársaink.

– A bejárás vége felé, a szép kilátást nyújtó emeletről aláereszkedve a realitások talajára, megkerülhetetlen a kérdés: a mai gazdasági helyzetben biztosítva van-e az új létesítmény működtetésének a korábbiaknál bizonyára magasabb költsége? Anyagilag milyen lábakon áll a Nappali Oltalom, s kinek az oltalmára szorul?

– Az Oltalom Szeretetszolgálat s benne ez a munkaágunk is három lábon áll, így nem „borulhat fel”. Természetesen a központi költségvetésből kapjuk a fejkvóta szerinti támogatást. A helyi önkormányzat ezt a szolgálatot – az országban elsőként – teljesen átadta egyházunknak, de a felelősség alól nem bújik ki. Például a népkonyha teljes költségét a városi önkormányzat biztosítja. De persze nem ez az egyedüli forrásunk: egyrészt eredményesen veszünk részt elsősorban a krízishelyzetekre meghirdetett pályázatokon, másrészt az új létesítmény hasznosításával is megpróbálunk saját bevételre szert tenni, így szilárd lábakon állhat a költségvetésünk.

– Az Oltalom nyitott kapuján kilépve milyen lehetőségeket lát a város polgárai, közösségei számára az együttműködésre? Hiszen nem élhetnek szigetként az óceánban…

– Több kapcsolódási, együttműködési pontot látok. Eddig is örömmel fogadtuk – ezután pedig még inkább várjuk – a használt ruhát, a feleslegessé vált egyéb tárgyakat, a tartós élelmiszereket, hiszen tágas szociális raktárunk lesz, aminek a kapuján még egy teherautó is behajthat… Másrészt a városban működő hét felekezet tagjainak, az egyes gyülekezeteknek a szociális érzékenységét is fel szeretnénk ébreszteni. Várjuk mindenünnen az önkéntes szolgálókat, akik a lelkigondozásban vagy a kezek prédikációjával segíthetnek.

Van egy álmom: évente legalább néhányszor, vasárnap reggel, akár az egyes gyülekezeti házakban, akár itt nálunk – van bőségesen hely – egy-egy vallási közösség vendégül látná reggelire a hajléktalanokat, akiknek egyébként mi nem tudunk reggelit adni. S a fiatalok szolgálata is mindkét felet meggazdagítja. Egy példát mondok el a saját gyülekezetemből: karácsonykor, az éjjeli menedékhelyen konfirmandusaink adtak elő egy ismert történetet: Isten különböző elesett, szegény emberek személyében látogatja meg az öreg susztert. A történetet látva és hallva a hajléktalanok is magukra ismertek, de a fiatalok is „testközelből” ismerhették meg az ő életüket, s szembesültek a sorsukkal.

Az épületeket bejárva, kifelé igyekezve a kerítésnél az építésvezetővel találjuk szembe magunkat. Azonnal felelősségre is von bennünket: hogyan mehettünk be a veszélyes építési területre a biztonságtechnikai és munkavédelmi előírások szerint kötelező sisak viselése nélkül?!

A helyszínen bizony nem is talált a krónikás mentséget erre a „főbenjáró” vétségre, de útközben, hazafelé menet elgondolkozott: az üdvösség sisakjának állandó viselése nélkül hogyan is tudnánk akár egyetlen földi vagy mennyei hajléktalant az örök Nappali Oltalom fényébe és melegébe hívni s a haza vezető utat megmutatni neki? Erre csak a szeretetszolgálat e kettős-egy alapszabályának a betartása tesz késszé, és jogosít fel: „Szeresd az Urat, a te Istenedet… Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22,37–39)

Garai András

::Nyomtatható változat::