Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Olvasóink már pünkösdi számunkban megismerhették az 5. országos evangélikus találkozó igencsak változatosnak ígérkező programját. A rendezvény tartalmáért felelős szervező, ifj. dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár az alábbiakban azokra a kérdésekre is válaszol, amelyek nem csupán szerkesztőségünk munkatársaiban, de minden Paksra készülőben felvetődhettek…

EvÉlet: Professzor úr! Miért Ön kapott megbízást a június 22–23-i ötödik országos evangélikus találkozó megszervezésére?

Ifj. dr. Fabiny Tibor: Épp az Amerikai Egyesült Államokban voltam egy tanulmányúton, amikor múlt év novemberében megkaptam Ittzés püspök úr e-mailjét, hogy az esperesek országos értekezletén – egy tartózkodás kivételével – megszavazták Koczor Tamás arra vonatkozó javaslatát, hogy én legyek a paksi országos találkozó tartalmi szervezője. Ez a felkérés nagyon meglepett, de olyannyira megtisztelő volt, hogy azonnal azt válaszoltam, egy ilyen megkeresésre nem lehet nemet mondani. Rövid gondolkodási időt kértem, hogy kiválasszam azt a témát, amely illik az alkalomhoz is, és egyszerre időszerű is.

Tíz évvel ezelőtt, 1997-ben éppen Pakson volt az első országos találkozó, ezt követte 1999-ben a csömöri, majd 2001-ben az orosházi és legutóbb 2003-ban a székesfehérvári. 2005-ben különféle okok miatt elmaradt a találkozó, ezért is jelentős, hogy négy év után most ismét összegyülekezünk.

A korábbi találkozók „feladták a leckét” minden további konferencia szervezőjének. Noha teljes szabadságot kaptam a munkatársak és az előadók kiválasztásában, egyedül képtelen lennék megbirkózni a szervezési feladatokkal. Gáncs Péter püspök úr és csapata – különösen is Marton Tamás gyakorlati karizmái – igen sok segítséget jelentenek.

EvÉlet: „Békesség néktek!” – olvashatjuk a paksi találkozó plakátján a témacímet. Mit is jelent a „megbékélés” bibliai, teológiai értelemben?

1. T.: Ma világi körökben is divatos beszélni a konfliktuskezelés különféle technikáiról, s ez rendjén is van; mi, keresztények azonban hisszük és valljuk, hogy az igazi megbékélés csak Istentől, „felülről” jöhet, egyedül ő lehet a kezdeményező. Találkozónk bibliai alapigéje 2Kor 5,18–21, ami arról szól, hogy Isten Jézus Krisztusban megbékéltette önmagával a világot, s ezáltal, vagyis az ő váltságszerző kereszthalála által mi is megbékélhetünk egymással, mert ő nekünk adta a békéltetés szolgálatát.

EvÉlet: Csak az Újszövetségben olvashatunk erről?

1. T.: Az ószövetségi ünnepkör egyik legfontosabb ünnepe volt a zsidóság által ma is igen komolyan vett jom kippur, a „nagy engesztelési nap”, amikor a főpap – évente egyszer – beléphetett a szentek szentjébe, s áldozatot mutatott be önmagáért és a nép bűneiért. Két bak között sorsot vetettek; az egyiket megölték, a másikra a főpap rátette a kezét, és megvallotta a nép bűnét, majd ezt az állatot elengedték a pusztába. A zsidó nép, Isten választott népe jól tudta, s mindmáig jól tudja, hogy a bűnt Isten ítélete sújtja – ezért az egyik bak leölése a „helyettes áldozat” előképe –, a másik bak viszont a reá helyezett, megvallott terhet elviszi a pusztába. Ez utóbbi Keresztelő János szavait juttatja eszünkbe, hogy Jézus az Isten báránya, aki elveszi, illetve „elviszi” a világ bűneit. Évenként egyszer tehát ilyen szimbolikus események által mindig „megtisztult” Isten népe.

A „nagy engesztelési napot” a Zsidókhoz írt levél szerzője Isten érettünk hozott áldozatának és Jézus Krisztus halálának az „előképeként” mutatja be. Ezt a tipologikus gondolkodásmódot sajnálatosan kiszorította az egyoldalú racionalizmus, pedig a tipológia vagy más néven figuratív szemlélet felélesztése igen fontos ahhoz, hogy megértsük Jézus Krisztus kereszthalálának titkát.

EvÉlet: Hogy „megértsük”?

1. T.: Jogos a kérdés, hiszen ezt „megérteni” teljesen sohasem tudjuk, felettébb nagy titok, müsztérion ez, amelyet csak szemlélni tudunk. Bízom abban, hogy Ittzés János püspök – 2Kor 5,18–21 alapján elhangzó – nyitóáhítata, illetőleg az a párbeszéd is ki fog térni erre, amelyet Kránitz Mihály katolikus, Szűcs Ferenc református és Varga Gyöngyi evangélikus teológussal folytatunk.

Fontos azonban az, hogy megérkezzünk a mába, a kérdés mai aktualitásához. A pódiumbeszélgetés résztvevőinek – a magam tanári módján – a napokban elküldtem két fontos könyvet, amelyet híveinknek is őszinte szívvel tudok ajánlani, hogy ők is készülhessenek a beszélgetésre. Az egyik Fazakas Sándornak, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorának a könyve, az Emlékezés és megbékélés. (A kötet a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg. – A szerk.) Ebben írja a szerző, hogy az egyházhoz nincs hasonló „hely és fórum a világban, ahol egykori ellenségek megtanulhatnak egymás felé fordulni, bűnösök és áldozataik egymásnak kezet nyújtani, ahol az Isten irgalma konkréttá válhatna az emberek közötti megbocsátásban, és ahol az emberi lét fenyegetettségét és a halállal szembeni tehetetlenségét a húsvét fényében lehetne szemlélni” (159. o.).

EvÉlet: A kérdés mai aktualitása eszerint elsősorban az „ügynökügy” volna?

1. T.: Távol legyen tőlünk az a szándék, hogy e valóban összetett és nehéz, sokunk családját is érzékenyen érintő kérdést erőltetetten tematizáljuk. Ám megkerülnünk sem szabad: kis egyházunk máris példát mutatott a nagyobb egyházaknak és a világnak is abban, hogy felállította a tényfeltáró bizottságot, amelynek az első – eddigi egyetlen – jelentése immár bárki számára megismerhető. Jól emlékszem arra az Evangélikus Életben közölt interjúra, amelyben Mirák Katalin történész arra biztatott, hogy „az apák üljenek le a fiaikkal”. Legyünk valóban – ahogyan egyik püspökünk mondta programbeszédében – „beszélgető egyház”. Ehhez én még hozzátenném, hogy legyünk „beszélgető és imádkozó” egyház. Erre a finom kiegészítésre azért van szükség, hogy a beszélgetés ne válhassék „mellébeszéléssé”, üres és könnyed társalgássá. Az ügynökkérdést nem tabusíthatjuk, nem söpörhetjük a szőnyeg alá, de ez – hangsúlyozom – csak kis szelete a megbékélés témájának.

EvÉlet: Egy másfél napos együttléten lehetséges a valódi megbékélés, kiengesztelődés? Nem illúzió ez, professzor úr?

1. T.: Nézze, ha illúziónak gondolnám, ha nem hinnék benne, akkor nem javasoltam volna ezt a témát az espereseknek, akik ezt egyöntetűen elfogadták. Erről szól majd a neves katolikus, református és evangélikus teológiai tanárokkal folytatandó, már említett szombat reggeli pódiumbeszélgetés, és erről mind a hét – önmagában is rendkívül izgalmasnak ígérkező – délelőtti szekcióbeszélgetés a művelődési házban. A találkozót záró szombat délutáni Duna-parti úrvacsorai istentiszteleten Jézus Krisztus valóságos testében és vérében osztozva egy kenyérré – vagy amint Luther mondta: „egy kaláccsá” – válhatunk, a határainkon innen és túlról, keletről és nyugatról, északról és délről érkező magyar, szlovák vagy német nemzetiségű evangélikusok. Ezért is neveztük a Duna-parti úrvacsorai istentiszteletet a „megbékélés ünnepének”, amelynek a vízhez „alkalmazkodó”, bátor, újszerű liturgiája egyéb meglepetéseket is tartogat. Az alkalmat egyébként az MTV kamerái is rögzítik.

EvÉlet: Ön szerint hogyan jelenik meg ez a bibliai és teológiai téma a mindennapokban?

1. T.: Hát miről szól a körülöttünk lévő világ? Hát nem konfliktusokról – az erők és hatalmak összeütközéséről?! Hát nem terhelt-e konfliktusokkal családi életünk, nem futnak-e még „komoly keresztény házasságok” is zátonyra? Miért a sok veszekedés és válás? Miért olyan csökönyös az emberi természet? Miért nem tudjuk kezelni konfliktusainkat? Hát persze, hogy a bűn miatt! A bűn az ok, s nem csupán az okozat! Jó, hogy léteznek házasságmentő, családgondozó programok. De említhetném a generációk, a szülők és a gyermekek, az apák és a fiak konfliktusát is – ezt is lehet krisztusi módon „kezelni”.

EvÉlet: A megbékélés klasszikus példája az ökumené. Hogyan élhetjük meg az ökumenét az evangélikusok országos találkozóján?

1. T.: A pódiumbeszélgetés résztvevői a három nagy egyházat képviselik. Igazán csak most, e kérdés kapcsán tudatosul bennem, hogy a kisegyházak sajnálatosan kimaradtak e beszélgetésből. Nem kizárt, hogy a szervezési hiányt még sikerül pótolnunk. De az egyik szekció témája kifejezetten az ökumené. E szekció bája, hogy azt egy „ökumenében élő” házaspár – Rozs-Nagy Szilvia evangélikus lelkészünk és férje, Nagypál Szabolcs katolikus teológus, a Békés Gellért Ökumenikus Intézet főmunkatársa – vezeti. Egyébként az én feleségem is gyakorló római katolikus, de legtöbbször eljön velünk, a fiúkkal a budahegyvidéki vasárnapi istentiszteletre.

EvÉlet: Ugye nem elírás a programban, hogy az egyik szekció vendége egy rabbi?

1. T.: Hát ez fantasztikus, ugye? Róna Tamás rabbi Kovács László dunakeszi lelkészünkkel fog párbeszédet folyatni. Itt tudatosan kerültük a „megbékélés” szót, mert a mi megbékélésfogalmunk Jézus halálára utal, amelyet a zsidóság nem úgy értelmez, mint mi. Én nagyon sokat tanultam hithű zsidó barátaimtól, s azt hiszem, tényleg gazdagíthatjuk egymást a folyamatos párbeszédek által.

EvÉlet: Sokak szemében a legizgalmasabb a téma politikai vetülete, hogy tudniillik lehetséges-e a megbékélés tragikusan kettéosztott társadalmunkban…

1. T.: A magam részéről igen károsnak vélem a „konzervatív” és „liberális” társadalmi, teológiai, egyházi megosztottságot. Hiszem, hogy vannak jó és rossz konzervatívok, mint ahogy jó és rossz liberálisok is, de a jók mindig megtalálják egymást. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy országos felügyelőnk, Prőhle Gergely és Csepregi András evangélikus lelkész, teológiai tanár, aki jelenleg az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyházi kapcsolatokért felelős főtanácsadója, örömmel és készségesen elvállalta a szekció vezetését.

EvÉlet: Szám szerint hét szekcióbeszélgetés közül választhatnak szombaton délelőtt a találkozó résztvevői. Ha a többi is ilyen izgalmasnak ígérkezik, akkor nem lesz könnyű a választás. Nem lett volna több a kevesebb?

1. T.: Szívem szerint én még egy nyolcadik, irodalmi szekciót is terveztem volna; huszonhét éve tanítom Shakespeare drámáit különféle egyetemeken, s az ő nagyszerű komédiái, regényes színművei is éppen a rekonciliációról, a kiengesztelődésről szólnak. De mindent nem lehet, visszafogtam magam, és erről egyszer majd külön rendezek egy konferenciát! Viszont némi kárpótlásként a művészetek iránt érdeklődők péntek este megtekinthetik Paál Gergely teológiát végzett rendező barátunk társulatának bemutatóját, amely a Tékozló fiú című középkori darab mai adaptációja. Ugyanakkor elárulom: mindegyik szekcióbeszélgetésről készül majd magnófelvétel, s talán még ebben az évben az egész konferencia anyaga hozzáférhető lesz mindenki számára.

EvÉlet: Professzor úr eddig főként a szombati programról szólt…

1. T.: A találkozót péntek délután 17 órakor nyitja meg a vendéglátó gyülekezet lelkésze, Szabó Vilmos Béla esperes. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem fúvószenekarának és a paksi gyülekezet énekkarának szolgálata után Radosné Lengyel Anna országosfelügyelő-helyettesünk – aki egyúttal a rádióriporteri szakma egyik legkiválóbb hazai képviselője – az egyházi munkaágak vezetőit szólaltatja majd meg. Gondolom, lehet majd akár kényes, kulisszatitkokat firtató kérdéseket is feltenni, akár az Evangélikus Élet főszerkesztőjének is…

Egyházunk végre rehabilitálta a Káldy-korszakban félreállított festőművész lelkészünket, Szita Istvánt, akinek tárlata – cigány művészek alkotásaival egyetemben – szintén péntek este nyílik meg a művelődési házban.

EvÉlet: Lesz azért idő pénteken este a kötetlen beszélgetésre is, vagy ez egy másik találkozó lehetősége marad?

1. T.: A már említett színházi előadással párhuzamosan az ifjakat és az időseket egyaránt várja az építészetileg is varázslatos paksi pincesoron a lacikonyha, valamint a Roger Schilling fúvósegyüttes. Legalább négy érzékszervünknek kedveskednek tehát az itt kínált programok. Tudjuk, hogy a mértékletes borivást Pál apostol javasolta, a teológus Luther pedig sokszor disputált sör mellett. Pénteken tehát inkább a fesztiváljelleg dominál, amire ezúton nyomatékosan invitálom egyházunk – szélrózsás hangulathoz szokott – fiataljait is…

::Nyomtatható változat::